üzlet

Az a folyamat, amelyen a Magyar Telekom (MT) a montenegrói vizsgálat során keresztülment, más vállalatvezetők számára is sok tanulsággal bír majd - állítja Straub Elek, aki a Figyelő csütörtökön megjelenő számában olvasható interjúban beszélt többek között az esetről.
2007. 02. 28. 17:17
A Mol Nyrt. 7 666 850 darab, a TVK alaptőkéjének 31,56 százalékát megtestesítő TVK-részvényt vásárolt február 27-én – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2007. 02. 28. 15:20
A versenyképességi index (VEX) 2006 harmadik negyedévében mind az öt közép-európai országban, így Magyarországon is jelentősen javult, az üzleti környezetet jellemző index (ÜX) értéke a 2006. első félévi zuhanás után a harmadik negyedévben kissé emelkedett, a negyedikben pedig romlott.
2007. 02. 28. 12:10
Az EU tagországainak pénzügyminiszterei kedden vita nélkül jóváhagyták húsz tagállam, köztük hazánk konvergenciaprogramját – értesült az MTI. A középtávú magyar gazdaságpolitikai stratégiát legutóbb a hónap elején az Európai Bizottság illette kritikával.
2007. 02. 27. 17:13
Az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette az „elvárt" jövedelmet (nyereséget) adóztató törvényi szabályozást, valamint az „elvárt adó" adóelőlegének megfizetéséről szóló rendelkezést.
2007. 02. 27. 14:27
Az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette az „elvárt" jövedelmet (nyereséget) adóztató törvényi szabályozást, valamint az „elvárt adó" adóelőlegének megfizetéséről szóló rendelkezést.
2007. 02. 27. 14:27
Az OMV benzinkutakat üzemetető osztrák olajtársaság fontolóra veszi a gyógyszerkereskedelembe való bekapcsolódást azután, hogy Magyarországon lehetővé vált egyes nem receptre kapható készítmények gyógyszertárakon kívüli forgalmazása - közölte az osztrák társaság szóvivője.
2007. 02. 27. 14:13
Magyarország nem vizezi fel költségvetési politikáját, és tovább dolgozik azon, hogy államháztartási hiányát 2009-re a hazai össztermék 3 százalékára csökkentse a tavalyi, csaknem 10 százalékról – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök külföldi tudósítóknak kedden.
2007. 02. 27. 14:07
Minden eddiginél hamarabb érkezett a Somogy megyei Vörsre Charlie, a település korai visszatéréséről híres gólyája. A helyiek szerint ez azt jelenti, hogy hamarosan kitavaszodik.
2007. 02. 27. 10:33
Orosz és ukrán nagyvárosokban közösen létesítendő szupermarketekről tárgyal márciusban az ukrán Nemiroff Holdinggal a CBA Kereskedelmi Kft. – írja a Világgazdaság.
2007. 02. 27. 08:32
Ausztrália példáját követve betilthatja a hagyományos izzók használatát az unió, ha az Európai Bizottság elfogadja a német környezetvédelmi miniszter javaslatát – írja a Világgazdaság.
2007. 02. 27. 08:24
A Védegylet nyílt levélben kéri a kormányfőt: mondja el, milyen gyökeres fordulatról értesült a hétvégén a Rába habzása és a heiligenkreuzi szemétégető ügyében, amely alapján úgy véli: semmi ok aggodalomra.
2007. 02. 26. 15:53
Az Európai Bizottság hamarosan az Európai Bíróság elé citálhatja Lengyelországot, amiért Varsó az előzetes figyelmeztetések dacára is folyamatosan megsérti az élőhelyek védelméről szóló közösségi rendelkezéseket.
2007. 02. 26. 14:40
A piaci várakozásoknak megfelelően hétfői ülésén sem nyúlt a 8 százalékos jegybanki alapkamathoz a Monetáris Tanács, amely utoljára ülésezett Járai Zsigmond távozó jegybankelnök vezetésével. A távozó vezető az MNB és a pénzügyi elügyelet összevonását szorgalmazta, míg az MNB közgazdászai idén magasabb, jövőre viszont alacsonyabb inflációra számítanak, mint korábban.
2007. 02. 26. 14:09
Olvasói sztorik