üzlet

A szeptember 30-án zárt első pénzügyi félévében mintegy tíz százalékkal növelte csoportszintű értékesítési árbevételét a SABMiller plc, a Dreher Sörgyárak Rt. tulajdonosa a 2004-es év hasonló időszakához képest – közölte a cég előzetes adatok alapján.
2005. 11. 10. 14:39
Még az idén 150 milliárd forint, jövő januárban és februárban pedig további 100 milliárd forint támogatáshoz jutnak az agrárgazdálkodók – közölte Pásztohy András a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2005. 11. 10. 14:13
Minden eddigi rekordot megdöntött Németország legnagyobb energiaszolgáltatója, a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező E.On első kilenc havi nyeresége az energia drágulása, illetve üzletrészek eladása miatt.
2005. 11. 10. 14:07
Az Intrum Justitia megvásárolta a Centrum Parkoló Rendszer Kft. várakozási és pótdíjhátralékokat, valamint azok kamatait és egyéb járulékait tartalmazó több mint 52 ezer adóst érintő mintegy 2,7 milliárd forint tőkeértékű követelés portfólióját.
2005. 11. 10. 12:15
Miközben az euró kritikusai a közös pénznem negatív hatásairól vitáznak, az euró bevezetése óta közeledtek egymáshoz a különböző európai országok fogyasztói árai – derült ki az ACNielsen felméréséből.
2005. 11. 10. 11:29
A görög közszolgáltatások dolgozóinak bérkövetelési sztrájkja miatt csütörtökön leállt az athéni repülőtéren a légi forgalom, és kimaradások vannak a szolgáltatásokban.
2005. 11. 10. 11:12
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. 2005 első három negyedévében 6,501 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, ami 12,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első kilenchavi 5,78 milliárd forintos profitot. Az eredmény elmarad a várakozásoktól.
2005. 11. 10. 10:55
Idén szeptemberig a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma kis mértékben emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A kereskedelmi szálláshelyek díjbevétele számottevően nőtt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
2005. 11. 10. 09:58
A BorsodChem 56,7 százalékkal 12,6 milliárd forintra növelte üzemi eredményét az elő kilenc hónapban – adta hírül a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A társaság menedzsmentje szerint a BorsodChem-részvények alulértékeltek, és a negyedik negyedév még jobban sikerül majd.
2005. 11. 10. 09:50
Állandósulhat a zsúfoltság a MÁV hétvégi InterCity-járatain. Hiába lenne azonban utas, a vasúttársaságnak nincs több megfelelő vagonja, így az IC-vonatok előreláthatólag 2007 végéig a szükségesnél kevesebb kocsival közlekednek – írja a Népszabadság.
2005. 11. 10. 09:05
A frankfurti tőzsdére készül a bioüzemenyagot gyártó német Biopetrol. A cég bízik a tőzsdei megmérettetésben, mivel a németországi biodízel-fogyasztás a tavalyit több mint felével meghaladva, várhatóan 2 millió tonnára nő az idén.
2005. 11. 09. 18:01
Tavaszra pótköltségvetést jósol a költségvetési bizottság fideszes elnöke, az előző kormány pénzügyminisztere, aki egyre kisebb esélyt lát az euró 2010-es bevezetésére – derül ki Varga Mihály Figyelőnek adott nyilatkozatából. Kedden Matolcsy György lehetségesnek tartotta a közös valuta 2009-es bevezetését is.
2005. 11. 09. 17:35
Jelentősen nőtt 2004-ben a mezőgazdaság kibocsátása: volumene 24 százalékkal, bruttó hozzáadott értéke pedig 68 százalékkal emelkedett – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az EU előírásainak megfelelő mezőgazdasági számlarendszer végleges adatait szerdán.
2005. 11. 09. 15:59
A szlovákiai szolgáltató ágazatok jelentős részében szeptember végén a bérek 12,7 százalékkal haladták meg abszolút értékben az egy évvel ezelőttit, míg a kiskereskedelemben és a távközlésben a bérnövekedés 8 százalékos volt – közölte a szlovák statisztikai hivatal.
2005. 11. 09. 14:47
Olvasói sztorik