makro

Mintegy hatvanmillió euró értékben kötött segélyhitelt nyújt Magyarország Vietnamnak a két ország miniszterelnöke között pénteken aláírt kölcsönös megállapodás értelmében.
2009. 09. 18. 14:30
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. legfrissebb összegzése szerint a magyar gazdaság az idei második és harmadik negyedévben érte el a mélypontot, az év végére már némi javulás várható - közölte Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója pénteken Budapesten, amikor az intézet munkatársai bemutatták idei harmadik konjunktúrajelentésüket.
2009. 09. 18. 13:55
Mostanáig jól viselte a válságot a magyar bankrendszer, de a magyar gazdaság gyengélkedése miatt emelkedik majd a rossz hitelek aránya, jósolja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti állandó irodájának vezetője.
2009. 09. 18. 11:39
Már most dönteni kell arról a stratégiáról, amelynek alapján az Európai Unió tagországai kivezetik gazdaságukat a válságból, de a végrehajtást csak akkor kell megkezdeni, amikor a gazdaság élénkülése ténylegesen megindul - értettek egyet a tagországok állam- és kormányfői brüsszeli találkozójukon.
2009. 09. 18. 07:17
Oszkó Péter pénzügyminiszter és Szabó Imre környezetvédelmi miniszter elfogadta a legfőbb balatoni szervezetek meghívását egy nyilvános egyeztetésre a balatoni halászat, így a Balaton jövőjét érintő kérdésekben - közölte Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke.
2009. 09. 17. 19:15
Magyarország óvatosan értékeli a gazdasági válságból való kilábalás kezdeti jeleit, és úgy véli, hogy egyelőre fenn kell tartani az aktív állami válságkezelést - mondta Bajnai Gordon csütörtökön magyar újságíróknak, amikor megérkezett az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozójára.
2009. 09. 17. 18:10
Egyelőre a „szociális Európához” tartozik Magyarország a jövedelmek egyenlőtlensége alapján, ám ez nem biztos, hogy a jövőben is így marad. Magyarországnak választania kell, mekkora egyenlőtlenséggel járó társadalmi modellt szeretne működtetni a jövőben. A világtrend a növekvő egyenlőtlenség, ám ha az egyenlőtlenség túlzott, az növeli a bűnözési rátát, s alááshatja a társadalmi stabilitást is.
2009. 09. 17. 12:43
Nem valószínű, hogy többletbevétele lesz idén az államnak a gazdaság fehéredéséből, miután a legfrissebb adatok szerint a fekete-, illetve szürkegazdaságba irányuló mozgás felgyorsult.
2009. 09. 17. 10:43
Az építőipari termelés a júniusi emelkedés után júliusban ismét esett. A KSH legfrissebb adataiból kiderül, hogy a termelés 5,1 százalékkal csökkent a 2008. júliusihoz képest.
2009. 09. 17. 09:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 289,70 pontos emelkedéssel, 20 507,15 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,43 százalékkal erősödött.
2009. 09. 17. 09:05
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön harmadik napja ismét nyereséggel zárt, miután a nap folyamán a japán központi bank javított a gazdaság értékelésén, de a legújabb kamatdöntésével továbbra is nulla közelében tartotta alapkamatát.
2009. 09. 17. 08:18
A fejvadász szerint egyáltalán nem magasak az állami cégek vezetőinek fizetései, a versenyszférában is hasonlókkal találkozik. A tegnap közzétett lista alapján a legmagasabb havi jövedelem meghaladja a nyolcmilliót, és az első számú vezetőké általában 2-3 millió forint körül mozog. Az összes közszolga bruttó átlagkeresete mégsem haladja meg a 204 ezer forintot egy hónapban.
2009. 09. 16. 14:48
Úgy tűnik, nem sokat tanultak a bankárok abból, hogy a világ a pénzügyi összeomlás szélére jutott a közelmúltban. Fontos lenne a változás, ugyanis a pénzügyi válságok az utóbbi időben egyre költségesebbek és fertőzőképesebbek lettek, így egy esetleges következő válság már csakugyan teljes összeomláshoz vezethetne.
2009. 09. 16. 06:30
Oly jelentősen javult Magyarország hitelessége az elmúlt hónapokban, hogy jövőre el lehet majd dönteni, szükséges-e még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden a Dow Jones hírügynökségnek.
2009. 09. 15. 15:52
Bár a forint gyengülése a ludas abban, hogy az év első negyedében csökkent a külföldi működő tőke (FDI) állománya, a beáramlás értéke is elmaradt a múlt év azonos időszakának eredményétől - írta a Világgazdaság.
2009. 09. 15. 07:13
Legkorábban szeptember végén derül ki, hogy az októbertől érvényes új gázárak mennyivel csökkennek. Most csak annyi bizonyos, hogy csak 10 százalékos mérséklésre, vagyis köbméterenként 13 forint körüli árcsökkenésre lehet számítani - írta a Napi Gazdaság.
2009. 09. 15. 07:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,61 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 19.223,94 ponton zárt hétfőn.A Mol árfolyama 0,34 százalékkal 14.550 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,31 százalékkal 4.915 forintra csökkent.
2009. 09. 14. 16:43
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. átadta az M0 körgyűrű déli szektorának az M5 és az 51. számú főút közé eső munkaterületét a közbeszerzésen nyertes EMWL Autópálya Konzorcium részére - közölte a NIF.
2009. 09. 14. 16:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,39 pontos csökkenéssel, 19 138,16 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,87 százalékkal gyengült.
2009. 09. 14. 09:03
Csaknem 250 pontot esett a tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn, de mínuszba fordult Hongkong és Szöul is. Ázsia rosszkedve Európára is hatással lehet.
2009. 09. 14. 08:28
A gazdasági válságnak folytatódik, ezért további lépéseket kell tenni a pénzügyi piacok szabályozása érdekében - nyilatkozta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a Der Spiegelnek.
2009. 09. 13. 11:14
Olvasói sztorik