pázmány péter katolikus egyetem
A Pázmány dékánja interjúban reagált a pszichológusok felmondása után megjelent sajtóhírekre.
A pázmányos oktatók azt írták minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű.
A Pride betiltása idején tudományos bizonyítékok alapján írtak cikket az oktatók.
Bognár tanulmányát „katolikus szellemet sértőnek" ítélte az egyetem.
Megjelent egy újabb rendelet.
A Kormányhivatal nem adott időben ügyféljogot a lakóknak, de a bejutást még megoldották. A többi nem rajtuk múlt.
A megjelent állásfoglalásuk a Pázmány szerint szemben állt az egyházi tanokkal.
Videó
A Magyar Rádió székházának bontási munkálatai a tiltakozások ellenére a végéhez közelednek. Az ott élők hónapok óta tartó porról, zajról, a lakásaikat beárnyékoló védőfalról és a párbeszéd hiányáról panaszkodnak, és most már az egész campusépítési tervet áthúznák.
Van olyan elem, ami már a tavalyi tervekben is szerepelt, máshol pedig a szomszédok felé tett gesztusként kommunikálnak egy törvényi kötelezettséget.
Az állam a környező lakások felújítására is nyitott, a földalatti sportközpontot pedig végül nem a tömbben építenék meg.
Egész pontosan az amerikai védelmi tárcától kapta az egyházi egyetem a százmilliókat.
Mégis elment másfél milliárd bérköltségekre.
Egy szakértői vizsgálat miatt megsüllyedhet a szomszédos épület, az illetékesek viszont nem válaszolnak a kérdésekre.
A közlekedéspolitikus egy csendben meghozott jogszabályra bukkant, amivel közlekedési káoszt okozhat a kormány.
A járművek bontási területre való bejutását akadályozták.
„Fogalmunk sincs, hogy [a lakóházakban élők] biztonságát milyen mértékben veszélyezteti a mindenfajta előkészítés nélküli bontás" – írta Pikó András józsefvárosi polgármester.
Nagy tempóban haladnak majd.
Indul a környező házak állapotfelmérése.
1,7 milliárdos vállalással lehetett vinni az üzletet.
Jövője ezzel biztosítottá vált, a neki otthont adó épületről, illetve környezetéről ugyanezt azonban nem mondhatjuk el.
Rossz hír ez az épületegyüttes értékeiért aggódóknak.
A minisztérium arról számolt be, hogy rengeteg találkozót tartottak, a kerület viszont árnyalta az első hallásra pozitívnak tűnő hírt.
A projektről az állam persze semmiképp sem akar lemondani.