Tavaly szeptember–novemberben 3,87 millióan dolgoztak, 42 ezerrel többen, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek csaknem fele több mint egy éve nem tud elhelyezkedni.
Az idén kissé több cég emelte a béreket, mint 2010-ben. A német tulajdonú hazai cégeknél átlagosan 6,8 százalékkal nőttek a bruttók, a teljes gazdaságban kevésbé.
32 ezerrel többen dolgoztak a vállalkozásoknál, mint tavaly. A bruttó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg a 2010-es szintet, ám a közszolgák felének bérkompenzációt kellett adni az adóváltozások miatt.
Mind a kivitel, mind a behozatal élénkülése elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódó termékek (villamos gépek, villamos készülékek és műszerek, általános rendeltetésű ipari gépek, energiafejlesztő gépek és berendezések, továbbá gumigyártmányok) kereskedelmének köszönhető, de az importban az energiahordozók is jelentős szerepet játszottak – közölte a KSH. Az augusztusi exporttöbblet 501 millió euró volt, 56 millióval több, mint egy [...]
63 ezer ember 31-60 napja nem tudja fizetni a hitelének a részleteit, 49 ezer hitelesnek pedig már több mint 60, de akár a 365 napot is meghaladja a késedelme.
A fogyasztói árak augusztusban 0,1 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet.