üzlet

Rövid távon nem befolyásolja a gazdasági folyamatokat, hogy a Fitch kedden rontotta a magyar államadósság besorolását – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke Zalaegerszegen. Varga Mihály volt pénzügyminszter szerint szégyenletes a leminősítés, míg Veres János mostani tárcavezető úgy véli: a magas alapkamat a növekedés gátja.
2005. 12. 07. 14:16
A szerb parlament privatizációs bizottságának vezetője szerint eddig a privatizációs pályázatok mindössze 10 százaléka sikertelen, ez az arány a kevésbé vonzó cégek sorra kerülésével változik majd.
2005. 12. 07. 13:52
Vezető piaci szerepre törekszik az újonnan alakult mobiltartalom-szolgáltató, a Metacom. A társaság 2005-re 350 millió, jövőre 1,5 milliárd forintos árbevételt szeretne.
2005. 12. 07. 13:42
Az OTP Bank Rt. előzetes, nem kötelező érvényű (indikatív) ajánlatot nyújtott be az ukrán Ukrsotsbank többségi részesedésének megvásárlására - közölte az OTP szerdán. Mint ismeretes, az UkrSibBank pályázatát december elején elveszítette.
2005. 12. 07. 13:26
Szombattól autópályán utazhatunk Szegedig. A sztráda várhatóan tavasszal már Röszkéig, az országhatárig ér. Az állam korábban már megvásárolta a koncessziót birtokló AKA Rt. 40 százalékát és 25 évig rendelkezésre állási díjat fizet a társaságnak.
2005. 12. 07. 12:59
Jövő év január 1-jétől szinte minden T-Mobile-díj csökken az áfacsökkentés következtében. A Dominósok nem fizetnek majd kevesebbet, de 4 százalékkal több kerül az egyenlegükre – áll a T-Mobile közleményében.
2005. 12. 07. 12:51
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) tagjai szerint az elmúlt öt évben kedvezően változott Magyarországon az ipari infrastruktúra, a munkaerőpiac és a közlekedési feltételek, romlott azonban az üzleti környezet stabilitása, a foglalkoztatás összköltsége.
2005. 12. 07. 11:27
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2005 októberében 9,8 százalékkal nőtt, a csupán munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint.
2005. 12. 07. 09:35
Szekeres Imre a Nap-keltében arról beszélt, hogy a Fitch súlyosan tévedett, amikor Magyarországot leminősítette, és minden bizonnyal hamarosan felülvizsgálja döntését – írja a hirado.hu.
2005. 12. 07. 09:25
Külföldi szereplővel bővült a hazai online kiskereskedelmi piac, a cseh Internet Mall a hét elején elindította magyarországi internetes áruházát. Az üzletben kis és nagy háztartási gépeket, valamint szépségápolási kisgépeket értékesítenek majd.
2005. 12. 07. 08:25
Magyarország ezt a brit javaslatot nem támogatja - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a brit EU-elnökség 2007-13-as időszakra vonatkozó költségvetési javaslatáról. A tervezetről több brüsszeli magyar képviselő is csalódással nyilatkozott.
2005. 12. 06. 17:11
A prognózisnál jobb lett ugyan, de már 170 milliárddal haladja meg az idei tervezettet az államháztartás első tizenegy havi hiánya.
2005. 12. 06. 17:08
Megkezdődött a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet (MEEI) és a Műszaki Biztonságtechnikai Vizsgáló és Tanúsító Intézet (MBVTI) integrálása a TÜV Rheinland Csoportba –jelentette be Czitán Gábor, a TÜV Rheinland Csoport közép-kelet-európai vezérigazgatója kedden.
2005. 12. 06. 16:16
Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Rt. szerint az áramdíj csökkentésére csak abban az esetben van lehetőség, ha csökkennek a Magyar Villamos Művek Rt. beszerzési árai – jelentette ki Konrad Musenbrock, a cég igazgatóságának tagja kedden.
2005. 12. 06. 14:41
Kedden az Országgyűlés napirendje szerint a képviselők több mint 8 órán keresztül a jövő évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitáját folytatják. A képviselők a büdzsé fő számait már november 29-én elfogadták, így a részletes vita során már csak kisebb korrekciók várhatóak egy-egy tétel esetében, ráadásul az indítványok a már elfogadott számokat (kiadási főösszeg, bevételi főösszeg, hiány) [...]
2005. 12. 06. 13:39
A 2005. augusztus elejétől október végéig tartó negyedik pénzügyi negyedév során a Novell Inc. 320 millió dolláros árbevételt ért el, míg a 2005. október 31-én lezárult pénzügyi évének eredménye 1,198 milliárd dollár volt, a részvényesek számára 378 millió dollárt könyvelhetett el.
2005. 12. 06. 13:26
Az Országgyűlés szociális bizottsága keddi ülésén támogatta azokat a módosító javaslatokat, mely szerint a babakötvény kiegészítő támogatása 30 ezer forintról 42 ezerre emelkedjen, a Start-számla vezetési díját pedig alacsonyabb szinten maximálnák.
2005. 12. 06. 13:13
A Fitch leminősítése ellenére továbbra is optimista hangulatot áraszt a pénzügyi tárca közleménye, így nem felejtik el megemlíteni, hogy 2010-től Magyarországon is az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz. A reakcióban egyetlen szóval sem említik a leminősítést.
2005. 12. 06. 13:07
Egy szinttel rontotta hazánk adósságának besorolását a Fitch hitelminősítő; az intézet szerint a kormány költségvetési politikája hiteltelen. A döntés után a forint és a BÉT-en forgó részvények árfolyama is gyengült. Az FN-nek nyilatkozó elemző szerint elképzelhető, hogy a lépést a többi nemzetközi hitelminősítő is követi, és a jegybank az alapkamat emelésével reagál.
2005. 12. 06. 12:40
Olvasói sztorik