üzlet

Felgyújtották azt a fokozottan tűzveszélyes anyagból készült védőfóliát, amivel az 1200 tonna csepeli galvániszapot takarták le 2007. május végén – közölte a Fidesz–KDNP csepeli frakcióvezetője.
2007. 06. 13. 15:08
A mai naptól három héten át hozzáférhető a Heiligenkreuzba tervezett szemétégető előzetes környezeti tanulmánya: a zöldtárca július 4-ig várja az állampolgárok és a civilszervezetek véleményét.
2007. 06. 13. 14:20
A hazai vállalatvezetők többsége szerint a kormány összetétele nem befolyásolja lényegesen az ország gazdasági helyzetét, egy esetleges előrehozott választás pedig kifejezetten ártana a gazdaságnak - derül ki a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számából.
2007. 06. 13. 14:15
A jövőben indonéz algából készülő bioüzemanyaggal is tankolhatunk itthon - ha létrejön egyike azoknak a beruházásoknak, amit a két ország közösen tervez. Ehhez hasonló együttműködési ötletek is elhangoztak a két ország üzletembereinek találkozóján, Budapesten. A szakmai találkozó kedden kezdődött és két napig tart. Az indonéz kereskedelmi miniszter látogatást tett Szili Katalinnál, az országgyűlés elnökénél, és tárgyal Kóka János gazdasági minisz
2007. 06. 13. 07:00
Az április végi, május eleji fagyok miatt kárt szenvedett gazdálkodók céljuk elérése érdekében minden rendelkezésükre álló eszközt alkalmazni fognak - mondták a gazdálkodók megbízottai, miután átadták petíciójukat a kormány és a köztársasági elnök képviselőjének.
2007. 06. 12. 17:55
Gazdasági-üzleti szempontból London a világ vezető városa, megelőzve New York-ot és Tokiót. A negyedik helyre Chicagót sorolták. Ezt a rangsort a Mastercard nemzetközi kártyakibocsátó felmérésében állapította meg, amelyet közgazdászok részvételével hat alapkritérium alapján készített.
2007. 06. 12. 17:33
A Magyar Telekom (MT) az év közepén további hatékonyságjavító lépéseket hajt végre, konszolidálja cégeit és üzletágait, s egyebek mellett létszámleépítés is várható.
2007. 06. 12. 11:07
A brit BP olajtársaság is a között a négy nagy nemzetközi cég között van, amelyek közül az orosz Gazprom gázipari vállalat nemsokára 49 százalékos partnert választ a szentpétervári körzetbe tervezett, Balti-tengeri cseppfolyósítottföldgáz-üzem beruházásához és termelésének forgalmazásához.
2007. 06. 12. 10:55
Májusban 8,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten – közölte honlapján a KSH kedden. Elemzők alacsonyabb, 8,1-8,4 százalékos árszínvonal-emelkedésre számítottak, így valószínűsíthető, hogy a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentése tovább késik.
2007. 06. 12. 09:34
Huszonötmilliárd forint nyereségkiesést okozott eddig becslések szerint a gyógyszergazdaságossági törvény - mondta a Napi Gazdaságnak Bogsch Erik, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) elnöke.
2007. 06. 12. 08:25
Már folyik a Vasas Fáy utcai telepén lévő „kínai” piac felszámolása. A kereskedők új helyet keresnek maguknak az Asia és a Sárkány Centerben, illetve Novák & Novák csábítja rákospalotai és a Verseny utcai hasonló piacára őket – írja a Világgazdaság.
2007. 06. 12. 08:04
Az adórendszeren minél előbb változtatni kell, a kérdés az, hogy 2008 január elsejére ez megoldható-e - fogalmazták meg a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal résztvevői.
2007. 06. 11. 16:52
A nagy halásznemzetekkel, így Franciaországgal és Spanyolországgal történt megegyezés után átfogó tonhal- és angolnamentési tervben állapodtak meg az uniós államok.
2007. 06. 11. 16:19
Több üzenete van a hétvégi szentpétervári gazdasági csúcsnak: Putyin orosz elnök új világgazdasági rendről vizionált, valószínű utóda nagyformátumú politikusként mutatkozott, míg az orosz elit a hidegháborús viszonyokat idéző világpolitikai hangulatban az ország tőkevonzó képességét bizonygatta – sikerrel.
2007. 06. 11. 15:49
Június 9-én világszerte több városban meztelen biciklisek kerekeztek, hogy hangot adjanak a környezetszennyezés és a fogyasztói társadalom pazarló életstílusa elleni tiltakozásuknak. Idén egy országon belül a legtöbb városban Spanyolországban tekertek, itt 12 településen tiltakoztak a meztelen bringások.
2007. 06. 11. 14:53
Hétfőn kezdődött a 30. Szőlő és Bor Világkongresszus Budapesten, az OIV (Organisation Internationale de la Vigne et du Vin - Nemzetközi Szőlészet és Borászati Szervezet) rendezésében. A szakmai konferencia és találkozó június 16-ig tart. A megvitatásra kerülő fő kérdések a piaci integráció, a globalizáció, a túltermelés és a globális felmelegedés okozta változások lesznek.
2007. 06. 11. 14:43
Olvasói sztorik