Több százezer nyilatkozat feldolgozása alapján a magánnyugdíjpénztárból az állami nyugdíjbiztosítóhoz visszalépők 95-96 százaléka készpénzben szeretné a reálhozamot felvenni.
Megdöbbentően alacsony megtakarítást hoz a rendvédelmi dolgozók nyugdíjfeltételeinek szigorítása ahhoz a konfliktushoz képest, amelyet a kormány fölvállalt.
A központi költségvetés 200-220 milliárd forintos "veszélyzónáját" a 250 milliárd forintos zárolás semlegesíti, így az idei költségvetés az előirányzott pályán lesz annak ellenére, hogy az első negyedévi hiány az éves előrejelzést is meghaladja - mondta Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Az MSZP az idei államháztartási hiány elszabadulása miatt új költségvetési csomagot javasol júliusi bevezetéssel, amely 5 millió forint feletti éves jövedelemnél visszaállítja a 32 százalékos szja kulcsot - mondta Szekeres Imre.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa ma tartja e havi kamatdöntő ülését, amelyen az elemzők egybehangzó véleménye szerint változatlanul 6 százalékon tartja a jegybanki alapkamatot.
Komplex támogatási csomaggal próbálja ösztönözni a kormányzat a magyar vállalkozások külföldi működőtőke-befektetéseit. Az ennek alapjául szolgáló kísérleti projekt akár már a nyáron elindulhat - írta a Világgazdaság.
A szaúdi olajminiszter szerint a világ olajpiaca túltelített, és a gyenge kereslet miatt országa, a világ vezető olajexportőre, márciusban már csökkentette is kitermelését.
A Magyar Bankszövetség pénteken megtartott testületi ülésén Patai Mihályt, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatóját választották a szervezet elnökévé - közölte a bankszövetség pénteken.
Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak márciusban az euróövezetben - derül ki az Eurostat pénteken ismertetett végleges adataiból.
Márciusban a befektetési alapok vagyona húsz hónapos töretlen növekedés után csökkent. A vagyon csökkenését nagyrészt az intézményi visszaváltások okozták, amit nem tudott ellensúlyozni a lakossági tőkekivonás mérséklődése - írta a BAMOSZ.
A Suzuki a gazdasági válság, valamint a Japánt ért természeti katasztrófa miatt a beszállítóitól 3 százalékos árcsökkentést kért - közölte Pata József, a nevét viselő és jelentős Suzuki beszállító gépipari Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója.
Az európai bankok ingatag helyzete jelenti a fő fenyegetést a világ pénzügyi rendszerére. Ezek a pénzintézetek arra kényszerülnek, hogy friss tőkét szerezzenek - állítja a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője a szerdai kormányülést követően arról beszélt a megoldásban a bankok, az állam és az ügyfelek közösen viselik majd a terheket.
Nem változott érdemben a forint árfolyama szerdán délelőtt, az eurót fél 10-kor 266,37 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben az előző nap délutáni 266,12 forint után.
A jegybank egy korábbi tanulmánya erőteljes kritikát fogalmaz a devizahitel-átváltási elképzelésekkel szemben. Ilyen elgondolás az fn.hu-n közzétett Surányi-tervezet is. Röviden bemutatjuk a jegybanki elemzők megközelítését.
Egy ideje nem érhetők el a kormányzati portálokon - a nemzetgazdasági tárca saját honlapján, illetve a kormany.hu oldalon - az előző ciklusok havi államháztartási jelentései - írta a Népszabadság.