Tárgyalást kezdenek az Európai Unió érintett új tagállamai, köztük Magyarország az Európai Bizottsággal arról, hogy kapjanak időleges felmentést a generikus gyógyszerek gyártását tiltó uniós szabály alól.
Több médium is arról adott hírt, hogy a Kincstári Vagyon Igazgatóság vezérigazgatója távozik a posztjáról. A Pénzügyminisztérium az MTI-nek hétfőn cáfolta az értesülést.
Az építőipari termelés 2005 szeptemberében mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 37 százalékkal nőtt 2004 szeptemberéhez képest.
Erőteljesen csökkent a kereskedőknél a Sulinet Expressz logós termékek forgalma azzal, hogy az Oktatásügyi Minisztérium november elején megváltoztatta a szabályokat. Éppen ezért azonban októberben soha nem látott érdeklődés mutatkozott a termékek iránt.
Több utast, nyereségességet és a Malév név megőrzését ígéri Borisz Abramovics. Az orosz üzletember eltökéltségét jelzi, hogy a Malév partneréül szánt AiRUnion légitársaság részvényeit bevezetné a magyar tőzsdére – derült ki a Népszabadság interjújából.
Újabb költségvetési átcsoportosításra kaptak ígéretet az önkormányzati érdekképviseletek a kormányzattól – értesült a Világgazdaság. A belterületi útfelújításokhoz igényelhető állami hozzájárulásokat 3 milliárd forinttal növelik a jövő évi büdzsében.
Elvben könnyen ellenséges felvásárlók kezébe kerülhet jövőre a Mol, az OTP és további néhány tőzsdei társaság, a tőkepiaci törvény módosítása azonban valószínűleg meghagy egy kiskaput a védekezéshez.
A cukorreformmal kapcsolatos politikai megegyezésre sürgette az Európai Unió tagországait a mezőgazdasági miniszterek keddi találkozóját megelőzően Mariann Fischer Boel, az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse.
Az elmúlt öt évben a magyarországi infláció jelentősen csökkent, közeledett a maastrichti kritériumhoz, de a dezinflációs folyamat, a pénzromlás mértéke még törékeny, nem lehet elmondani, hogy a magyar gazdaságot már az árstabilitás jellemzi.
Minden uniós tagállam felelős a stabil pénzügyekért, és a magyar kormány is mindent megtesz a pénzügyi stabilitásért – mondta az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel folytatott tárgyalásai után. A magyar kormányfő megértést, Orbán Viktor pedig megbocsátást kért Barrosotól.
Nem törvényszerű, de gyakori, hogy a jó ötletekre építő kis informatikai vállalkozások beolvadnak a nagy multicégekbe. Az önálló terjeszkedésnek a nagyobb állami támogatás adhatna lendületet.
A Magosz elnöksége Orbán Viktorhoz fordult, hogy a garanciatörvényben rögzítsék a agrártámogatások időben történő kifizetését - tudatta a szervezet elnöke az MTI-vel közleményben szombaton.
A szlovákiai Legfelsőbb Bíróság pénteken megsemmisítette a pozsonyi pénzpiaci felügyeletnek (UFT) azt a határozatát, amely tízmillió koronás (hatvanötmillió forint) büntetésre kötelezte a Mol olajtársaságot - írja a Népszabadság.
A magyar gazdaság még nincs válságközeli állapotban, de a 2010-es euróbevezetési céldátum elvesztette realitását, és két-három év csúszás valószínű, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház új országjelentésében.
A ferihegyi nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. Üzemi Tanácsa pénteken a Legfőbb Ügyészséghez fordult vizsgálatot és intézkedést kérve a BA Rt. privatizációja kapcsán az állami vagyon védelmében.
Bejelentett növekedési stratégiája értelmében 2006-ban az idei évinél mintegy 25 százalékkal többet fektet be a német Deutsche Telekom (DT), a legnagyobb európai távközlési vállalat. Az idei évben 7,5-8 milliárd euró lesz a DT beruházásainak értéke.
Szlovénia alig több mint egy év múlva szinte bizonyosan az euróövezet tagja lesz, mivel már gyakorlatilag most kész a csatlakozásra, áll az egyik vezető londoni befektetési ház pénteken kiadott térségi elemzésében.
A SkyEurope diszkont-légitársaság Budapestről 538 ezer utast szállított az elmúlt 12 hónapban, több mint kétszeresét a megelőző évinek – ismertette Christian Mandl vezérigazgató, a légitársaság egyik alapítója.
Sem üzleti partnereiket, sem a fogyasztókat nem csaphatnák be az agrárgazdasági etikai kódexet aláíró társaságok. A most egyeztetésre kerülő tervezet iránymutatást adna, milyen feltételekkel illik szerződni, hogyan kell tisztességes árakat kialakítani. Aki megszegné az előírásokat, annak ügyét nyilvánosságra hoznák.
Hosszú idő után előrelépés történt a Kerepesi úti lovipálya hasznosítása ügyében: az eredetileg a területen plazát fejlesztő Bouygues-csoport eladta a több mint 12 hektáros területet a Plaza Centersnek.
A Ganz Transelektro Villamossági Rt. (GTV), a magyar tulajdonú Transelektro-csoport tagja 5,1 millió euró (1,275 milliárd forint) értékben szállít transzformátorokat az arab országba.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának legutóbbi kamatdöntő ülésén Auth Henrik és Adamecz Péter 25 bázispontos emelést javasolt – derül ki a pénteken közzétett jegyzőkönyvből. A többi tíz tag a 6 százalékos alapkamat szinten tartása mellett voksolt.