Idén ötvenötezer, jövőre pedig már százezer utas fogadására készül Sármelléken a légi bázist az elmúlt év december eleje óta üzemeltető Cape Clear Aviation Kft. – adta hírül a Napi Gazdaság.
Három vállalat maradt versenyben a budapesti elektronikus jegy- és bérletrendszer kialakítására kiírt pályázaton a BKV múlt heti döntése alapján – mondta a Világgazdaságnak Koós András, az Elektra projekt igazgatója.
Meglepetéssel fogadták elemzők, hogy négy hónapja először ismét erősödött a fogyasztók bizalma az Egyesült Államokban. A tegnap közzétett Conference Board fogyasztói bizalmi index azt mutatja, hogy májusban jelentősen megugrott a bizalom – írja a Világgazdaság.
Gyors gazdasági növekedés, erősödő külföldi tőkebeáramlás, hazai mércével mérten kifejezetten alacsony államháztartási deficit, kordában tartott infláció és külső egyensúly – ez áll Bulgária gazdaságára 2005. tavaszán. Csoda-e, hogy a EU-hoz 2007-ben csatlakozó ország tőkepiaca vonzó lehetőség a befektetők számára?
Sürgőséggel tárgyalja az Országgyűlés a Szerencsejáték törvény módosítását. Az előterjesztő, a Pénzügyminisztérium javaslata egyebek között két kategóriába sorolná a játékkaszinókat és változtatna a játékadó mértékén.
A nemzetgazdasági beruházások volumene az első negyedévben 6,8 százalékkal nőtt 2004 azonos időszakához viszonyítva. Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 681,7 milliárd forintot tett ki – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
Az ipar belföldi értékesítési árainak növekedési üteme áprilisban nem mérséklődött tovább: az előző hónaphoz képest 0,6 százalékos, az egy évvel korábbi adatokkal összehasonlítva pedig 10,1 százalékos volt az emelkedés.
Számos termelő pert indíthat a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ellen, ha a szervezet rövid időn belül nem szállítja el a bérelt raktárakból az uniós intervencióban megvett tavalyi gabonát – írja a Világgazdaság.
A sztrádaépítés gyorsítása érdekében állami garanciavállalással a Nemzeti Autópálya Rt. újabb 92 milliárdos hitelt tervez felvenni. Az ehhez szükséges törvénymódosítást az illetékes parlamenti bizottságok a héten tárgyalják – írja a Világgazdaság.
Tiltakoznak a gyógyszerészek a nem támogatott gyógyszerek árának felszabadítása miatt. A kormány azt tervezi, hogy megszűnik a több mint hatezer vény nélkül kapható medicina egységára, a patikák dönthetik majd el, mennyiért adják őket – írja a Népszava.
Harminchét szellemi és százhuszonhárom fizikai dolgozójától válik meg a Pick Szeged Rt. - tájékoztatta Kovács László, a cég elnök-vezérigazgatója az MTI-t.
Kedden esedékes a társasági adó, az innovációs járulék, valamint a kettős könyvvitel vezetésére kötelezett cégek esetében a szakképzési hozzájárulás különbözetének bevallása, befizetése, ugyanez a befizetési határideje az evának, és ezen a napon kell bevallani és befizetni az evások szakképzési hozzájárulását is.
Az Európai Központi Bank (EKB) újabb, az idei évre már harmadik csökkentését készül kiadni eurózónás gazdasági növekedési előrejelzésében – vélekednek vezető közgazdászok.
A FigyelőNet olvasóinak túlnyomó többsége nem ért egyet a Gyurcsány Ferenc által a múlt héten bejelentett szociális lépésekkel. Az összes szavazó közel 56 százaléka ellenzi a reformokat.
A milánói tőzsdefelügyelet (Consob) pénteken engedélyezte, hogy az átalakított Parmalat visszatérjen a tőzsdére. A Consob hangsúlyozta, hogy a csődbe jutott, majd átalakított és megújult cég már teljesíti a tőzsdére menetel követelményeit.
A Standard & Poor,s leminősítése, valamint a negatív hangulat miatt csökkenést várnak hétfőn a budapesti részvénypiacon az MTI által megkérdezett szakértők.
Budapestre helyezi európai tevékenységének központját a finn Elcoteq - tudta meg a Népszabadság Antti Piippótól, a világcég elnökétől és fő tulajdonosától. Az erről szóló hivatalos bejelentést vasárnap Pécsen, a mobiltelefon-gyártó hazai bázisán teszi meg az elnök, illetve Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.
Az APEH jelenleg rendelkezésre álló adatai alapján idén május 20-ig közel 1,62 millió személyi jövedelemadóbevallás érkezett be az adóhivatalhoz. Internetes program segítségével mintegy 906 ezren töltötték ki nyomtatványukat, ezzel szemben viszont csak 591-en éltek az online beküldés lehetőségével. Idén visszaigénylést közel 580 ezer adózó kért, az adóhivatal által eddig visszautalt összeg mintegy 35 millió forint.
A tőzsdei kapitalizáció alapján a legnagyobb olasz bankcsoport, az Unicredito Italiano "előrehaladott tárgyalásokat " folytat a második legnagyobb német bank, a HypoVereinsbank felvásárlásáról - értesült a Wall Street Journal és a Financial Times.