üzlet

A Siemens német elektronikai világcég 7 milliárd euróért megvenné Legrand francia elektronikai csoportot a Financial Times Deutschland című lap értesülései szerint. A német cég nem erősítette meg a hírt.
2005. 10. 20. 14:38
A Lukoil, Oroszország vezető olajipari vállalata csütörtökön bejelentette, hogy öt év alatt 500-700 millió dollárt áldozna a Nelson Resources nevű olajipari cégre, amely Kazahsztánban jelentős olajtermelési lehetőségekkel bír, s amelyet különben is fel akar vásárolni.
2005. 10. 20. 14:18
A dorogi kistérségi társulás csütörtöki ülésén elutasította a Holcim Rt. Nyergesújfalura tervezett cementgyárának előzetes környezeti hatástanulmányát. A nyergesújfalui ipari park ugyan nem ehhez a kistérséghez tartozik, de a Holcim hajlandó lenne megvizsgálni e kistérség lakóinak aggályait is - mondta az FN-nek a cég kommunikációs igazgatója.
2005. 10. 20. 12:44
Magyarországon ugyan lassan terjed az internet, de jelentősen változik a felhasználói kör összetétele – állapítja meg a Magyar Online Monitor, a GfK Hungária és a Szonda Ipsos negyedévente megjelenő közös, legfrissebb jelentése.
2005. 10. 20. 11:56
780 millió forintról 195 millióra szállították le a tulajdonosok a Várszegi Gábor érdekeltségébe tartozó Azúr Rt. jegyzett tőkéjét. A romló eredményeket üzletek bezárásával próbálják ellensúlyozni – adta hírül a Népszabadság.
2005. 10. 20. 10:04
Még egy gyöngyszem a gyakorlatban nem nagyon használható törvénymódosítások közül: a csődtörvényt már egy évtizede módosítgatják, de a legégetőbb problémákra még mindig nem sikerült megoldást találni – írja a Világgazdaság.
2005. 10. 20. 09:56
Az üzleti szoftvereket gyártó német SAP AG 334 millió euróra növelte adózás utáni eredményét a harmadik negyedévben, szemben az egy évvel ezelőtti 291 millió eurós eredménnyel. A konszern teljes árbevétele 2,01 milliárd euró volt a negyedévben.
2005. 10. 20. 09:53
A GKI Gazdaságkutató Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. a Sun Microsystems Magyarország Kft.-vel együttműködésben elkészített negyedéves felmérése szerint növekszik azon cégek aránya, amelyek valamilyen formában részt vesznek az elektronikus kereskedelemben.
2005. 10. 20. 09:42
A Nestlé svájci élelmiszeripari konszern 4,8 százalékkal 67,7 milliárd frankra növelte (52,12 milliárd euró) árbevételét az év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakának 64,6 milliárd frankos forgalmáról.
2005. 10. 20. 09:25
Leszakadt a felsővezeték-rendszer egy szakasza csütörtökön reggel a Déli pályaudvaron, ezért az ide érkező és az innen induló vonatok csak Kelenföldig közlekednek – közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az MTI-vel.
2005. 10. 20. 09:21
A világ ötödik legnagyobb olajtartaléka felett rendelkező Abu-Dabi a tartósan magas árak miatt keletkezett extranyereségét ázsiai és európai olajfinomítók vásárlására akarja fordítani, hogy stabilizálja helyzetét e két kulcsfontosságú piacon – írja a Világgazdaság.
2005. 10. 20. 09:02
Eredménytelennek nyilvánította a MÁV a motorvonat-vásárlás finanszírozására kiírt pályázatát. Ezért a lízingelés helyett hitelezésre szóló új eljárás a gazdasági tárca szabad jelzésére vár.
2005. 10. 20. 08:57
Elkészült Magyarország legnagyobb premixexportőrének, az Agrofeed Kft.-nek szalkszentmártoni premix- és keveréktakarmány-gyártó üzeme, amelyet október 21-én adnak át – értesült a Napi Gazdaság.
2005. 10. 20. 07:46
A világ vezető pénzügyi tanácsadó cége, a Morgan Stanley pénzügyi matematikai kutatóközpont létrehozását fontolgatja Kelet-Közép-Európában, s ennek egyik lehetséges helyszíne Budapest – írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
2005. 10. 20. 07:14
Magyarországon mind mennyiségileg, mind minőségileg jelentős előrelépés, sőt áttörés szükséges a kutatás-fejlesztésben és az innovációs tevékenységben - hangsúlyozta Báger Gusztáv, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Fejlesztési és Módszertani Intézetének főigazgatója, a Kutatástól az innovációig címen megjelent tanulmányt ismertetve.
2005. 10. 20. 07:01
A legtöbben a médiát okolják a „hisztériáért". Ugyanis a nagyobb áruházláncok csak kismértékű visszaesést tapasztaltak a baromfivásárlásban a madárinfluenzával kapcsolatos hírek hatására. A kisebb, húsáruval foglalkozó üzletek szintén nem tapasztaltak nagy változásokat a fogyasztói szokásokban, a baromfifeldolgozó üzemekben pedig vegyes a tapasztalat.
2005. 10. 20. 07:00
A magyar jegybank különösen a választások előtti kormányzati költekezést és a fő politikai pártok mindegyike részéről megnyilvánuló politikai populizmust tartja a magyar költségvetési folyamatok legaggályosabb elemeinek, áll az egyik vezető londoni befektetési ház szerdán kiadott elemzésében.
2005. 10. 19. 18:01
Mind az euróval, mind a dollárral szemben gyengült a forint szerdán a bankközi devizapiacon. Az euróval 253,40/50 forinton kereskedtek, 80 fillérrel erősebben a 252,60/70 forintos keddi jegyzésnél.
2005. 10. 19. 16:32
Olvasói sztorik