tudomány

A tudomány híd a jelen és a jövő között - vonták le végső következtetésként a Budapesten immár másodszor megrendezett Tudomány Világfóruma (World Science Forum) résztvevői, akik a tudomány gyors fejlődéséből eredő problémákat vitatták meg a szombaton zárult tanácskozáson.
2005. 11. 12. 18:07
Gheorghe Flutur román földművelésügyi, erdőgazdálkodási és vidékfejlesztési miniszter az országos állategészségügyi főhatóság képviselőinek jelenlétében kijelentette: miután felszámolták a Romániában itt első ízben kimutatott madárinfluenza-fertőzés gócát, teljesen feloldották az egészségügyi vesztegzárat.
2005. 11. 12. 11:38
Tavaly még csak titokban, szerdán azonban egy genfi telekommunikációs konferencián már nyíltan is azt javasolták amerikai kormányzati tisztségviselők, hogy töröljék el az 1972-ben bevezetett szökőmásodperceket. Az ENSZ illetékességi körébe tartozó ügyben a hagyományok és az időmérés letéteményesének tartott greenwich-i obszervatórium hevesen tiltakozik, mondván így oda juthatunk, hogy este kel fel a nap.
2005. 11. 11. 15:35
A szaglás idegrendszeri alapjainak megértése területén kifejtett tudományos munkájának köszönhetően a Fiatal Európai Kutatók Díjának nyertesei közé került idén Nusser Zoltán, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének kutatója. A rendkívül komoly anyagi támogatással járó díjat szerdán vehette át Budapesten Magyar Bálint oktatási minisztertől.
2005. 11. 09. 18:47
Útjára indították szerda hajnalban a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről egy Szojuz-Fregat hordozórakétával a Venus Express európai űrszondát, amely a tervek szerint 162 nap múlva érkezik meg úti céljához, a Vénusz bolygóhoz.
2005. 11. 09. 11:19
Útjára indították szerda hajnalban a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről egy Szojuz-Fregat hordozórakétával a Venus Express európai űrszondát, amely a tervek szerint 162 nap múlva érkezik meg úti céljához, a Vénusz bolygóhoz.
2005. 11. 09. 07:37
Ha emberi megbetegedés a következménye, akkor akár emberölési kísérletért vagy súlyos testi sértésért is felelősségre vonható lesz az, aki a madárinfluenza-járvány hazai kitörése után közterületen „hagyja el" fertőzött állatait – írja a Népszava. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. (FKF Rt.) a vírus miatti pániknak tulajdonítja, hogy egyre gyakrabban hívják őket elhullott madarakhoz.
2005. 11. 08. 16:28
A Jelenések könyvében megírt végítélet helyszíne, Armageddon (héberül Meggido) már eddig is sok turistát csalogatott a városba, egy most felfedezett őskeresztény templom azonban zarándokok tízezreit vonzhatja majd. A történet pikantériája, hogy a jelenleg ismert legkorábbi keresztény templom maradványaira egy politikai fogvatartottakkal teli, hiperbiztonságos izraeli börtön területén találtak rá – a rabok.
2005. 11. 08. 15:40
Hétfőn a kínai hatóságok hivatalosan is bejelentették, hogy a madárinfluenza elleni küzdelem jegyében leöltek hatmillió szárnyast, és elrendelték az élő madarakat árusító piacok bezárását Pekingben és Sanghajban.
2005. 11. 07. 18:57
Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal júliusban engedélyezte a bolygóideg elektromos ingerlésén alapuló kezelési eljárás alkalmazását más terápiákra nem javuló depressziós betegeknél. Egy nagyobb New York-i kórház már meg is kezdte az új terápiát.
2005. 11. 07. 16:36
Nagy-Britannia irányításával és 28 európai ország részvételével meglepetésszerű gyakorlatot tartanak még az idén, amelynek során azt mérik fel, hogyan képesek az adott országok szembeszállni egy esetlegesen embert sújtó világméretű influenza-járvánnyal.
2005. 11. 04. 18:14
Öt ázsiai ország bangkoki tanácskozása végeztével bejelentette csütörtökön, hogy szorosabbra fűzi együttműködését a madárinfluenza elleni küzdelemben. Kambodzsa, Mianmar, Vietnam, Thaiföld és Laosz "partnerségi" megállapodást kötött.
2005. 11. 03. 15:32
Az Ázsiai Fejlesztési Bank számításai szerint 3 millió ember eshet egy esetleges madárinfluenza járvány áldozatául Ázsiában, a gazdasági veszteség pedig 300 milliárd dollárt érheti el. Nem kizárt, hogy ez utóbbi globális recesszió elindítójává válik.
2005. 11. 03. 14:13
Olvasói sztorik