makro

Pénteken a német gazdasági minisztérium közölte, hogy márciusban az ipar kibocsátása nem változott februárhoz képest. Az előzetes várakozás a csökkenés volt: az elemzők 1,2-1,3 százalékos havi visszaesést jósoltak. Az ipari termelés szinttartását elsősorban az építőipar biztosította 7,6 százalékos növekedésével, ami az építkezések tél végével elindult élénkülésnek köszönhető. A feldolgozóipar kibocsátása 0,4 százalékkal a februári alatt maradt.
2009. 05. 08. 17:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 737,28 pontos, 5,73 százalékos emelkedéssel, 13.609,42 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 7,52 százalékkal 11.300 forintra erősödött, az OTP részvények ára 5,26 százalékkal 3.000 forintra nőtt.
2009. 05. 04. 16:42
A jelenlegi gazdasági válság nemcsak a pénzügyi rendszer összeomlását hozta, hanem kiderült, hogy hibás az önkorrigáló piac uralkodó paradigmája - mondta Soros György csütörtök este a PEN nemzetközi írószövetség New York-i rendezvényén.
2009. 05. 01. 08:31
A Magyar Nemzet úgy tudja, a kormány két lépcsőben tervezi egy új típusú ingatlanadó bevezetését: első körben egységesítenék és kötelezővé tennék a meglévő, ingatlanhoz köthető adókat, s ezt csak jóval később követné a valódi, értékalapú adó bevezetése.
2009. 04. 30. 06:44
A kapitalizmus elsorvasztotta az Egyesült Államokban a demokráciát, az állampolgárok érdekérvényesítő ereje meggyengült, az egyenlőtlenségek növekednek, a közösségek széthullanak, s az amerikai mintát követi a világ többi része is – derül Robert B. Reich, a Clinton-kormány munkaügyi miniszterének könyvéből. A kapitalizmus átváltozása azonban nem a szabadpiac közgazdász ideológusainak köszönhető Reich szerint.
2009. 04. 30. 06:30
Sem piaci elemzők, sem gazdaságkutatók nem tartják reálisnak, hogy a magyar gazdaság a balti országok mintájára 12 százalékkal zsugorodjon idén. Úgy vélik, az ipar mélyrepülése az év végére enyhül, a magánfogyasztás a Bajnai-csomag ellenére is „mindössze” hat százalékkal csökken, így a 2009-es 6 százalék körüli GDP-csökkenés lesz a recesszió mélypontja.
2009. 04. 29. 16:30
A szerdai gázszállítások mennyiségéről folyik az egyeztetés az ukrán Ukrtransgaz gázszállító céggel, de a magyarországi felhasználás teljes egészében biztosított a belföldi termelésből, a magyarországi gáztárolókból és az importból.
2009. 04. 29. 09:49
Az új lakásépítési engedélyek száma 7 százalékkal csökkent 2009 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, míg a használatba vett lakások száma ugyanebben az időszakban 15 százalékkal nőtt.
2009. 04. 29. 09:26
A sertéstenyésztők és -feldolgozók bíznak a sajtóban, és azt remélik: mindenki számára világossá válik, hogy húsfogyasztással nem terjed a sertésinfluenza, így nem csökken a disznóhús iránti kereslet sem. Néhány ország a félelmeket kihasználva már védi belső piacát. Hasonló pánik négy éve mintegy 20 milliárdos veszteséget jelentett a baromfiágazatnak.
2009. 04. 29. 06:30
Erőteljesen bővült az Európai Unióhoz 2004. május 1-jén csatlakozott tíz ország gazdasága a belépés óta eltelt időben - állapította meg az évfordulóra kiadott elemzésében a német statisztikai hivatal. Szlovákia az éllovas, Magyarország a sereghajtó.
2009. 04. 28. 15:51
Jelenleg a magyarországi tárolókból látja el a fogyasztóit az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft., mert az eddigi szállítója, a RosUkrEnergo nem jut gázhoz az ukrajnai tárolókból - közölte Góczi István, az EMFESZ vezérigazgatója kedden.
2009. 04. 28. 10:13
Olvasói sztorik