makro

Bajnai Gordon véleménye szerint akár már novemberben elfogadhatja a jövő évi költségvetést az Országgyűlés, vagyis a szokásos menetrendnél hetekkel hamarabb. A miniszterelnök a Magyar Televízió csütörtöki Este című műsorában hangsúlyozta, nem választási költségvetést készítenek.
2009. 06. 25. 22:45
A márciusi 4,1 százalékos visszaesés után 6,5 százalékra rontotta az idei GDP előrejelzését az Ecostat. Inflációs prognózisát a márciusi 3,4 százalékról 4,9 százalékra emelte – közölte Belyó Pál, az Ecostat főigazgatója.
2009. 06. 25. 15:58
A pénzügyminiszter ma beismerte, hogy ez a kormány képtelen a válság kezelésére és az ország megújítására. A jelenlegi válságból ugyanis a kiutat új munkahelyek teremtése jelenti, a pénzügyminiszter azonban beismerte, hogy a kormány ezt nem tudja megtenni - áll a Fidesz közleményében.
2009. 06. 25. 13:53
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a válság csak kismértékben okozza Magyarország gondjait, a gondokért alapvetően az évek óta folytatott hibás gazdaságpolitika felelős.
2009. 06. 25. 13:33
Az idei új GDP előrejelzését a márciusi 4,1 százalékos visszaesés után 6,5 százalékra rontotta az Ecostat, miközben inflációs prognózisát 4,9 százalékra emelte a márciusi 3,4 százalékról - mondta Belyó Pál, az Ecostat főigazgatója csütörtökön.
2009. 06. 25. 10:47
Az „ír csoda” megismételhetetlen, a „tátrai tigris” modellje pedig fönntarthatatlan – derül ki Pogátsa Zoltán közgazdász könyvéből. Magyarország az ír példától eltérően nem számíthat az exporthelyettesítő célzattal befektetett külföldi tőkére, s ha Szlovákiához hasonlóan az állam leépítésébe, s nagy adócsökkentésekbe kezd, a hosszú távú növekedési, fölzárkózási esélyeit játssza el – véli a szerző, szembefordulva a honi közgazdász-társadalom többs
2009. 06. 25. 06:30
Miniszteri találkozót tart csütörtök esti kezdettel Triesztben a G8 országcsoport - azaz a világ legfejlettebb hét állama és Oroszország - és bár a rendezvényért felelős Olaszország meghívta Iránt is, Teherán nem képviselteti magát.
2009. 06. 25. 06:26
Nem rázná meg a piacot egy esetleges személycsere a jegybank élén, de nem is igazából látni azt, hogy Simor elmozdítása ténylegesen napirenden lenne – vélték az FN által megkérdezett pénzügyi szakértők. Lényegileg más monetáris politikát amúgy sem lehetne vinni, bárki is vezetné az MNB-t – tették hozzá. A politika közben változatlanul kavar Simor személye körül, más indokból, de azonos céllal.
2009. 06. 24. 06:45
A Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti legújabb szándéknyilatkozat-tervezet egy kitétele szerint egy központi beszedésű, értékalapú, vagyoni típusú adó ésszerűen része kell, hogy legyen a magyar adórendszernek – mondta Oszkó Péter. A szándéknyilatkozat végleges formája a napokban kerül majd nyilvánosságra – tette hozzá a pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.
2009. 06. 23. 16:36
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió által biztosított hitelkeretből eddig 14 milliárd eurót hívott le Magyarország, ebből 8 milliárd eurót használtunk fel, a többi a tartalékokat növeli – mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén. A kormány egyelőre nem folytat tárgyalásokat az IMF-fel további hitelkeret létrehozásáról, a cél az, hogy ne [...]
2009. 06. 23. 15:26
A GDP 2009-ben 6 százalékkal esik, jövőre 0,5 százalékkal nő, az átlagos éves infláció pedig idén 5,2 százalékos lesz, jövőre viszont 5,5 százalék lehet - áll a Kopint-Tárki előrejelzésében.
2009. 06. 23. 10:40
A gazdasági visszaesés 6,5 százalék lehet az idén, a beruházások várhatóan 8 százalékkal esnek, az infláció éves átlagban 5 százalékos lesz a GKI előrejelzése szerint.
2009. 06. 23. 10:27
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ma ülést tart, az elemzők szerint nem változik a jelenlegi 9,5 százalékos alapkamat.
2009. 06. 22. 08:20
A júliusi áfaemelés hatására 300 forint fölött lesz a benzin, átlag 40 forinttal drágul egy doboz cigaretta. A kereskedelmi láncok lenyelik az áfa egy részét, és szakértők szerint az élelmiszerek sem drágulnak 4,1 százalékkal. A szeszesital-piacon kiszámíthatatlan a hatás.
2009. 06. 21. 13:16
Valószínűleg meghosszabbítható a paksi atomerőmű blokkjainak működési ideje, amennyiben a Paksi Atomerőmű Zrt. eleget tesz Országos Atomenergia Hivatal által felállított követelményeknek.
2009. 06. 19. 15:43
Olvasói sztorik