megölte

Az aktus közben a 41 éves Joanne véletlenül azt kiáltotta: „Chris, keményebben!”, barátját azonban nem így hívták. Gary esélyt sem adott az asszonynak a magyarázkodásra, leszaladt a konyhába, felkapott egy konyhakést és egyszer mellkason, egyszer pedig háton szúrta Joanne-t. Ezután az ébresztőóra zsinórjával fojtogatni kezdte – írta a Daily Mail. A nőnek esélye sem volt [...]
2010. 09. 08. 12:21
Még április elején jelentette a rendőrségnek lánya eltűnését egy taktaharkányi asszony, aki elmondta, hogy a 23 éves lány hajnalban indult el dolgozni, de a munkahelyére már nem érkezett meg, és nem látták, hogy a vonatra felszállt volna. A rendőrség kiderítette, hogy egy 31 éves férfi gyanúsítható a lány megölésével. A férfi kihallgatása során elmondta, hogy [...]
2010. 06. 23. 12:27
Olvasói sztorik