Hogyan hajtsa be a vállalkozás jogos kinnlevőségét? A követeléskezelő válasza természetesen az, hogy fogadjon szakcéget. Ha ez mégsem szimpatikus, arra az esetre is van néhány hasznos tippünk.
Már nem küzdenek forráshiánnyal a bankok, a várható inflációnál alig fizetnek többet a rövid lejáratú lekötött betétekért. Így talán a gazdaság hitelezése is beindulhat. Kamatkörkép az fn.hu-n.
Szűk sávban ingadozik a forint árfolyama: az eurót 271,33 forinton jegyezték szerdán délután negyed ötkor a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délutáni 271,90 forinttal. Nap közben 270,10 és 271,50 között mozgott az árfolyam.
Az Európai Unió annál azért erősebb, hogy a mostani krízis összedönthetné. Azonban kétségtelenül vannak szabályozási hiányosságok, amelyekért most drága árat fizetünk - írja az fn.hu Pénzblogja.
A piacok "erősen eltúlozták" az egyes euróövezeti országok költségvetési gondjaiból eredő járvány kockázatának megítélését, "rendkívül valószínűtlen" e kockázat legszélsőségesebb megnyilvánulásának, vagyis a valutaunió felbomlásának bekövetkezte - hangzott el a Fitch Ratings keddi londoni helyzetértékelésében.
Kedden reggel röviddel hét óra előtt az eurót 273,69 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi kereskedelemben a hétfő késő esti 273,60 forint után. Hétfőn nap közben 272,50 és 274,00 forint között ingadozott az árfolyam.
A 274 forintos euró árfolyam alatti másfél forintos tartományban ingadozott a forint hétfőn: az eurót délután negyed ötkor 273,45 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 273,95 forint és a késő esti 274,55 forint után. A forint várhatóan a következő napokban is a tavaly augusztus óta tartott 265-275 forintos euróárfolyam gyenge határának közelében marad.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 20 300 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 1,18 százalékkal 17 100 forintra erősödött, az OTP részvények ára 0,77 százalékkal 5130 forintra csökkent.
Nehezen eldönthető, hogy hosszú lejtmenet kezdetét látjuk a tőzsdéken, illetve a forint euróárfolyamában, avagy pusztán csak a szokásos befektetői hangulatingadozásról van szó. Annyi biztos, hogy az eddig is ismert kockázatok, amelyekkel szinte a kutya sem törődött, hirtelen mintha érdekelni kezdenék a befektetőket. Varga Mihály gyengíthette ugyan a forintot, de sok vizet nem zavart a nyilatkozata.
Alig változott pénteken délelőtt a forint árfolyama az euróhoz viszonyítva a csütörtök délutánihoz képest, míg a péntek reggelivel összevetve erősödött a bankközi kereskedelemben.
Alig 24 óra leforgása alatt csaknem 600 forintot esett a magyar bankpapír ára. Csökkenéssel indítottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok pénteken is. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX is 295,56 pontos csökkenéssel kezdett.
Várhatóan eséssel indul a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteki kereskedése. A vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtöki lejtmenete is folytatódik az elemzők várakozása szerint.
30 százalékkal nő a diákhitel törlesztőrészlete a szuperbruttó miatt - írja a Délmagyar.hu. A Diákhitel Zrt. szóvivője szerint viszont szó nincs erről, minden marad a régiben.
Gyengült a forint csütörtökön, az eurót délután háromnegyed ötkor 273,49 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 269,87 forint után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 996 pontos, 4,57 százalékos csökkenéssel, 20 815 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 5,12 százalékkal 17600 forintra csökkent, az OTP részvények ára 6,28 százalékkal 5400 forintra esett.
Az egyik legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank ismét nyereséges: csütörtökön 5 milliárd euró adózott eredményt jelentett tavalyról, többet az elemzők várta 4,3 milliárdnál.
Enyhén negatív hangulat várható csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Ma várható a Bank of England és az Európai Központi Bank kamatdöntése, ezért mindenki óvatos.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 egy pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tíz pont körüli emelkedéssel nyithat csütörtökön.
Külföldi és hazai befektetési alapokkal rengeteg gazdasági folyamatot le lehet képezni. Spekulálhatunk a gazdag nyugati nyugdíjasok vagy éppen a yuppie-k fogyasztására. Alapokon keresztül akár borba, bélyegbe, műtárgyba vagy termőföldbe is fektethetünk. Az 5 legérdekesebb külföldi és magyar befektetési lehetőséget választottuk ki az alapok kavalkádjából.
Globálisan rettentően gazdag a befektetési alapok termékkínálata. Nincs az a tőkepiaci helyszín, ötlet, irány, amire ne lehetne terméket találni. A magyar fejlesztésű alapok kínálata is gyarapszik, de a legtöbb hazai pénzügyi csoport mögött olyan külföldi ház áll, amelynél igen széles nemzetközi alapválaszték érhető el, például ilyen a Citibank, a KBC, az ING vagy éppen a Pioneer nemzetközi alapcsaládja.
Dacolva a piaci kockázatkerüléssel, javuló gazdasági kilátásaiknak köszönhetően erősödnek a térségbeli devizák: az eurót kedden délután negyed ötkor 270,15 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 270,86 forint után.