Ellenben a kommunista időkben szerinte volt egy kialakult álláspont arról, hogy a város fejlett, a falu fejletlen, a városiak fejletlenek, a falusiak meg nem.
A Donald Trump amerikai elnök által indított, az egész világra kiterjedő vámháború jelentősségéről is kérdezték a kormányfőt, szerinte viszont ez csak egy taktikai lépés az amerikai elnök részéről.
A következő téma Ukrajna feltételezett EU-csatlakozása, és az, hogy a kormány ezzel kapcsolatos véleménynyilvánító íveit a jövő héten kezdik postázni a magyaroknak.
Orbán csütörtökön két posztot is szentelt Kollár beszédének, aki arról beszélt Brüsszelben, hogy a magyarok életszínvonalásának romlása az ellenzéket erősíti.
Orbán szerint Magyarország békepolitikát folytat, és jelen pillanatban egyetlen dolgunk van a nemzetközi térben, hogy támogassuk Donald Trumpot a békekezdeményezéseiben , ugyanis „ha valaki békét tud elérni, az ő".
Orbán emlékei szerint az ICC-be való belépésünk 2001-ben összekapcsolódott azzal a gondolattal, hogy Magyarország elfoglalja a helyét a nemzetközi térben.
A Momentum ismét megpróbálta megakadályozni Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjúját, a párt tagjai és néhány tüntető már fél 7-kor a helyszínen volt.