Minimálisan erősödött a forint az euróval szemben hétfőn kora reggel. Röviddel 7 óra előtt az euró 271,60 forint volt a londoni bankközi piacon a péntek késő esti 271,63 forinttal szemben.
A svájci gazdaság elérte mélypontját, miután az első negyedévben 0,8 százalékkal csökkent, így hamarosan már növekedéssel lehet számolni Svájcban - jelentette a Dow Jones hírügynökség a Sonntag című lapot idézve.
Mára bebizonyosodott, hogy az MSZP-kormány csak ígérget a bajba jutott hiteleseknek, de egyetlen épkézláb intézkedést sem hozott a családok megvédése érdekében - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.
A válság következményeinek elhúzódására lehet számítani Oroszországban, a 2010-re várható javulás árát azonban az államháztartási hiány vártnál nagyobb növekedésével fizethetik meg.
Az OTP Bankcsoport 2009 első félévében 85,1 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a hajnalban közzétett gyorsjelentése szerint. Ez ugyan 29 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakától, de a vártnak nagyjából megfelelő. A banknál úgy vélik, az első félévi korrigált nyereség kedvezőbb az időarányos tervnél, és jobb a piaci várakozásoknál.
Várhatóan 7,5 százalékos lesz a magyar gazdasági visszaesés a második negyedévben. Az elemzők a negyedik negyedévben már a visszaesés ütemének mérséklődését várják.
Az amerikai jegybank (Fed) szerdán nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.
Sem a háromnegyed évi, sem az év végi hiányprognózist nem kell módosítani a júliusi részletes államháztartási adatok alapján - közölte a tárca államtitkára.
Szomorú szüret elé néznek az idén a szőlőtermesztők, és a hazai borászok sincsenek könnyű helyzetben. A termelők képtelenek jó áron eladni a szőlőt, a feldolgozók pedig ugyanígy járnak a borral - írta a Magyar Nemzet.
Bajnai Gordon most tájékoztatta először az MSZP elnökségét a költségvetésről, amit szeptember 8-án kíván benyújtani a parlamentnek: a miniszterelnök szerint olyan takarékos költségvetést készítenek jövőre, amely megfelel a GDP várható csökkenésének.