Az Új Kína hírügynökség szerint a kínai hatóságok több mint 2400 szénbánya bezárását határozták el, mivel azok nem tettek eleget a biztonsági előírásoknak.
Kóka János gazdasági miniszter jogszabályi változásokat is lehetségesnek tart a versenyfelügyelet és a fogyasztóvédelem területén: a versenyhivatal eljárásjogi lehetőségeit például számottevően erősítené, és erre a következő ciklusban javaslatot is tesz.
Több mint kétmilliárd forint összegű beruházással új művelődési központ épül Nyírbátorban, továbbá felújítják a híres Báthory család várához tartozó ebédlőpalota épületét is - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város fejlesztési irodájának munkatársa az MTI-vel.
Idén sem változtak érdemben a magyar vásárlók szokásai. Leginkább az árérzékenység jellemző az átlag magyarra, aki elsősorban a tévéből és a szórólapokból értesül a termékekről.
Az állami vagyon lefaragásában előbb a hatékony gazdaság, majd a bevétel szempontjai játszották a fő szerepet. Kormány és ellenzéke ma csak abban ért egyet, hogy a közszolgáltatást tartósan állami kézben kell tartani.
A magyarok erősen kötődnek a gondoskodó államhoz. A választásokra készülő politika pedig kiszolgálja a közigényt, megnehezítve az intézményi reformokat s az öngondoskodás gyakorlatának erősödését a társadalomban.
Az orosz Gazprom elzárja az ukrán gázcsapokat, ha január 1-jéig nem sikerül megállapodásra jutni az ukrán és orosz félnek arról, milyen módom emeljék a jelenlegi közel ötszörösére az Ukrajnába szállított gázt. Magyarországra is Ukrajnán keresztül érkezik az orosz gáz.
Újra feltámadt 1989 után az a régi, rejtett vágy, hogy de jó volna, ha a közép- és kelet-európai, délkelet-európai régió központjává válhatnánk. Jó volna? - teszi fel a kérdést Hankiss Elemér szociológus alábbi tanulmányában.
A reptéri privatizációs bevétel megérkezésének napján 100 milliárd forint értékű pert indított a Budapest Airport (BA) Rt. ellen a Ferihegyi repülőtér korábbi üzemeltetője, a Ferihegyi Utasterminál Fejlesztő (FUF) Kft. – értesült a Magyar Nemzet.
Világszínvonalú exportszektor és lepusztuló államgazdaság kettőssége jellemzi a magyar gazdaságot - állítja Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora és alelnök- vezérigazgatója. A volt pénzügyminiszter szerint Magyarországon a társadalom gondolkodása jóval fejlettebb, mint a populista demagógiát alkalmazó politikai osztályé.
Németország nettó uniós hozzájárulása az EU költségvetéséhez legkevesebb évi 2 milliárd euróval nő a nemrég megállapodott 2007-2013-as költségvetési időszakban.
A MÁV ZRt. és a reprezentatív vasutas-szakszervezetek között december 23-án megszületett a megállapodás. Ennek értelmében a vasúttársaságnál a 2006. évi bérfejlesztés mértéke 5,0+1,5 százalék lesz.
A kormány és az áramszolgáltatók megállapodása nyomán az áfacsökkentést a társaságok érvényesítik áraikban, így a lakossági áramár 4 százalékkal csökken jövőre. A nagyfogyasztók viszont többet fizetnek.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a gázszigetelésű nagyfeszültségű elektromos kapcsolóberendezések piacán az Alstom, a Siemens, a VA Tech és az Areva cégcsoportok eljárás alá vont vállalkozásai piacfelosztó kartellt alakítottak.
Az idén az első tíz hónapban 2,405 milliárd euró volt a külkereskedelmi hiány, szemben az egy évvel korábbi 3,537 milliárd euróval – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A Flughafen Wien vezetésével alakult TwoOne konzorcium tette a legmagasabb ajánlatot a pozsonyi repülőtérre. Lapértesülések 438 millió eurós árról számoltak be. A verseny szempontjából megkérdőjelezhető döntésre még a közlekedési miniszternek és a kormánynak is rá kell bólintania.
A forgalomnövekedés lassulása, a kereskedelem ellenes hangulat és a kereskedelmi törvény borzolta a szakma idegeit 2005-ben. Döcögve indult az év eleje, és még a karácsony sem kompenzálja a kiesést - az ideinél jobb évre számítanak jövőre.
Az orosz állami Rosznyefty olajipari vállalat csütörtökön kifizette a Gazpromnak a társaságért járó összeg utolsó részletét, 5,7 milliárd dollárt utalt át és ezzel lehetővé vált, hogy az állam átvegye a Gazprom feletti ellenőrzést.
Miután a parlament elfogadta, Sólyom László aláírta a 2006. évi költségvetésről szóló törvényt – jelentette be Wéber Ferenc, a köztársasági elnök sajtófőnöke.