tech

Az IBM Research bejelentette a Watson kódnevű szuperszámítógép megépítését. A Watson képes lesz arra, hogy emberi ellenfelekkel küzdjön a Magyarországon "Mindent vagy semmit" néven ismert Jeopardy! című népszerű amerikai tévés kvízjátékban, ahol a kérdések szinte végtelen számú témában és variációban merülhetnek fel.
2009. 04. 28. 13:47
A vállalatok informatikai vezetői számára az elmúlt időszakban minden másnál fontosabb szempont lett, hogy optimalizálják az üzemeltetést, miközben csökkentik költségeiket – derült ki a Figyelő és a Computerworld által szervezett CIO'09 konferencián.
2009. 04. 23. 16:45
Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerdán internetes naplót indított a LiveJournal.com honlapon. A blog az iránta érdelődő közösség létszámát tekintve már hivatalos indulása előtt, a kedden kezdődött teszt során a második helyre került a LiveJournal népszerűségi listáján.
2009. 04. 23. 07:14
Megszavazta az Európai Parlament azt az európai uniós jogszabályt, amelynek alapján júliustól több mint 60 százalékkal csökken az EU-tagállamokban a több országot érintő SMS-küldés díja, és mérséklődik az úgynevezett adatroaming, azaz mobiltelefonos internetezés nagykereskedelmi ára.
2009. 04. 22. 15:03
Az Oracle megvásárolja a Sun Microsystemst 7,4 milliárd dollárra becsült készpénzes tranzakció keretében, miután az IBM elállt vásárlási szándékától. A Sun igazgatótanácsa áldását adta a tranzakcióra, az Oracle szerint az üzlet a nyár folyamán lezárásra kerülhet.
2009. 04. 21. 10:17
Számítógépes hackereknek hirdet állásokat a szövetségi komputerrendszerek védelme érdekében az amerikai belbiztonsági minisztérium - írta a Huffington Post hírportál.
2009. 04. 19. 18:59
A német internetes szolgáltatók vállalták, hogy a rendőrséggel együttműködve megakadályozzák a hozzáférést a gyermekpornográfiát tartalmazó honlapokhoz - jelentette be a családügyi minisztérium.
2009. 04. 17. 15:30
A Google világvezető internetes kereső és tartalomszolgáltató a szakértők által vártnál nagyobb első negyedévi adózott eredménynövekedésről számolt be, aminek hatására több mint 5 százalékkal nőtt a cég árfolyama New Yorkban a tőzsdeidőn túli kereskedésben.
2009. 04. 17. 10:06
Márciusban az előző havinál 69 ezerrel kevesebb, összesen 12 millió 112 ezer volt a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) csütörtökön.
2009. 04. 16. 14:14
Kilencven zenész állt össze a világ legnagyobb videómegosztója segítségével, hogy közös koncertet adjon. A zenekarba egy online versenyt követően lehetett bekerülni. Nem mellékes, hogy két magyar tehetség is játszik a zenekarban.
2009. 04. 16. 12:32
160 és 16 000 forint közötti összegért akár teljes személyazonosságot, névvel, címmel, születési dátummal kiegészített hitelkártyaadatokat is lehet kapni, míg a „csapolható", kipróbált bankszámla-hozzáférést mintegy 200 000 forintért adják a bűnözők.
2009. 04. 16. 11:40
A pletykagépezet a webvilágban is folyamatosan dolgozik. Egyik legutóbbi terméke, hogy a Google megveszi a Twittert. A több áttétellel érkező információ akár igaz is lehet. Hogy miért? A Google már vagy félszáz céget kebelezett be.
2009. 04. 15. 16:54
Drágulnak az üres adathordozók, így például az USB-portok és a pendrive-ok április 15-től, illetve azok a mobiltelefonok, amelyek kapacitása meghaladja a 64 megabájtot.
2009. 04. 14. 13:59
Az első negyedévben értékben 15-20 százalékkal csökkentek a hardvereladások a becslések szerint a magyar piacon - mondta Poros Gábor, a Fujitsu Technology Solutions Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2009. 04. 08. 11:07
Olvasói sztorik