A hazautazás előtti délutánon a magyar olimpikonok is felkeresték a kínai főváros világhírű Selyempiacát. Az ötszintes bazár bejáratánál például Vajda Attila, Kozmann György és Detre Diána üldögélt.
A rekordok olimpiája volt a pekingi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) adatai szerint. 204 ország vett részt a kínai seregszemlén, amelyen 43 világ- és további 132 olimpiai csúcs született. Az amerikai Michael Phelps nyolc aranyérmével és összesen 14 elsőségével szintén megdöntötte a vonatkozó rekordokat.
Az olimpiának vége, s Peking lassan visszatér a régi kerékvágásába. A problémákat a világeseményre elfedték, de azok nem oldódtak meg. A felhőkarcolók mellett mindennaposak a putrik, s az emberéletet sem tartják sokra. Helyszíni tudósítás Pekingből.
Akárcsak a megnyitó, a záróünnepség előtt is felhőoszlató rakétákkal gondoskodtak a jó időről a szervezők. Német újságírók hevesen bírálták Pekinget és a NOB-ot a munkakörülmények miatt. Hírek, érdekességek Pekingből.
A pekingi olimpián szerepelt magyar sportolók közül a három ezüstérmével 54 millió forintot bezsebelő Cseh László részesül a legnagyobb összegű állami jutalomban.
Az amerikai férfi vízilabda-válogatott elsüllyedt a magyarok elleni küzdelemben - ezzel a címmel számolt be a The Washington Post vasárnap a pekingi olimpiai döntőről. A csapat kapitánya elismerte, hogy a jobbik csapat nyert.
Egy kubai tekvondós fejbe rúgta a mérkőzésvezetőt, és ezért a sportági szövetség edzőjével együtt örökre eltiltotta a nemzetközi versenyektől. A NOB elnöke pozitívan értékeli a kínai olimpiát. Hírek, érdekességek Pekingből.
Alábbi összeállításunkban a pekingi olimpia aktuális éremtáblázatának első hat helyezettjét, valamint aranyérmeseit és magyar érmeseit listázzuk, napról napra, sportáganként.
Ahogyan bő két hete az azóta sokat tárgyalt nyitány, stílszerűen a pekingi olimpia záróünnepsége is tűzijátékkal kezdődött. A fényeffektusokkal „felfestett” visszaszámlálást követően a kínai himnusz akkordjai csendültek fel a Madárfészekben.
A várakozásoknak és az erőviszonyoknak megfelelően az NBA-sztárokkal felálló amerikai válogatott a döntőben 11 ponttal legyőzte a világbajnok spanyol csapatot és megnyerte a pekingi olimpia férfi kosárlabdatornáját.
A magyar férfi vízilabda-válogatott zsinórban harmadszor foglalta el az ötkarikás trónt, miután a pekingi döntőben 14-10-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát.
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott megszerezte a magyar küldöttség harmadik aranyérmét a pekingi olimpia utolsó napján. Kemény Dénes csapata a szoros első félidő után leiskolázta az Egyesült Államok legjobbjait.
Az amerikai válogatott nyerte a pekingi olimpián a férfi röplabdatornát, miután a vasárnapi döntőben négy játszmában legyőzte a címvédő brazil együttest.
Magyarország a nemzetek rangsorában a 20. vagy 25. helyen végez a pekingi olimpián - a férfi vízilabda-válogatott döntőbeli eredményétől függően. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke csalódott a szereplést illetően, mert szerinte a háromszor hat érem benne volt a csapatban.
Az Egyesült Államok női kosárlabda-válogatottja ismét magabiztosan védte meg címét a pekingi olimpián, miután a döntőben 92-65-re verte Ausztrália legjobbjait.
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott szerezheti meg a magyar küldöttség harmadik aranyérmét a pekingi olimpia utolsó napján. Kemény Dénes együttese az Egyesült Államokkal találkozik a döntőben.
Elájult a vízben egy japán szinkronúszót, akit társai és a két segítő önkéntesek mentettek ki. Thorpe szavait félreértették Phelps-el kapcsolatban. Hírek, érdekességek Pekingből.
A belga Tia Hellebaut emlékezetes csatában megnyerte a női magasugrást a pekingi olimpián, melyen a női és férfi 4x400 méteres váltóban is amerikai siker született.
A magyar kajak-kenu válogatott a Kovács Katalin, Janics Natasa páros jóvoltából egy aranyérmet nyert a második napi döntők során a pekingi olimpián, így végül két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárta a játékokat.
A Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros remek, magabiztos versenyzéssel megvédte címét 500 m-en a pekingi olimpián, s ezzel megszerezte a magyar küldöttség második aranyérmét.