makro

A Fidesz szerint már látszik az MSZP-csomag első "eredménye": olyan mértékű, 6,4 százalékos a gazdasági visszaesés, amilyenre senki sem számított - értékelte Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a bruttó hazai össztermék pénteken nyilvánosságra hozott első negyedéves adatait.
2009. 05. 15. 15:18
A pénteken közzétett térségbeli GDP-adatok egyaránt gazdasági visszesésről tanúskodnak. A szlovák gazdaság megindult lefelé a lejtőn, Csehországban is megjelent a visszaesés, Németországban pedig az újraegyesítés óta nem volt soha rosszabb eredmény, mint most.
2009. 05. 15. 10:35
A kormány válságkezelő programja négy célt tűzött ki, a válságkezelést, az egyensúlyteremtést, a gazdasági növekedés beindítását, a bizalom visszaszerzését - hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) soros ülésén.
2009. 05. 14. 15:49
Az ipari termelés 2009 márciusában korrekciók nélkül 15,6 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 19,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, februárhoz képest pedig szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva 4,3 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2009. 05. 14. 10:01
Veszik már a magyar államkötvényeket, ráadásul jobb kondíciókkal, mint az állampapírpiac októberi összeomlása előtt. Ettől még a nemzetközi hitelcsomag nélkülözhetetlen, de az Államadósság Kezelő Központ a piacépítéssel már az IMF utáni időkre készül. Számításaik szerint a végzetes adósságspirál is elkerülhető, ha a büdzsé elsődleges többlete a következő években 3 százalékos lesz.
2009. 05. 14. 06:30
A gazdasági szereplők szerint alapjaiban változtatta meg a kapitalizmust a jelenlegi világgazdasági válság, áll egy friss londoni felmérésben, amely azt is kimutatta, hogy a vállalatvezetők nagy többsége most már támogatja az állami ellenőrzés szigorítását.
2009. 05. 13. 16:29
Az ingatlanokon túl a drága autókat is megadóztatja a kormány. A kabinet jövőre megsarcolná a természetbeni juttatásokat és az étkezési jegyeket, és tovább növelné a gázolaj és a cigaretta jövedéki adóját – derül ki a Népszava és a Népszabadság szerdai számából.
2009. 05. 13. 08:33
A kibontakozó magyarországi válság „mikrokozmoszként" tükrözi a világválság egészét - írta a Financial Times. A lap írása szerint a pénzügyi összeomlás veszélye elmúlt, de a politikai következmények már kezdenek látszani.
2009. 05. 12. 10:29
Olajipari cégek, az egyik legnagyobb bank és több mezőgazdasági vállalkozás államosítását jelentette be a napokban Hugo Chavez venezuelai elnök. Halló, elnök úr című tévéműsorában döntéseit azzal indokolta, hogy a tőkések vagy túl drágán, vagy alacsony hatékonysággal dolgoznak.
2009. 05. 11. 15:40
Hétfőn várhatóan megszavazza az Országgyűlés a Bajnai-csomag néven ismertté vált intézkedések egy részét, többek között a 13. havi nyugdíj elvételét. A kormány a reményt viszont meghagyja a nyugdíjasoknak.
2009. 05. 11. 13:45
Nem változik szerdán az üzemanyagok ára, a gázolaj literenkénti átlagára mintegy 253 forint, a 95-ös benziné pedig 266-267 forint marad - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.
2009. 05. 11. 13:34
Egy év alatt 31 százalékkal esett a nyers tej felvásárlási ára, emiatt akár felére is csökkenhet a tejtermelés, és az ágazatban 50 százalékos létszámleépítés következhet be - olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
2009. 05. 11. 11:55
Kínában áprilisban is folytatódott, és már a harmadik hónapja tart a defláció, a fogyasztói árak csökkenése. Áprilisban a fogyasztói árak 1,5 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban, a márciusi 1,2 százalékos, szintén 12 havi árcsökkenés után.
2009. 05. 11. 08:46
A világgazdasági válságról június elejére tervezett ENSZ-konferencián az ENSZ Közgyűlés elnöke szerint napirendre kell tűzni a dollár mint tartalékvaluta felváltásának kérdését. A zárónyilatkozat-tervezetben egy új tartalékvaluta-rendszer létrehozására irányuló követelést is rögzítenének.
2009. 05. 10. 13:54
Bajnai Gordon szerint az elmúlt hetekben, az új kormány felállása óta, Magyarország politikai és gazdasági értelemben egyaránt stabilabbá vált. Jó úton járunk, amelynek már látszanak az első halvány, de pozitív jelei – mondta a kormányfő a távirati irodának.
2009. 05. 10. 11:11
Olvasói sztorik