Nagyvilág
Élő
Hétfő reggel Izrael északi és középső részén megszólaltak a légiriadó szirénái, az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah és a Gázai övezetben működő Hamász iszlamista terrorszervezet rakétákat indított az északon fekvő Galileára és Tel-Avivra.
Élő
Megemlékezett Emmanuel Macron francia elnök hétfőn a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet tavaly október 7-én, Izrael ellen elkövetett terrortámadásának egyéves évfordulójáról, és azt írta az X közösségi oldalon, hogy Izrael népének, a franciáknak és a megsebzett emberiségnek ma is ugyanolyan éles a fájdalma, mint egy évvel ezelőtt.
Élő
Izraelben országszerte megemlékezéseket tartanak hétfőn, a Hamász iszlamista terrorszervezet által az ország déli részében végrehajtott terrortámadás első évfordulóján, írja az MTI.
Élő
A Hezbollah azt állítja, hogy „biztos abban, hogy képes visszaverni az izraeli agressziót”, és jelezte, hogy folytatja a harcot.
Élő
Izrael az éjjel folytatta Bejrút bombázását, az Al Jazeera szerint hatalmas füstöt láttak felszállni az egyik külvárosból, amelyet egyébként a Hezbollah fellegvárának tartanak.
Élő
Élő hírfolyamunk a közel-keleti válság legfrissebb eseményeiről.
Élő
Izraelben országszerte megemlékezéseket tartanak hétfőn, a Hamász október 7-i terrorakciójának első évfordulóján.
Élő
Benjamin Netanjahu meglátogatta a Libanon határán állomásozó izraeli csapatokat vasárnap délután.
Élő
Az iráni légi irányítás „működési korlátozásokra” hivatkozva bejelentette az ország repülőterein közlekedő járatok törlését.
Élő
Libanon az Izrael és a Hezbollah síita milícia összecsapásai miatt november 4-re halasztotta a tanévkezdést, közölte Abbász al-Halábi, az ország oktatási minisztere vasárnap.
Élő
Egy 25 éves nőt lelőtt és nyolc embert megsebesített az izraeli Beér-Seván, a központi buszpályaudvaron egy beduin merénylő vasárnap kora délután – közölte az izraeli mentőszolgálat vasárnap.
Hszincsiang Kína legnagyobb tartománya, az ország gyapottermelésének 90 százaléka itt történik. Az itt élő ujgurok ellen erőszakos asszimilációs kampányok folynak, miközben kényszermunkára fogják őket. Nyugati államok és cégek tiltó intézkedéseket hoznak az itt előállított termékekre, a kínai állam pedig válaszlépéseket készít elő.
Élő
Benjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök csaknem egy évvel a Hamász Izrael elleni támadása után azt mondta, országa már hét fronton áll harcban – írja a CNN.
Élő
A Wafa palesztin hírügynökség riporterei orvosi forrásokból úgy értesültek, hogy a gázai övezet 38 kórháza közül 23 már nem üzemel az izraeli légicsapások következtében – írja a Guardian.
Élő
Vasárnap reggel az izraeli hadsereg azt közölte, hogy két evakuációs útvonalat nyitottak meg Gáza északi részéből, hogy a lakosok a déli „humanitárius övezetbe” vonulhassanak – írja a Guardian.
- 11:06 Nem először láthattuk Meghan Markle piros ruháját, amiben mindenki meglepetésére megjelent egy hétvégi gálán
- 11:04 Judi Denchet Maggie Smith haláláról kérdezték, könnyekben tört ki
- 11:04 Drogot árultak egy erzsébetvárosi üzlethelyiségben
- 10:57 Zsákmányukat marcangoló cápákát vettek videóra
- 10:51 Önkormányzat-kivéreztetés: itt az újabb elvonás terve
- 10:49 400 millió eurót ad Hollandia az ukrán dróngyártásra
- 10:39 LeBron James történelmet írt azzal, hogy egyszerre volt pályán a fiával
- 10:35 Így lehet jó az otthoni levegő, ha a hideg miatt nem lehet szellőztetni
- 10:28 Ilyen egészségügyi hatásokkal jár a kutyatartás
- 10:20 A TikTokról kitiltott influenszer megosztotta, hogyan spórol
- 10:13 Két helyen változott a magyar válogatott kerete
- 10:12 MNB: Több százezer magyar tranzakciót érintett az Apple újabb hibája
- 10:03 26 szakmai szervezet elutasítja az Airbnb teljes betiltását Budapesten
- 09:59 A kormány elvenné a sugárzás elleni védőeszközök engedélyezését az atomenergia hivataltól
- 09:58 Magyar Péter visszavenné 1956-ot is a Fidesztől
- 06:50 Generációk csatája, véres jelenetek, kiütés az első menetben – képeken a Sztárbox hatodik versenynapja
- 08:39 Egymillió forintot ad egy magyar falu az odaköltöző fiatal családoknak
- 06:00 „Tényleges emelést nem kaptam, csak annak a lehetőségét” – megalázóan kevésnek érzik a keresetüket a rendvédelmi alkalmazottak
- 06:47 Rászorulóknak szánt élelmiszercsomagokkal csalhattak el több mint 10 milliárd forintot magyar cégek
- 21:47 Miller Dávid feladta a Sztárboxot, Sárközi Ákos jön vissza a helyére
- 08:38 Szombaton az X-Faktorban, vasárnap a Megasztárban énekelt egy férfi, mindkét válogatón lekísérték a színpadról
- 07:04 Kövér László Magyar Péterről: Csak semmi pánik!
- 21:49 Gázrobbanás történt egy lakásban Tapolcán
- 07:17 Luxushotelben szállt meg Orbán Viktor Olaszországban, és különleges halvacsorát fogyasztott a helyi lapok szerint
- 07:50 Felesége ultimátuma indította el Simon Kornélt a józanság felé: „Ha elválunk, biztos, hogy lett volna lejjebb”