poszt itt

A váci piacon szépkorú fiatal demokrata néni pakolja ki a tábláját, az a tragikusan hirtelenszőke típus, aki őszes feketére festi a haja tövét, hogyaszongya megvédjük a rezsicsökkentést. Kéne szólni, hogy nincs kitől. Rosseb se támadja a rezsicsökkentést, egyétek az ingyen ebédet, véreim, magyar proletárok, wazze...

információszabadság (fn, régies): a transzparencia kényelmi szempontok alapján optimalizált változata. Fő akadálya a köztisztviselőkre rovódó munkateher, nehézség és erőfeszítés, mint például kétoldalas fénymásolás, iratkeresés, bugyizás, gemkapcsozás, bármi.

Feljebb csúszott a vérhatár. Nemcsak a forróság meteoropatológiai izéi húzódtak feljebb, hanem az erőszak kultúrájának izotermái is. Bő évtizede dalmát vizeken kalózkodtunk, volt még pénz, értő kezek a szerb focimeccs mellé rendezték a horvát rockkoncertet egy városban, direkte, hogy folyjon a vér.

Úgy lenne célszerű mesélnem, hogy egy íróval történt, de hát mit csináljak, velem történt, hogy tegnap délután a közért pénztáránál egy enyhén illuminált fiatalember megszólított, hogy szevasz, olvastam a könyvedet, mondom, jól van akkor. Nincs egy százasod, kérdezte, nem tudnál kisegíteni egy százassal, mert cigit akarok venni, és csak hétszázam van, mondta.

Van remény. Mindent összevetve soványka igaz, de mégiscsak reménynek nevezném. Dézsy Zolival utoljára 1994-ben találkoztam a Köztársaság téren. Valami sajtótájékoztató lehetett a választások előtt néhány hónappal, így futottunk össze az MSZP székház előtti parkban. Dézsy precíz művezetőként egy teherautóra szerelt fúrótornyot igazgatott...

Az új ember modellje vagy, fejeden másképp tapad a vaj. Élj nagylábon, légy minél valakibb, és legyen is minél több valamid. Annyit érj, amennyit csak bírsz, adj példát úrimurizmusból, minél többen vagy, annál kisebb a penetra, amit persze magasról. Közszolgaként ezen dolgozz, ezért imádkozz, órád márkás legyen, labórád jövedelmező, földjeid, dohányboltjaid szép számmal legyenek...

Új rovat az FN24-en.