rendszerbontó nagykoncert
Egész látványos a fluktuáció.
„Orbán, takarodj!” – zúgja a tömeg, majd Tóth Jakab azt kéri, forduljanak meg, Vilmányi Benett ugyanis a másik emelvényen, verssel lép fel.
A Városliget szélén a hűvös idő ellenére is sokan ülnek a fűben, rengetegen jöttek a családjukkal.
Azt szeretném, hogyha beszélnénk arról, hogy mi lett a Fidesszel – mondja a színpadon bejátszott videóbana tavaly elhunyt György Péter, esztéta, író, az ELTE oktatója.
Kordonokkal kerítették körbe a Bajza utca és az Andrássy út sarkán lévő orosz nagykövetséget – írja a Telex, de a lap szerint a bulizók meg sem közelítették a követséget.
Aki látni, hallani akar valamit, és még nem érkezett meg, annak a Dózsa György úton, a Hősök zerétől délre, esetleg az Olof Palme sétányon érdemes próbálkozni.
Sickratmanék Novák Katalin emlékére írtak egy számot, mint mondják, egy magyar népdal átirata.
Már négy óra után hatalmas tömeg gyűlt össze. Kövesse velünk az eseményeket élőben!
Bőven eddig a legnagyobb ujjongást kapta Beton.Hofi, aki (nem meglepő) a Be vagyok zárva című dalával, majd a Pokol elejének acapella verzióját adta elő:
A Dózsa György úton a kivetítők előtt csoportosulnak az emberek.
Két Bács-Kiskun megyéből érkező hölgy szerint nagy mozgósító ereje lehet egy ilyen rendezvények,
Majka ugyan a fellépést nem vállalta a koncerten, de aggódva figyeli a rendezvényt: a rapper délelőtt arra figyelmeztette rajongóit „a választás előtt ez az utolsó lehetősége arra egy-két fizetett bajkeverőnek, hogy valami olyan dolgot tegyen, ami miatt a vasárnapi szavazás veszélybe is kerülhet”.
„Azt várom, hogy ne essen, azt várom, hogy akik itt vannak a téren, azok belélegezzék a hazájukért érzett felelősségérzetnek, a közélet ügyei iránti éberségnek, a magyar és magyar közti szolidaritásnak a légkörét” – mondta a 24.hu-nak Puzsér Róbert arról, mit vár a mai eseménytől.
Egyre nagyobb a tömeg a Hősök terén és környékén, de szinte csak 40 év alattiak vannak.
Iszonyú gyorsan nő a tömeg, az Andrássy felől, aki be akar férni a térre, érdemes lassan kerülnie és a színpaddal szembeni Műcsarnok felől érkeznie a Dózsa György úton.
Mehringer Marci a színpadon, a Szar az élet című számmal érkezett.
A kihelyezett hangfalaknak köszönhetően a Dózsa György úton is mindent tökéletesen hallani, az utat fűben ülő társaságok szegélyezik.
A Rendszerváltó Nagykoncert azért is más, mint egy hagyományos tüntetés, mert több helyen is van hivatalos italmérés, köztük olyan vendéglátó helyek is egy-egy pulttal, mint az eseményt szervező Puzsér Róberthez köthető Inga, vagy a majdnem egy hete egy hónap hatósági zárás után újranyitni tudó Turbina.
Három irányból érkezik a tömeg a Hősök terére.
Puzsér Róbert a héten a Médiapiacnak adott interjúban beszélt róla, hogy a megkeresettek között akadtak, akik nem vállalták a fellépést.
Folyamatosan érkeznek az emberek a Hősök terére, a színpad előtti rész már teljesen betelt.
Pontos programot egyelőre nem tettek közzé a szervezők, helyette műsorsávokra osztották az előadókat.