labdarúgás

Az 50 esztendős szakvezető a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságig mindenképpen a nemzeti együttes élén marad, ezt kedd délután a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) hivatalos sajtótájékoztatóján hozták nyilvánosságra. A kapitányhoz hasonlóan a teljes stáb is további két évre kötelezte el magát a válogatott mellett, így Oliver Bierhoff csapatmenedzser, Hans-Dieter Flick másodedző, valamint a kapusokat trenírozó [...]
2010. 07. 20. 11:51
Ahogy arról beszámoltunk, 13 helyett 14 gyanús magyar mérkőzés szerepel a bochumi ügyészség vizsgálati anyagai között. A távirati iroda megkereste az NNI-t, hogy mik a fejlemények az ügyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda keddi válaszleveléből kiderül, hogy a szervezet folyamatosan együttműködik a külföldi társzervekkel, a német hatóságoktól pedig megkapták azokat a nyomozati iratokat, melyek magyarországi vonatkozásúak. [...]
2010. 07. 20. 11:20
A Rangers immáron exjátékosa a Concepcion elleni összecsapáson megkapta második sárga lapját Marcelo Mirandától, ám ekkor hátulról átkulcsolta a bíró torkát. Később sem nyugodott le, és megpróbálta ismét elkapni a játékvezetőt. Csapattársai ekkor közbeléptek, és a földre terítették a magáról megfeledkező futballistát. A vétkes nem sajnálja az esetet, és megjegyezte, most visszamegy hazájába.
2010. 07. 20. 10:04
A grémium technikai albizottsága Cardiffban ül össze a dél-afrikai világbajnokság bírói tévedései miatt egyre inkább követelt módosítások kapcsán, az egyetlen napirendi pont a két további bíró alkalmazása lesz. A videós segédletről leghamarabb októberben lesz szó. Az 1886-ban alapított IFAB-nak – amely márciusban arról határozott, hogy leállítja a chipes labdával folytatott kísérleteket – nyolc tagja van, [...]
2010. 07. 19. 13:04
“Ballack kiváló csapatkapitánya volt a nemzeti együttesnek és sokat tett a német futballért, azonban a most befejeződött világbajnokság megmutatta, hogy Nationalelfnek már nincs szüksége rá” – jelentette ki hétfőn a korábban a magyar válogatottat is irányító szakember. A német válogatottsági rekorder azt is hozzátette, hogy szerinte eljárt az idő Ballack fölött, s attól a hibától [...]
2010. 07. 19. 12:51
A 25 éves portást azzal gyanúsítják, hogy megölte volt barátnőjét, akitől egy négy hónapos gyermeke van. Eliza Samudio június 4-én tűnt el, a futballista 17 éves unokatestvére szerint rokona egy Rio de Janeiro környéki hotelbe hurcolta, majd megfojtotta a nőt, a holttestet pedig elrejtette. Lapértesülések szerint ugyanakkor a kapus barátai rabolták el az asszonyt, majd [...]
2010. 07. 19. 06:43
Olvasói sztorik