Az elsöprő Fidesz-győzelem mellett a Jobbik lett Kelet-Magyarország második pártja április 11-én. Az LMP-t a fővárosiak juttatták a Parlamentbe, az MSZP két politikusa indul eséllyel harcba egyéni mandátumért.
Köszönetet mondott Magyarországnak a választási eredményekért Orbán Viktor. Az ország következő miniszterelnöke rövid beszédében azt mondta: hazánk visszatért a történelem főutcájára, de a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon a legfontosabb tulajdonság számunkra. Videó!
Az első fordulót magasan megnyerte a Fidesz, ám várhatóan most húznak bele csak igazán a kampányba: a második fordulóban még 52 mandátumot kell szerezniük. A Jobbik tavaly óta megduplázta szavazói számát, az LMP pedig többet kapott, mint az SZDSZ négy éve. Budapesten a harmadik erő lett.
A Dunától nyugatra és a fővárosban csak egy választókerületben nem vezet a Fidesz, méghozzá a budapesti 20-asban: itt Tóth József angyalföldi polgármester van az élen fideszes riválisával szemben.
Több körzetben éjszakába nyúlt a voksolás. Az első, nem hivatalos adatok szerint a Fidesz 53, az MSZP közel 20, a Jobbik 17 százalékot kapott. Az LMP bejut, az MDF nem. Folyamatos élő közvetítés és videók!
Az MSZP-nek és az LMP-nek kedvezhet a vártnál magasabb választási részvétel a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója és a Progresszív Intézet elemzője szerint. Az elemzők úgy vélik, a sokáig bizonytalankodó és rejtőzködő szavazók nem a Fidesz és a Jobbik táborát erősítik.
Szűk kétharmados többséget szerez a Fidesz –KDNP-szövetség a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint. Az MSZP a második, a Jobbik a harmadik legerősebb párt, míg az LMP éppen bejut, az MDF pedig éppen kiesik az Országgyűlésből. Egyetértés van a közvélemény-kutatók között.
Vasárnap este 7 órakor bezárják a szavazóköröket. A választási eredményeket lényegében két lépésben, egy gyors és izgalmas, valamint egy lassú és unalmas szakasz keretében állapítják meg a felelős szervek.
Valamennyi szavazásra jogosultnak joga van a számára kijelölt választókörzetben leadni a szavazatát, pár technikai részletre azonban oda kell figyelni az érvényes szavazáshoz. Így például érvényes okmánnyal kell igazolnunk magunkat, a szavazólapon pedig nem alkalmazhatunk akármilyen jelet.
Több mint nyolcmillió választópolgár járul az urnákhoz vasárnap. Vannak olyan szavazókörök, ahol kevesebb, mint húsz voksolót várnak csupán. Száz százalékos részvételre azonban itt sem számítanak: hol egy notórius szavazáskerülő család, hol a külföldön munkát vállalók miatt.
Az MSZP és a Fidesz már átlépte a törvényesen engedélyezett kampányköltési limitet, és a korteskedés végére vélhetően a Jobbik és az MDF is többet költ majd az engedélyezet 386 millió forintnál – állítja a Transparency International Magyarország, a Freedom House Europe és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet által közösen jegyzett www.kepmutatas.hu.
Félidejéhez érkezett az internetes közvélemény-kutató program, a Szavazatszonda. Az eddigi kitöltések alapján kiolvasható, hogy a válaszolók véleményét az egyes szakpolitikai kérdésekről, leginkább a (még) parlamenten kívüli, új pártok képviselik.
Szigetvári Viktor szerint hazugságok hangzottak el a Magyar Nemzet Online-ra (MNO) csütörtök este felkerült, az MSZP online adatbázisáról szóló videóban. A kampányigazgató szerint vagy valaki megszerezte a rendszerük belépési kódjait vagy egy aktivista vált árulóvá.
Súlyos, életveszélyes állapotban kezelik egy kórházban Dragon Pált, az MDF Pest megyei szervezetének elnökét, a párt országgyűlési képviselőjét - tudta meg a politikus közvetlen környezetéből pénteken az MTI.
Immár valamennyi közvélemény-kutatás adata szerint biztos parlamenti párt lesz a Lehet Más a Politika (LMP) - hangsúlyozta pénteken Egerben Schiffer András, az LMP listavezetője, aki szerint a Kubatov-ügyben az ügyészségnek hivatalból kellene vizsgálatot indítania.
Egész Budapesten egyetlen független jelöltnek van miért izgulnia a vasárnapi urnazáráskor, ugyanis csak a XVII. kerületi Kovács Istvánnak sikerült elegendő ajánlószelvényt gyűjtenie a pártok árnyékában. Villáminterjú az Itthon Rákosmentén Egyesület jelöltjével.
Budaházy György védője az eljáró tanács kizárását és a per elnapolását kérte pénteken védence egyik büntetőperében, a Fővárosi Ítélőtáblán. Gaudi-Nagy Tamás közlése szerint Budaházy felesége hivatali visszaélés miatt feljelentette a főügyészségen Lukács Zsuzsannát, az ítélőtábla elnökét.
Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken a Legfőbb Ügyésznél feljelentette törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt Vona Gábort, a Jobbik elnökét és miniszterelnök-jelöltjét.
A szélsőjobboldal megriasztja a magyar elitet címmel berlini, illetve budapesti keltezésű tudósításban foglalkozott a küszöbönálló parlamenti választásokkal pénteki számában a Financial Times Deutschland.