Nagyvilág
Élő
Élő hírfolyamunk a közel-keleti válság legfrissebb eseményeiről.
Élő
Izraelben országszerte megemlékezéseket tartanak hétfőn, a Hamász október 7-i terrorakciójának első évfordulóján.
Élő
Benjamin Netanjahu meglátogatta a Libanon határán állomásozó izraeli csapatokat vasárnap délután.
Élő
Az iráni légi irányítás „működési korlátozásokra” hivatkozva bejelentette az ország repülőterein közlekedő járatok törlését.
Élő
Libanon az Izrael és a Hezbollah síita milícia összecsapásai miatt november 4-re halasztotta a tanévkezdést, közölte Abbász al-Halábi, az ország oktatási minisztere vasárnap.
Élő
Egy 25 éves nőt lelőtt és nyolc embert megsebesített az izraeli Beér-Seván, a központi buszpályaudvaron egy beduin merénylő vasárnap kora délután – közölte az izraeli mentőszolgálat vasárnap.
Hszincsiang Kína legnagyobb tartománya, az ország gyapottermelésének 90 százaléka itt történik. Az itt élő ujgurok ellen erőszakos asszimilációs kampányok folynak, miközben kényszermunkára fogják őket. Nyugati államok és cégek tiltó intézkedéseket hoznak az itt előállított termékekre, a kínai állam pedig válaszlépéseket készít elő.
Élő
Benjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök csaknem egy évvel a Hamász Izrael elleni támadása után azt mondta, országa már hét fronton áll harcban – írja a CNN.
Élő
A Wafa palesztin hírügynökség riporterei orvosi forrásokból úgy értesültek, hogy a gázai övezet 38 kórháza közül 23 már nem üzemel az izraeli légicsapások következtében – írja a Guardian.
Élő
Vasárnap reggel az izraeli hadsereg azt közölte, hogy két evakuációs útvonalat nyitottak meg Gáza északi részéből, hogy a lakosok a déli „humanitárius övezetbe” vonulhassanak – írja a Guardian.
Élő
Az izraeli hadsereg szombaton újabb szárazföldi hadműveletbe kezdett a Gázai övezet északi részén fekvő Dzsabalíjában – közölte a hadsereg a CNN tudósítása szerint.
Élő
Az amerikai külügyminisztérium közlése szerint szombaton 145 amerikai állampolgárt és családtagjaikat evakuálták Libanonból.
Élő
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) a Gázai övezetben és Ciszjordániában is folytatták a légicsapásokat – erről a Reuters írt.
Élő
Szombat késő estétől vasárnap hajnalig több légicsapást is mért Bejrútra az izraeli légierő.
- 09:04 Komoly hibát találtak az akkumulátorokban
- 08:59 Meghalt Christopher Ciccone, Madonna öccse
- 08:53 400 forint fölött az euró hétfőn is
- 08:39 Egymillió forintot ad egy magyar falu az odaköltöző fiatal családoknak
- 08:38 Szombaton az X-Faktorban, vasárnap a Megasztárban énekelt egy férfi, mindkét válogatón lekísérték a színpadról
- 08:11 A kezdőrúgástól megfosztott Diósgyőr-szurkoló még gólt is akart rúgni a Nyíregyházának
- 08:07 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 07:58 Izrael folytatta Bejrút bombázását
- 07:50 Felesége ultimátuma indította el Simon Kornélt a józanság felé: „Ha elválunk, biztos, hogy lett volna lejjebb”
- 07:48 Szijjártó olyan helyre utazott, ahol magyar külügyminiszter még nem járt
- 07:41 Hat nappal a hivatalba lépése után öltek meg egy mexikói polgármestert
- 07:31 Orbán Balázs: Rengeteg ilyen dezinformációs kampánnyal fogunk még találkozni
- 07:17 Luxushotelben szállt meg Orbán Viktor Olaszországban, és különleges halvacsorát fogyasztott a helyi lapok szerint
- 07:15 Ezeken a helyeken termelik a legtöbb szemetet az országban
- 07:08 Hódi Pamela lesérült, de nem adja fel a Sztárboxot
- 06:50 Generációk csatája, véres jelenetek, kiütés az első menetben – képeken a Sztárbox hatodik versenynapja
- 21:47 Miller Dávid feladta a Sztárboxot, Sárközi Ákos jön vissza a helyére
- 21:49 Gázrobbanás történt egy lakásban Tapolcán
- 06:00 „Tényleges emelést nem kaptam, csak annak a lehetőségét” – megalázóan kevésnek érzik a keresetüket a rendvédelmi alkalmazottak
- 06:47 Rászorulóknak szánt élelmiszercsomagokkal csalhattak el több mint 10 milliárd forintot magyar cégek
- 16:45 Szirénázó mentőnek ütközött egy autó Budapesten
- 07:04 Kövér László Magyar Péterről: Csak semmi pánik!
- 07:17 Luxushotelben szállt meg Orbán Viktor Olaszországban, és különleges halvacsorát fogyasztott a helyi lapok szerint
- 21:25 Egy rolleres az ablakon keresztül ütötte az éjszakai busz sofőrjét az út közepén
- 06:32 Felgyújtotta magát egy férfi Szikszón, mert nem találta otthon volt feleségét