központi nyomozó főügyészség
A gyermekvédelmi intézményeket irányító főigazgatóság tíz nap alatt 17, gyermekbántalmazás miatt tett feljelentésről számolt be – előtte hosszú ideig egyről sem. Mi állhat a háttérben? Ezt és az egymásnak látszólag ellentmondó kormányoldali nyilatkozatokat is igyekeztünk tisztázni.
Bizonyítékokat foglalnak le.
A KNYF nem árulja el, hogy letartóztatásban van-e még az őrmester. A Fővárosi Törvényszéken azonban jelenleg nincs eljárás ellene, ráadásul a BRFK is felfüggesztette az ügyben indított méltatlansági eljárást.
Korábban 190 millió forint vagyonelkobzásra ítélték a pályázatírót, ám az ítélőtábla szerint a legális munkájának ellenértéke és a neki kifizetett korrupciós összegek nem különíthetők el egymástól, ezért megtarthatja a teljes pénzt.
Úgy tűnik, a helyén maradhat Biró Ferenc Pál.
Az ügyészség nem cáfolta a nyomozás tényét.
Szerintük az nem minősül uszításnak.
A Tisza Párt elnöke azt mondja, a banki kimutatásai bizonyítják, hogy nem történt bennfentes kereskedelem.
Biró Ferencet január közepén gyanúsították meg jelentős értékre elkövetett hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel.
Havi félmillió forintért bérelt autót a hatóság elnöke, ezért vonult ki a rendőrség.
Laczó Adrienn volt bíró által említett ügy elévült, ám az ügyészség szerint nem is állapítható meg bűncselekmény elkövetése.
A vádalkut kötő pályázatíró minimális vagyonról vallott a bíróság előtt. A 24.hu azonban azonosított több olyan nagy értékű – részben külföldi – ingatlant, amit a vádlott elhallgatott a bíróság előtt.
A legfőbb ügyész feljelentésként értékelte Jakab Péter kérdését.
Mikó István mindent tagad, szerinte csak a saját, 14 éves tapasztalatait ajánlotta fel.
Az időközben ügyvéddé lett Szabó Eszter ellen ugyan folyik egy eljárás, de nincs börtönben.
Az állítólagos állami vezetőt meg is gyanúsították befolyással való üzérkedéssel.
Kiss László személyesen biztosított székhelyhasználatot a házában egy cégnek, amelyben feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot, aki egy másik cégével több milliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól azután, hogy Kisst polgármesternek választották.
A III. kerületi korrupciós üggyel összefüggésben szerdán vették őrizetbe és hallgatták ki Óbuda DK-s vezetőjét, aki 30 napra rács mögé kerül.
Czeglédy Gergő letartóztatását három hónappal, október 20-ig hosszabbította meg a bíróság.
Gázsprayt fújtak rá, majd megbilincselték.
A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott felvételről kérdezték a kutatók a lakosságot.
Az ügyészség szerint 40 millió forint kenőpénzt fogadott el az MSZP-s képviselő.
A vádhatóság a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulja el, hogy tényleg bent jártak-e az ügyészségen a volt igazságügyi miniszter emberei.