üzlet

A gázpiac liberalizálásának köszönhetően több nagyvárosban csökkent a távfűtés ára. A teljes piacnyitás következményei azonban kevésbé tűnnek ígéretesnek – írja a Népszabadság.
2007. 08. 10. 07:33
Városkapu jellegű szolgáltató központokká akarja fejleszteni a MÁV a pályaudvarokat, s ezek kialakításába a magántőkét is bevonná – írja a Világgazdaság.
2007. 08. 09. 08:30
Alapos a gyanú, hogy Magyarországra is szállítottak abból a Csehországból származó sárgabaracklekvárból, amely a határérték felett tartalmazhat dioxint a termékben lévő guargumi adalék miatt - közölte Süth Miklós országos főállatorvos.
2007. 08. 08. 18:34
Az adóterheket érdemben nem lehet csökkenteni az adómorál javulása nélkül. Addig is a leghatékonyabb eszköznek a hatóság szigora tűnik - olvasható a Figyelő legfrissebb számában.
2007. 08. 08. 16:20
A jövőben csak azok kaphatnak kárenyhítést a nem biztosítható káraik után, akik beléptek, illetve belépnek a nemzeti kockázatközösséget megtestesítő nemzeti kárenyhítési rendszerbe – mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
2007. 08. 08. 14:02
Együttesen ezermilliárd forint értékű út- és közlekedésfejlesztésekről döntött a kormány, amelyhez 600 milliárd forint európai uniós támogatás használható fel – mondta el Budai Bernadett kormányszóvivő.
2007. 08. 08. 14:02
Az OMV barátságos megközelítésben szeretné elérni az osztrák olajcég és a magyar Mol „kombinációját”, bécsi és budapesti központtal, közös irányításban - mondta el Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója.
2007. 08. 08. 13:21
Az Ausztria elleni bojkottfelhívások sorába helyezte a Die Presse című osztrák lap beszámolójában a keddi budapesti bojkottrendezvényt, rámutatva, hogy május végén, amikor a határ menti környezetszennyezés miatti magyar felháborodás csúcspontjára jutott, már történt hasonló kirekesztési akció.
2007. 08. 08. 10:15
A Mol szerint az OMV a Mol feletti kontroll megszerzésére törekszik, együttműködésről beszél, de ezzel csak valódi szándékát leplezi - szögezi le a magyar olajipari társaság közleményében, amelyben felszólítják az OMV-t, hogy vessen véget a kettős beszédnek.
2007. 08. 07. 18:49
A kormány szerdán dönt az együttesen ezermilliárd forint értékű út- és közlekedésfejlesztésekről, amelyek során a következő két évben 600 milliárd forint európai uniós támogatás használható fel – ismertette Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az épülő M0-s, M5-ös szakaszánál tartott szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
2007. 08. 07. 14:33
Ünnepélyes keretek között lekerült kedd délelőtt az „S” betű a Buda Skála áruház homlokzatáról, egyben kezdetét vették az épület bontási munkálatai. A homlokzat SKÁLA felirata Demján Sándor kertjébe vándorol. Az áruház helyére Új Buda városközpontját (értsd: több emeletes plázát multiplex mozival) építi fel a két év óta tulajdonos ING-csoport.
2007. 08. 07. 14:28
Közel 1,9 milliárd fontos árbevétel mellett, 51 százalékkal 289 millió fontra növelte adózás előtti eredményét a British Airways a 2007. április 1-jétől június 30-ig tartó első üzleti negyedévben. A brit légitársaság magyarországi bevétele 28 százalékkal bővült, amelynek hátterében elsősorban a rövid távú járatok turista osztályain, valamint a tengeren túli járatok üzleti osztályain realizált árbevétel-bővülés áll.
2007. 08. 07. 12:07
Európa-szerte óriási viharokat kavar a vasút magánkézbe adása. A rossz példa Nagy Britannia, ahol: a privatizáció után néhány kiemelt szakasz kivételével csökkent a hálózat minősége, a biztonsági problémák súlyos balesetekhez vezettek, miközben nem jött létre a várt hatékonyságjavulás – írja a Világgazdaság.
2007. 08. 07. 08:06
Drákói szigorral lépett fel az Európai Unió a nagy-britanniai száj- és körömfájás-járvány elterjedésének megakadályozására: megtiltotta az élőállatok behozatalát, valamint a hús- és a tejimportot az unió többi tagállamába.
2007. 08. 07. 07:34
A hazai igényekhez képest másfélszer több búza termett idén, mégsem zárható ki, hogy jövő tavasszal esetleg tengerentúli gabonából készül majd a kenyér itthon. A gazdálkodó vagy a kereskedő ugyanis annak adja el a termést, aki többet ad érte, s ha ez külföldi vásárló, akkor ki fog menni a magyar búza az országból.
2007. 08. 07. 06:00
A bioüzemenyag gyártása veszélyeztetheti az élelmiszerellátást, árfelhajtó hatása van, és egész Európa termőterülete az igények 20 százalékának kielégítésére lenne elég – véli az MTvSZ, amely levélben kérte a mezőgazdasági bizottság elnökének segítségét. Font Sándor előtt ismert a probléma, és bizonyos esetben a stratégia átgondolását ígérte.
2007. 08. 06. 16:54
A Rába szennyezése és egy tervezett hulladékégető miatt hirdetett bojkottot egy magányszemély, az akcióhoz több ezren csatlakoztak: szerdán jelképesen bezárják a Bécsi kaput, és rántott húsra magyarítják a bécsi szeletet. Egy osztrák lap – némi képzavarral küzdve – arról ír, hogy a Mol felvásárlási ügye miatt „az alpesi nép nem népszerű a pusztán”.
2007. 08. 06. 15:23
Az első félévben a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák együttes száma 1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
2007. 08. 06. 10:09
Eddig nem találtak a boltokban dioxinnal szennyezett guar-gumi hozzáadásával készült élelmiszert. Egyetlen ilyen tételre bukkantak az országban, ám abból még nem került az üzletekbe – írja a Népszabadság.
2007. 08. 06. 08:17
Olvasói sztorik