üzlet

Hét éve nem volt ilyen nagy, több mint háromszoros növekedés a Goodyear amerikai gumiipari vállalat negyedéves eredményében, mint az idei harmadik negyedévben: adózott nyeresége 142 millió dollár lett.
2005. 10. 27. 14:33
Megkötötte az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) létrehozására kiírt közbeszerzési eljárás szerződését a Miniszterelnöki Hivatal EDR kormánybiztosa és a T-Mobile Magyarország Rt.-Magyar Telekom Rt. konzorcium képviselője.
2005. 10. 27. 14:04
A pótkocsikat és nyergesvontató szerelvényeket előállító német Schmitz Cargobull cég Magyarországon készül összeszerelő üzemet létesíteni – jelentette csütörtökön a Handelsblatt, amely szerint a Schmitz Cargobull a maga profiljában európai első.
2005. 10. 27. 13:48
A világ második legnagyobb szórakoztató elektronikai készülék gyártója, a japán Sony jelentősen javította üzemi eredményét az elmúlt második üzleti negyedévben, az egész évre vonatkozóan azonban változatlanul veszteséggel számol.
2005. 10. 27. 13:17
Az idén szeptemberben a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma 53 ezerrel nőtt; e hónapban a szolgáltatók előfizetőinek száma az előző adathoz képest 0,59 százalékkal, 9 millió 74 ezerre emelkedett - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) csütörtökön.
2005. 10. 27. 12:15
Egyelőre kevesen mernek az adóhatóság ellen kártérítési pert indítani, bár akadnak extrém esetek is: tavaly például 5000 milliárd forintot követelt egy adózó az APEH-től. Az adószakértők szerint a közeljövőben ugrásszerűen nőhet az ilyen típusú perek száma.
2005. 10. 27. 09:02
A Toyota érdekeltségeinek (Lexus, Daihatsu, Hino) termelését is beleszámítva a japán gyártó 2006-ban letaszíthatja a járműgyártók trónjáról a General Motorst (GM).
2005. 10. 26. 19:03
Több szervezet is problémásnak tartja a csődtörvény módosításait. A felszámolók aggályosnak tartják a jogszabálytervezet egyik legmarkánsabb megoldását, az úgynevezett wrongful trading bevezetését. Ennek lényege: a vezetői felelősség kiterjesztése arra az esetre, amikor nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látják el a bajba jutott cég ügyvezetési feladatait. A felelősség bírósági megállapításával a cégvezetőknek a magánvagyonukkal kell [...]
2005. 10. 26. 19:00
Borászattal foglalkozó üzletemberekkel, médiaszemélyiségekkel és politikusokkal olvasható interjú a Figyelő legfrissebb, csütörtökön megjelenő számában. Ők annak ellenére fektettek jelentős összeget az ágazatba, hogy a helyzete nem túl fényes.
2005. 10. 26. 15:46
A szénhidrogéneket pazarlás energiatermelésre használni, egyre nagyobb teret kell engedni az atomerőműveknek, amelyek biztonsága egyre nő, negyedik generációjukból már a fegyvergyártásra alkalmas plutónium sem kerülhet ki. Az olajkorszak a technikai fejlődés okán fog megszűnni és nem azért, mert elfogyott az olaj – mindez Budapesten, a világ energiahelyzetéről tartott tudományos tanácskozáson hangzott el.
2005. 10. 26. 15:45
A Wal-Mart elismeri, hogy sok munkatársa nem engedheti meg magának, hogy egészségbiztosítást fizessen. A kiskereskedelmi óriás kiáll az amerikai bérminimum emelése mellett, ugyanakkor nem tervez saját háza táján fizetésemelést - írta a szerdai BBC.
2005. 10. 26. 14:38
Jelentős kockázatot hordoz magában a magyar gazdaságban tapasztalt egyensúlytalanság, hiszen a bizalmat, az emelkedő nemzetközi kamatszint miatt, a piacon csak lassan lehet visszaszerezni – áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet októberi értékelésében.
2005. 10. 26. 14:03
Olvasói sztorik