üzlet

Elkészült a Transparency International gazdasági szereplők által is figyelemmel kísért korrupciós észlelési indexe. Az országok rangsorában Magyarország 40. a listán; tavaly a 42. helyen álltunk.
2005. 10. 18. 12:57
A Pénzügyminisztérium (PM) októberre 46 milliárd forintos, 2005 egészére - önkormányzatok nélkül - 1022 milliárd forintos államháztartási hiányt vár - hangzott el a tárca keddi tájékoztatóján. A PM szerint nem kell módosítani a deficitszámokat.
2005. 10. 18. 12:41
Kemény reformok kellenek a maastrichti kritériumokhoz, az euró bevezetéséhez - mondta Járai Zsigmond jegybankelnök egy keddi konferencián. Az MNB ügyvezető igazgatója óvott attól, hogy jövőre túlzott mértékben emelkedjenek a bérek, míg a GKI vezetője Járai pénzügyminiszteri tevékenységét bírálta.
2005. 10. 18. 12:08
Jövő májustól heti öt járatot indít New York Kennedy repülőtérről Budapestre a Delta Airlines - erősítette meg az MTI értesülését Fórika Ibolya, a Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatója.
2005. 10. 18. 12:03
Befejeződött az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb értékű ipari beruházása, a tiszaújvárosi Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt. 238 millió eurós (110 milliárd forint) Petrolkémiai Fejlesztési Projektje, amelyet kedden ad át hivatalosan Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
2005. 10. 18. 12:00
Az utóbbi napokban több jogsértésgyanús ügyben is figyelmeztető levelet küldött a magyar kormánynak az Európai Bizottság. Brüsszel egyebek mellett a rovarirtószerek importjának és a kábelszolgáltatók műsorelosztási jogának szabályozását kifogásolja – írja a Világgazdaság.
2005. 10. 18. 09:25
Enyhe tél esetén sem készül el a tervezett időpontra, jövő március végére az Érd és Dunaújváros közti 56 kilométeres sztrádaszakasz, néhány hét késéssel lehet csak szalagot vágni – tudta meg a Világgazdaság.
2005. 10. 18. 08:54
A munkaadók, a munkavállalók és a politikai elit önkorlátozása szükséges az euró 2010-es bevezetéséhez – nyilatkozták az FN-nek közgazdászok a hétfői kormányszóvivői bejelentés után. Úgy vélték, a kulcsév a 2007-es lesz.
2005. 10. 18. 06:53
A T-Mobil Magyarország Rt. és a Magyar Telekom Rt. konzorciuma nyerte az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) létrehozására kiírt nyílt, kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzési eljáráspályázatot - közölte a Miniszterelnöki Hivatal.
2005. 10. 17. 19:19
Az Év Internetes Kereskedője Díjat az a vállalkozás kapja, amely a vásárlók internetes szavazása illetve a szakmai zsűri döntése alapján legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem területén, és zsűri véleménye alapján a legjobbnak bizonyul.
2005. 10. 17. 18:42
Az ajánlati határidő hétfői lejártáig hét nagy nemzetközi bank nyújtott be kötelező ajánlatot a román BCR bank 61,88 százalékára. A Wall Street Journal szerint 2,5-3 milliárd euróért kívánja értékesíteni Bukarest a pénzintézetbeli részesedést.
2005. 10. 17. 17:20
A kormány elkötelezett a maastrichti kritériumok 2008-as teljesítése mellett, ami lehetővé teszi az euró 2010-es bevezetését – közölte hétfőn Batiz András kormányszóvivő. A bejelentés lezárta az elmúlt hetek koalíciós, politikai és gazdasági vitáját és eldöntötte: 2008-ig évente nagyjából 300 milliárddal csökkennek az állami kiadások.
2005. 10. 17. 15:19
Magyarország a közeljövőben várhatóan a bonyolultabb technológiájú termékek gyártására fog specializálódni, míg az egyszerűbb termékek gyártása átkerülhet az ország keleti szomszédaihoz – állapítja meg a PricewaterhouseCoopers (PwC) húsz ázsiai és kelet-közép-európai ország gazdasági helyzetét és fogyasztói trendjeit feldolgozó tanulmánya.
2005. 10. 17. 15:14
Az év végén bezárja veszteségesen termelő szentgotthárdi gyárát a FALCO Rt. – közölte az MTI-vel hétfőn a szombathelyi székhelyű faipari részvénytársaság vezérigazgatója.
2005. 10. 17. 14:31
Bár az üzemi szintű veszteség mérséklődött: tavaly 24,12 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 26,83 milliárd forint üzemi szintű veszteséget könyvelt el a BKV, ám az első félév vesztesége elérte a 13,7 milliárd forintot, ez 14 százalékkal több a tervezettnél. Veres János pénzügyminiszter szerint többet pénzt már nem tudnak adni a vállalatnak: korábban elmondta, [...]
2005. 10. 17. 13:56
A svéd-japán mobilkészülék gyártó, a Sony Ericsson ez év harmadik negyedében az adózás előtti eredményét - a tavalyi év azonos időszakához képest 11 százalékkal 151 millió euróra, az árbevételét pedig 22 százalékkal 2,1 milliárd euróra növelte.
2005. 10. 17. 13:33
Olvasói sztorik