A széles körű autonómiával rendelkező boszniai Szerb Köztársaság egy napon „békésen” válik majd el Bosznia-Hercegovinától – mondta a boszniai szerb entitás miniszterelnöke, Milorad Dodik a Fokus című helyi napilapnak adott interjúban.
Összesen hét tonna marihuánát és hasist foglalt le a holland rendőrség Amszterdam körzetében, a nemzetközi repülőtérhez is közel fekvő egyik raktárban.
XVI. Benedek pápa burkoltan bírálta vasárnapi Úrangyala imádságában a romák Franciaországból való kiutasítását. Emlékeztette a katolikusokat arra, hogy kötelességük elfogadni minden embert, tekintet nélkül származására.
Vasárnap Magyarország nemzeti napjával kezdődött a 2010-es sanghaji világkiállításhoz kapcsolódó magyar kulturális programsorozat. Vasárnap magyarországi művészek szabadtéri koncertekkel szórakoztatták a közönséget az Európa tér színpadán.
Sólyom László szerint a magyar kisebbségek helyzetének tartós rendezését csak a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendje megváltoztatásával, illetve a magyaroknak a szomszéd népekhez való új hozzáállásával lehet elérni.
Több mint félmilliárd tojást vontak vissza a raktárakból az amerikai áruházak polcairól, miután kétezernél is többen betegedtek meg szalmonellamérgezésben az Egyesült Államokban.
Kiterjedt erdőtűz pusztít a horvátországi Split közelében, a hatalmas füst a várost és környékét is beterítette, ezért a horvát katasztrófavédelmi szervezet a térségben lévőknek figyelmeztetést adott ki vasárnap.
A nyersolaj ára pénteken a már a harmadik egymást követő napon csökkent, hat hete legalacsonyabb szintre került, és sorban a második hetet zárta gyengüléssel egyebek között a csalódást okozó gazdasági adatokra, ami felerősítette a nyersanyaghordozó iránti kereslet alakulásával kapcsolatos bizonytalanságot.
Nem volt működési engedélye annak az északkelet-kínai tűzijátékgyárnak, amely tegnap robbant fel legkevesebb húsz ember halálát okozva - közölte kedden az állami munkabiztonsági felügyelet.
A moszkvai levegő kedden is a megengedettnél több káros anyagot tartalmazott, de a szakértők szerdára a helyzet javulását ígérik, a meteorológusok a hét végére tartós lehűlést jeleztek előre.
Izraelnek nyolc napja van még rá, hogy csapást mérjen a busehri nukleáris létesítményre és ezzel megakadályozza, hogy Iránnak működő atomerőműve legyen - jelentette ki helyi idő szerint hétfőn az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete, John Bolton.
Két - más források szerint három - halálos áldozata van a Közép- és Kelet-Szlovákiát vasárnap óta sújtó, hatalmas anyagi károkat okozó, özönvízszerű esőzéseknek és árvizeknek.
Augusztus végéig leállítja a termelést nagyigmándi gyárában az amerikai tulajdonú, műanyag alkatrészeket gyártó Nypro Kft., az utolsó ütemben 57 alkalmazottól válnak meg.
Majdnem 13 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi a közlekedési minisztérium a román államvasutaknál, a szakszervezetek munkabeszüntetéssel fenyegetőznek.