Nagyvilág
Élő
Élő hírfolyamunk a közel-keleti válságról.
Élő
Izrael válaszcsapásra készül Irán ellen, amely a közelmúltban kétszáz rakétát lőtt a zsidó államra – közölte szombaton az izraeli katonai szóvivő.
Élő
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy libanoni katonai művelet során szombatra virradóra megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnyának két magas rangú helyi tagját, köztük a libanoni műveletekért felelős Mohammad Huszeint.
Élő
Az izraeli fegyverszállítások leállítását sürgette Emmanuel Macron francia elnök.
Élő
Legkevesebb négy libanoni kórház függesztette fel a működését az izraeli bombázások miatt, miközben a Hezbollah azt közölte, hogy az elmúlt 24 órában 11 egészségügyi dolgozó halt meg az országban, írja a BBC.
Élő
A biztonsági szempontok miatt, minden evakuációs műveletről csak annak lezárultával tudunk beszámolni.
Élő
Péntek óta nem ad magáról életjelet Hashem Safieddine, aki nagy valószínűséggel a múlt héten Izrael által meggyilkolt Haszan Naszrallah utódja lenne, lett volna a Hezbollah élén.
Videó
Májusban 42 izraeli tartalékos nyílt levélben utasította vissza, hogy újra fegyvert ragadjon a Hamász elleni háborúban. Ketten közülük elmagyarázták a Deutsche Wellének, hogy miért.
Élő
A Hamász közölte, hogy egy izraeli csapás megölte egyik parancsnokát, feleségét és két lányát egy észak-libanoni menekülttáborban - egy olyan területen, amelyet korábban nem érintett a jelenlegi konfliktus. A The Guardian arról is ír, hogy robbanások sorozata hallatszott Bejrút déli külvárosai felett szombaton kora reggel.
Élő
Az ENSZ pénteken „törvénytelennek” nevezte és elítélte az előző nap Izrael által egy ciszjordániai menekülttábor ellen intézett, tizennyolc ember életét kioltó légicsapást.
- 09:07 Brutális győzelem az oktagonban, Pereira péppé verte ellenfelét
- 09:02 Jászberényi Sándor: A metálnak nagy szerepe volt abban, hogy nem loptam el apám puskáját, és nem lőttem le néhány évfolyamtársamat a végtelennek tűnő tanítási évek alatt
- 09:00 Izrael egyszerre bombázza Libanont, Gázát és Ciszjordániát
- 08:39 ByeAlex a Pesti Srácok műsorvezetőjének: Ilyenkor csak tudni kell őszintén bocsánatot kérni
- 08:15 „Kérték, hogy ne csináljam” – Stohl András a családja miatt egy hónapja nem iszik alkoholt
- 08:15 Kiállt az úttestre az influenszer, hogy elüsse egy autó – részben sikerült a dolog
- 08:08 Gombaszedőt ölt a medve a Magas-Tátrában
- 08:05 Trump visszatért az ellene elkövetett merényletkísérlet helyszínére
- 08:03 Ez a telefon most az egyik legjobb jóárasított csúcsmobil
- 07:15 Megbüntethetik az utat besározó és úgy hagyó sofőrt
- 07:15 „Ez a teljes csomag?” – csak egy dolog foglalkoztatta a zsűrit a Madonnaként, harisnyában vonagló Puskás-Dallos Petit látva
- 07:11 Ellopott egy autót a tízéves fiú, zsúfolt játszótér mellett száguldozott – videó
- 07:00 Aradi fogságában hozta világra gyermekét a forradalom hős amazonja
- 06:54 Lékai-Kiss Ramóna pink színű hajjal ült be zsűrizni a Sztárban sztár All Starsba
- 06:48 Borús, esős idő lesz vasárnap
- 20:47 Magyar Péterék nemzeti színű konfettit lőttek az MTVA-székházra – galéria a propaganda elleni tüntetésről
- 06:31 Sztárban sztár All Stars: a nézők két nagy kedvence kiesett
- 19:36 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 05:57 Egy éve ilyenkor: barátnőt keresett a feleség a dollármilliomos férjének
- 07:00 Aradi fogságában hozta világra gyermekét a forradalom hős amazonja
- 07:15 „Ez a teljes csomag?” – csak egy dolog foglalkoztatta a zsűrit a Madonnaként, harisnyában vonagló Puskás-Dallos Petit látva
- 21:03 Az MTVA szerint Magyar Péter politikai kézi vezérlést akar kialakítani a közmédiában
- 19:45 Gázolt a vonat Nyíregyházánál, pótlóbuszok járnak
- 17:59 Elkötötte a család autóját, majd elment vásárolni a nyolcéves kislány
- 19:10 Egy pszichiáter megölésével vádolják a TikTokert, aki tavaly viccből a rendőrségi fotójára gyakorolt