Ha Ukrajna megint megcsapolja az Oroszországból Európába irányuló gázszállításokat, akkor csökkenteni fogják a gázszállítást – mondta az orosz államfő.
Tíz óra áll a háborús bűnös boszniai szerb elnök rendelkezésére, hogy elmondja záró védőbeszédét. Hat éve fogták el, tizenegy vádpontot tárgyalnak ellene.
A CIA szerint a szerbek évtizedeken át sikeresen titkolták, hogy szarin ideggázt tartottak a Bosznia-Hercegovinában található Mostar mellett. A nemzetközileg tiltott háborús eszköz aztán arab országokban köthetett ki.
A Dráva, a Mura és a Száva folyók áradása miatt továbbra is rendkívüli készültség van déli szomszédunknál. Szerbiában egy vízerőmű károsodása miatt 30 százalékkal csökkent az erőmű áramtermelése.
Szerbiában komolyan megbüntetik azt a képviselőt, akik az országgyűlés ülésein megszegik az etikai kódex szabályait, és nem kérnek utólag nyilvánosan bocsánatot.
Míg az unió figyelmeztette a tagjelölt országot Oroszország nagy lehetőséggel csábítja a hagyományosan jó orosz kapcsolatokkal rendelkező balkáni államot.