A gyermek alig két hetet élt. A toxikológiai vizsgálat kimutatta a drog jelenlétét a szervezetében, de azt nem tudták megállapítani, hogy mi okozta a halálát.
A 46 éves férfi nem zavartatta magát amiatt, hogy egy 10 éves kislány megerőszakolásáért körözik. Fellépett a tehetségkutatóban, és a zsűri megtapsolta a produkciót.
Mint kiderült, az újságíró influenzás volt, ez okozta a rosszullétet. Mindenesetre politikus vendége eléggé meglepődött, mikor a férfi kidőlt a székből.
A dolgozóknak több órájába telt, hogy a csokitojásokat kipakolják az állványokra. A férfi pedig csak besétált a boltba és az egészet felborította. Biztos utálja az édességet.
A 27 éves férfi nem bírta elviselni, hogy 19 éves barátnője elhagyta egy másik férfiért. "Meg fog fizetni azért, amit tett" – ezt mondta, mielőtt rátámadt az áldozatra.
A 42 éves férfi több mint 10 éven keresztül zaklatott kiskorúakat úgy, hogy egy híresség bőrébe bújt. 1000 rendbeli gyermekmolesztálással vádolták meg.