A hazai erőművek egy részénél végrehajtott tüzelőanyag-átállás következtében jelentkező többletköltségek okán nem lesz gáz- és áramáremelés, a stratégiai gáztároló építése miatt azonban egy forinttal drágulhat az energiahordozó – mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő kedden.
Súlyos külső fizetési sokkhatásként érné az ukrán gazdaságot az orosz gázimport négyszeres áremelése. A Fitch Ratings keddi közleménye szerint egyelőre nem tartják indokoltnak Ukrajna adóskockázati visszaminősítését.
A stratégiai cél továbbra is az, hogy Oroszországból szerezzünk be gázt hosszú távú szerződésekkel – jelentette ki Kóka János gazdasági miniszter. A Gazprom szóvivője lapunknak elmondta: hónapokig biztos nem adnak ingyen több gázt az Ukrajnán áthaladó vezetékekbe.
A Gazprom kész kétoldalú megállapodásra Kijevvel, de nem hajlandó további engedményekre. A cég szóvivője szerint adatokkal tudják bizonyítani, hogy Ukrajna lopott gázt, de ezeket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.
Keddtől nem exportálható a tokhal ikrája: elsősorban az orosz, kisebb részt iráni tokhalkaviár, mert így határoztak a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről kötött egyezmény, a CITES aláírói.
Útban van már Moszkvába az ukrán Naftogaz vállalat küldöttsége, amely újra tárgyalni fog a Gazprom vezetésével az ukrajnai gázszállításokról – közölte az orosz földgázmonopólium szóvivője.
Pillanatnyilag mindkét vezetéken megfelelő mennyiségű gáz érkezik hazánkba - közölte a Mol. A Gazprom állítása szerint Ukrajna tovább lopja a gázt, amit ők egy darabig kompenzálnak.
Megnyugtatta a világpiacot a bejelentés, miszerint az orosz monopoltársaság fenntartja szállításait, így a földgázárak mérséklődtek kedden reggel a szabadpiacon.
Kóka János gazdasági miniszter az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának összehívását kezdeményezi kedden reggel, egyebek mellett egy hosszú távú energetikai stratégia kidolgozása érdekében.
Hétfő késő estére helyreállt a gáznyomás a magyarországi vezetékekben, miután 95 millió köbméter pótlólagos gázt táplált be a Gazprom az ukrán vezetékekbe, amit Ukrajna továbbít Európa felé. Ez a mennyiség télen nagyjából hazánk 1-1,5 napi szükségletét teszi ki.
Az orosz-ukrán fölgáz árvita kiterjedt energiaválsággá szélesedett azután, hogy jelentős mértékben csökkentek hétfőre a közép-európai országoknak szánt földgázszállítások.
Hétfő délután óta kicsivel több gáz érkezik Oroszországból – jelentette be a Mol kommunikációs igazgatója, aki szerint a Gazprom egyelőre nem szegte meg a két cég szerződését. Az óriáscég szóvivője az FN-nek elmondta: maradéktalanul el kívánják juttatni a gázt a magyar határra.
Hazánk lehet az egyik nagy vesztese az orosz–ukrán gázárvita elhúzódásának. Elemzők szerint nincs világpiaci gázár, a konfliktus valódi oka az ukrán vezetékrendszer tulajdonjogának kérdése.
Az Entrade energiakereskedelmi vállalat 2006-ban felveszi az Atel nevet. Az Entrade nyolc országban jelen lévő vállalatának mindegyike vagy nevet változtat, vagy beolvad az Atel értékesítő szervezeteibe.
A folyamatos biztonsági problémák komoly hatással vannak a fekete arany kitermelésére. Irak olajexportja a háború 2003-as hivatalos lezárása óta nem volt ilyen alacsony az ideiglenes kormány adatai szerint.
A nagyfogyasztóknál – a Mollal kötött szerződésben vállaltaknak megfelelően – megkezdődött a részleges átállás gázüzemről olaj-, illetve vegyes üzemű működésre.