Múlt szerdán indult Budapestről, ma érkezett meg Nagyváradra Magyar Péter. A bő 300 kilométeres séta a várban zárult, ahol fellép Rost Andrea, szaval Nagy Ervin és beszédet mond Magyar.
Azt mondja, nem egy éve – amikor beállt Magyar Péter mögé – lett ellenzéki, hanem 5-6 éve, és az elsők között kezdte el kritizálni a jelenlegi rendszert.
Videóban reagált Nagy Ervin arra, hogy a főpolgármester azt írta, „a Fidesszel együtt szavazó Tisza és a Vitézy-frakció” leszavazta a független előadóművészeti szervezetek 150 milliós fővárosi támogatását.
Magyar Péter ismét országjárásba fogott, elsőként Szerencsre és Miskolcra látogatott el, ahol a róla nyilvánosságra került hangfelvételekről is kérdeztük őt és követőit.
Nagy Ervin beszéde szerint a Tisza újra élettel töltené meg a vidéki kultúrtereket, felújítanák a művelődési házakat, hogy alternatívát kínáljanak a fiataloknak a „digitális sivatag" ellenében.