A gazdaságkutatók 2,5-3,3 százalékos GDP növekedést prognosztizálnak 2011-re, s ennek a sávnak a közepére esik a kormány 3,0 százalékos és az MNB 3,1 százalékos előrejelzése.
Észtország szombaton az Európai Unió 17. tagállamaként belépett az euróövezetbe. A felmérések szerint az észtek fele kedvezően fogadta az új fizetőeszközt, sokan azonban siratják a koronát.
Emelkedik a fővárosban a víz- és a csatornadíj, valamint a szemétszállítás díja, drágább lesz a temetés is, ám a távfűtés ára egyelőre nem változik január 1-jével. 15 év óta viszont 2011 az első olyan év, amikor nem drágulnak januártól a BKV tarifái.
A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma 2010-ben 8,6 százalékkal volt nagyobb, mint 2009-ben, a BUX index értéke pedig egy év alatt 0,47 százalékkal emelkedett.
Erősödéssel indult a forint kereskedése pénteken a bankközi devizapiacon. A legfontosabb külföldi valutákkal, így az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben is erősödött a forint.
A szakértők azzal számolnak, hogy a forint gyengül majd pénteken napközben a svájci frankhoz képes. Az alacsony likviditás ellenére összességében borúlátóak a piac szereplői a forint kapcsán.
200-tól 240 forintos frankárfolyamig bármi jöhet rövid távon, a frank hosszabb távon is erős maradhat. A trendszerűen erősödő svájci valuta miatti kínokat a gyengülő forint is tetézheti. A kormány gazdaságpolitika tervei még nem látszanak kristálytisztán.
A svájci frank erősödésének dacára alig lassul 2011 első félévében a svájci gazdaság növekedése az alpesi ország vezető konjunktúrakutató intézetének felmérése szerint. A hírre a frank tovább erősödött a forinthoz viszonyítva.
A forint kedd estére gyengült a svájci frankkal szemben délutánhoz és reggelhez képest egyaránt. Eközben az euróhoz képest a forint erősödni tudott estére a délutáni kurzushoz képest, de reggelhez viszonyítva továbbra is gyengébb volt a forint a nemzetközi devizapiacon.
A jövő héten tovább emelkedhetnek a New York-i tőzsdék vezető mutatói, de az év végi nagy rali után, 2011 elején korrekció következhet elemzők szerint.
Görögország és Írország után hamarosan Portugália is az euróövezeti társországok segítségére szorulhat a legnagyobb német bank vezető elemzője szerint.
Az ékszerarany nem, csak a tömbarany, az arányérme az, ami hosszú távú befektetést jelent, hiszen az ékszerarany - esetleg gyorsan csökkenő - értékét a divat határozza meg.
”Sajnálatosnak" nevezte a magyarországi nyugdíjreform „visszafordítását" az MTI-nek adott csütörtöki nyilatkozatában a Fitch Ratings illetékes igazgatója, miután a legnagyobb európai hitelminősítő bejelentette Magyarország visszaminősítését.
A Nemzetgazdasági Minisztérium sajnálatát fejezi ki, de nem tartja meglepőnek a Fitch Ratings csütörtöki döntését, amellyel egy fokozattal visszaminősítette Magyarországot - közölte az NGM csütörtökön.
A fizetőeszközünk mintegy 2 forintot gyengült az euróhoz képest a leminősítés hírére, pánikra egyelőre semmi ok, hazánk még mindig a befektetésre ajánlott kategóriában van a nagy hitelminősítőknél. A nemzetgazdasági tárca szerint a nemzetközi tőkét ért sérelmek miatt döntött így a hitelminősítő.
Mentesül a személyi jövedelemadó megfizetése alól jövőre az egygyermekes szülők 58 százaléka, a kétgyermekesek 68 százaléka és a háromgyermekesek 98 százaléka, összesen 621 ezer szülő - írja a Magyar Nemzet a szerdai számában.