A Mol igazgatósága elutasította az OMV megkeresését, amelyben a magyar cég felvásárlását célozta meg – tette közzé pénteki döntését a magyar olajipari vállalat hétfőn a BÉT hivatalos honlapján.
A teljes hiteldíjmutatóra (THM) vonatkozó kormányrendelet számos kiskaput hagy nyitva, amelyet a bankok előszeretettel ki is használnak. Persze az akciós kamatoknál is érdemes alaposan utána számolni a hitelfelvevőnek.
A nemzetközi művészeti élet közel egy évtized alatt átstrukturálódott: sztárok születtek és a műkereskedelemi árak lassan az egekig emelkedtek. Eközben a kormányzatok felismerték, hogy a kultúra kitörési pont, új gazdasági perspektíva is lehet. Sorban jelentik be újabb és újabb múzeumok építését Londonban, Párizsban, Berlinben, Rómában, de még az Arab Emírségben is egyre nagyobb összegeket költenek kultúrára. Azonban a globális művészeti piac
A tőkepiac a Mol OMV általi ellenséges felvásárlásának apropóján kér újra kormányzati segítséget, pedig ma már a két társaság baráti fúziója tűnik valószínűbbnek - utóbbit a magyar kormány sem ellenzi.
Rekord magasságba szökött az euró árfolyama a dollárral szemben: az euró első ízben lépte át az 1,38 dolláros határt az amerikai gazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak miatt.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint jövőre mind a kőolaj-kitermelési tartalékokban, mind a feldolgozás ütemében „kissé kényelmesebb" lesz az év, mint a tavalyi vagy az idei.
A forint, megtartva csütörtökön felvett lendületét, tovább erősödött pénteken nyitáskor, kilenc óra után az eurót 245,40/60 forinton jegyezték az előző nap délutáni 245,65/75 forint után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 410,87 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel, 29 242,27 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 54,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Csütörtök délutániga 10 terv érkezett a kormányzati negyed tervpályázatára a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz (KVI). A felépítésre és üzemeltetésre kiírt közbeszerzés dokumentációját, hat cég vásárolta meg.
A Mol valóban 2 milliárd eurós hitel felvételét tervezi, ez azonban nem a sajátrészvény-vásárlások finnszírozására kell – mondta Somlyai Dóra, a Mol Magyarország kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 386,07 pontos emelkedéssel, 29 217,47 ponton nyitott csütörtökön. Az előző napi záróértékhez képest ez 1,34 százalékos erősödés.
Hazánkban nincsenek meg a szükséges feltételei a jegybank által alkalmazott inflációs célkövetésnek – nyilatkozta a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában Surányi György. A volt jegybankelnök szerint a 250-270 forint közötti euróárfolyam az ideális a gazdaság számára, vagyis a forint most károsan erős. A maastrichti kritériumok rosszak, ezért egy jól fejlődő gazdaságnak nem kell siettetnie az eurózóna-tagságot – véli az elismert k
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 154,57 pontos csökkenéssel, 28 831,40 ponton zárt szerdán. Az előző napi záró értékhez képest ez 0,53 százalékos gyengülés.
A feltörekvő piaci valutákkal együtt enyhén gyengült a forint szerdán, az eurót délután négy óra körül 246,90/247,00 forinton jegyezték az előző délutáni 246,70/80 után.
Hat új alap indulása és 2,4 százalékos növekedés jellemezte a magyarországi befektetési piacát júniusban. Az ingatlanalapok immár két hónapja folyamatosan veszítenek népszerűségükből. Azonban a kötvény és likviditási alapok jól teljesítettek.
A pénzügyminiszter szerint rövid távon fennmarad a forint árfolyami sávja, bár ezen rendszer módosításának kérdésköréről a kormány tárgyalt a jegybankkal. A magyar pénzügyminiszter a Reuters tudósítójának nyilatkozott Brüsszelben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 280 pontos csökkenéssel, 28 986 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,96 százalékos gyengülés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,26 pontos csökkenéssel, 29 239,58 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,09 százalékos gyengülés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 92,67 pontos emelkedéssel, 29 265,84 ponton zárt hétfőn, ami a pénteki záró értékhez képest 0,32 százalékos erősödés.
Alacsony forgalomban kissé erősödött a forint, négy órakor az eurót 245,40/45 forinton jegyezték a pénteki 246,07/17 után. A magyar valuta 25 bázisponttal, 13,08 százalékra erősödött a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.