üzlet

Nem tudott annyi Xbox 360-as játékkonzolt gyártani a Microsoft, amennyire szükség lett volna, de a szoftvercég forgalma még így is 9, nyereségre pedig 5 százalékkal bővült második pénzügyi negyedévében – közölte a CNN.
2006. 01. 27. 12:07
Először a tervezés, ősztől pedig az építés is elkezdődhet, miután pénteken a városházán a főpolgármester, a környezetvédelmi és az EU-ügyekkel foglalkozó miniszter, valamint a tendernyertes konzorcium francia elnöke aláírta a beruházást útjára indító megállapodást.
2006. 01. 27. 12:03
A közszféra költség- és létszámcsökkentési gondjait oldja leginkább az idei távmunkapályázat; az elnyert támogatási összegből várhatóan főleg önkormányzatok szervezik majd ki kollégáikat. A több mint hatszázmilliós forrás hétszáznál is több távmunkásposzt létrejöttéhez elegendő.
2006. 01. 27. 08:58
Több mint háromezer vállalkozás jelezte az adóhivatalnak, hogy tízmillió forint feletti beruházásba kezd. Erre tavaly szeptember óta rendelet kötelezi az építtetőket. Az APEH ellenőrei az építési naplóba is betekinthetnek, tapasztalataik szerint az esetek zömében szabálytalanul vezetik a dokumentumokat.
2006. 01. 27. 08:47
A kettős könyvelésű mezőgazdasági vállalkozások a 2003. évi veszteség után 2004-ben 18 milliárdos, 2005-ben pedig 50 milliárd forintot meghaladó jövedelmet értek el összességében - mondta Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár csütörtökön Veszprémben, egy regionális agrárfórumon.
2006. 01. 27. 08:00
Országszerte 224 üzemanyagtöltő állomás ellenőrzése során a fogyasztókat is érintő mérésügyi hiányosságot 45 üzemanyagtöltő állomáson, a vizsgálat alá vont egységek 20 százalékánál tártak fel – közölte az Országos Mérésügyi Hivatal (OMH).
2006. 01. 27. 07:44
A negyedik negyedév is veszteséges lett - 4,8 milliárd dollárral - a General Motors (GM) járműipari óriásvállalatnál 2005-ben, cég ezzel az ötödik egymást követő negyedévre írhatott negatív eredményt. Így a GM egész éves tavalyi vesztesége elérte a 8,6 milliárd dollárt.
2006. 01. 26. 17:41
A magyarországi, 1250 eurós egy háztartásra jutó fogyasztási hitelállomány a legmagasabb az EU-hoz újonnan csatlakozott országok között, de még így is messze elmarad az európai listát vezető 9 ezer eurós német és a 6 ezer eurós belga átlagos hitelállománytól.
2006. 01. 26. 15:51
Az ellentételezési bizottság újabb teljesítéseket hagyott jóvá a Gripen budapesti irodája által benyújtott dokumentumok alapján; a teljesítés összértéke 9,3 milliárd forint (342 millió svéd korona) – közölte a gazdasági tárca.
2006. 01. 26. 15:29
Javított prognózisán a Kopint-Datorg. Idénre 4,3 százalékos GDP-arányos növekedéssel, s 0,2 százalékponttal alacsonyabb államháztartási hiánnyal számolnak. Az árszínvonal-emelkedését a kutatók 1,9 százalékra teszik.
2006. 01. 26. 11:40
Az orosz Gazprom szerdán is azzal vádolta Ukrajnát, hogy még többet vett el a tranzitgázból, s a válság tovább zavarta az európai szállításokat.
2006. 01. 26. 09:19
A japán Sony Corp. továbbra is ütemesen javította eredményeit az üzleti éve decemberrel zárult harmadik negyedében a gyengébb jennek, a növekvő játékeladásoknak és a pénzügyi részleg jó teljesítményének köszönhetően.
2006. 01. 26. 09:03
Olvasói sztorik