üzlet

Felavatták a sanofi-aventis csoporthoz tartozó Chinoin Rt.-ben a megújított és kibővített előretöltött fecskendőt gyártó üzemet, valamint a hozzátartozó laboratóriumokat és magasraktárt. A Miskolc melletti Csanyikvölgyben található gyáregység vénás trombózis megelőzésére alkalmas készítményt gyárt majd, elsősorban export célokra.
2005. 10. 25. 13:49
Visszavonta korábbi pályázatát, és új finanszírozási közbeszerzési eljárást indított a MÁV kedden 30 elővárosi motorvonat megvásárlására. A vasúttársaság azt reméli, hogy így olcsóbb hitelek segítségével vásárolhatja meg a Stadler szerelvényeit.
2005. 10. 25. 12:47
Eredményesen látta el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a társasági adó ellenőrzésével és beszedésével kapcsolatos feladatait, de az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szükségesnek tartja az igénybe vett adókedvezmények gazdaságpolitikai célok eléréséhez való hozzájárulásának elemzését, az APEH informatikai-nyilvántartási rendszerének átalakítását, továbbá szankcionáláskor az igazgatóságok részéről egységes eljárásrend követését.
2005. 10. 25. 12:33
László Csaba volt pénzügyminiszterrel, valamint Lengyel Lászlóval és Vértes Andrással konzultált Orbán Viktor a gazdasági konzultáció keretében a magyar gazdaság 2006-os lehetőségeiről – értesült az Index.
2005. 10. 25. 12:27
A Jukosz orosz olajcég amerikai részvényeseinek egy csoportja polgári pert indított egy washingtoni bíróságon az orosz állam és egy sor orosz vállalat ellen, azzal gyanúsítva őket, hogy összeesküdtek a Jukosz visszaállamosítására tulajdonosainak kártalanítása nélkül.
2005. 10. 25. 11:48
A kormány költségvetési tervezetét és az adójogszabályok tervezett módosítását koncepciótlanság és időzavar jellemzi – vélik a Budapesti Kereskedelmi Iparkamara (BKIK) és pest-megyei társszervezetének képviselői.
2005. 10. 25. 11:47
A német ipar és kereskedelem októberi indexe növekedést mutat, folytatva a megelőző hónap kedvező tendenciáját. A megkérdezett cégek mind a jelenlegi helyzetüket, mind az elkövetkezendő hat hónapra vonatkozó üzleti várakozásaikat kedvezőbben értékelték, mint szeptemberben.
2005. 10. 25. 11:36
A darmstadti Merck KGaA gyógyszer- és vegyipari konszern adózott eredménye a harmadik negyedévben 57 százalékkal 181,5 millió euróra növelte az adózott eredményét, míg az elemzők átlagosan 177 millió eurót vártak.
2005. 10. 25. 09:33
A Londonban bejegyzett Firthlion Limited hétfőn 4 167 500 darab BorsodChem részvényt vásárolt, amivel 12,32 százalékra emelkedett Megdet Rahimkulov és családjának közvetett tulajdona a társaságban. Az aláírás napján a BÉT-en 2145 forintos átlagáron kereskedtek a cég részvényeivel.
2005. 10. 25. 09:15
George Bush amerikai elnök vezető gazdasági tanácsadóját, Ben Bernankét javasolta a központi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) élére hétfőn. A jelenlegi elnök, Alan Greenspan mandátuma 2006. január 31-én jár le.
2005. 10. 25. 07:16
Az új polcszervizrendszerének szeptemberi bevezetése után a vásárlók gyakran találnak üres vagy rendezetlen polcokat a Tescóban. Néhányan továbbra is hadakoznak, s úgy tudni, legalább 15-20 beszállító nem köt szerződést a Tesco hat szolgáltatójával.
2005. 10. 25. 07:00
Egy újabb, hároméves hitelprogram elindításáról tárgyal a szerb kormány a Nemzetközi Valutalappal (IMF). A megállapodás attól függ, milyennek ítéli az IMF a szerbiai reformokat.
2005. 10. 24. 18:29
A kormány elindította a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) házhoz jön nevű projektet, amelynek keretében a regionális fejlesztési ügynökségeknél kiépül a kistérségi szintű tanácsadói hálózat.
2005. 10. 24. 16:22
A piac – ahogy ezt az integrált telekommunkációs szolgáltatások sikere is mutatja a UPC előfizetői körében – a konszolidáció felé tart. E trendet meglovagolva a kábeltársaság a jövőben a digitális televíziózás és a mobilpiac frontján erősítene. A tájékoztatón megjelent informatikai miniszter szerint a piaci jövő az úgynevezett komplett csomagoké, amelyek egyszerre nyújtanak tartalmat és technológiai szolgáltatásokat.
2005. 10. 24. 16:20
Olvasói sztorik