Hetilap: Röviden

Bár a panamai Oil Capital Ltd. (OCL) augusztus végén vállalta a privatizációs szerződésben rögzítetteket, a november 7-i fizetési határidő lejártakor kiderült: nincs elegendő pénze a Recski Ércbánya (RÉB) Rt. 90 százalékos részvénycsomagjának megvételére. Az állami tulajdonos ezért most a pályázat második helyezettjével, az osztrák DCI Bergbau Holdinggal kezd tárgyalásokat az üzletről.
1997. 11. 12. 00:00
A főváros kirakatának számító Váci utcában, a Millennium Center átadásával, az utóbbi évek legnagyobb szabású ingatlanrekonstrukciója fejeződik be a napokban. A 7,4 milliárd forintos beruházásba az osztrák főtulajdonos pénze mellé az önkormányzat apportálta a telket.
1997. 11. 12. 00:00
E hét elején vette birtokba új irodáját Emri Gussi, aki augusztusban vált meg a Pannon GSM-től. Korábbi cégénél már távozása előtt egy évvel jelezte a tulajdonosoknak: nem hosszabbítja meg vezérigazgatói szerződését. Új megbízója a svéd Wallenberg-csoporthoz tartozó Stora fa- és papíripari cég, amely egyelőre kereskedőházat nyitott, de távlati terveiben egy új papírgyár építése is szerepel.
1997. 11. 12. 00:00
Szupermarketlánc létrehozásáról határozott az évek óta stagnáló forgalmú élelmiszer-kereskedelmi cég, az Alfa Rt. A Jumbó névre keresztelt hálózat első, 2500 négyzetméternyi eladóterű darabját Budapesten adta át. Az épületet 150 millió forintért vásárolta meg a fővárostól. A több mint 900 millió forintos beruházást azonban önerőből nem tudta megoldani, ezért 450 millió forint erejéig bevonta a Raiffeisen [...]
1997. 11. 12. 00:00
VÁLTOZÁS AZ ELŐZŐ ÉVHEZ KÉPEST, SZÁZALÉK * Privatizációs bevételek nélkül 1997. várható 1998. előrejelzés GDP 3,5 4,5-5,0 Ipari termelés 9,0 10,0-12,0 Lakossági fogyasztás 1,0-2,0 2,0-2,5 Éves fogyasztói árindex (százalék) 18,0-19,0 14,0-15,0 Folyó fiz. mérleg hiánya (milliárd forint) 1,5-1,8 2,0-2,5 Költségvetési hiány (a GDP százalékában)* 4,5-5,0 4,5-5,5
1997. 11. 12. 00:00
A Philips januártól székesfehérvári üzemébe telepíti a videokészülékeket és azok televízióval kombinált változatát gyártó európai központját. A cég zöldmezős beruházásként 1992-ben hozta létre a fehérvári gyárat, amelyet idén 3,5 millió videokészülék hagyott el. A mintegy 1100 főt foglalkoztató üzemben a következő év szervezeti átalakításait követően már kizárólag előszerelt részegységek összeszerelése folyik majd. Ezzel egy időben [...]
1997. 11. 12. 00:00
A Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. múlt heti rendkívüli közgyűlése az igazgatóság valamennyi tagját és - két munkavállalói képviselő kivételével - az egész felügyelőbizottságot menesztette. A megválasztott új vezetőséget arra kötelezték, hogy egy héten belül - ezúttal harmadszor és zártkörűen - ismételten írja ki a társaság privatizációs pályázatát, és találjon végre tulajdonost a cégnek.
1997. 11. 12. 00:00
Átlépve a névértéket, 1992 decemberi bevezetése óta soha nem látott magasságokba ért a kárpótlási jegy árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. A jegy szárnyalásának oka részben a Budapesti Elektromos Művek Rt. (Elmű) részvényeinek november végén induló kárpótlásijegyes csereakciója.
1997. 11. 12. 00:00
Megalakult az ABN Amro (Magyarország) Vagyonkezelő Rt., amely várhatóan november végén kezdi meg működését. A holland tulajdonú ABN Amro (Magyar) Bank 500 millió forintos alaptőkével indítja útjára a vagyonkezelő céget. Az ABN Amro (Magyar) Bank háza táján emellett a vezetőségben is történt némi változás: a jövőben Járai Zsigmond a hitelintézet elnöke és vezérigazgatója is egy [...]
1997. 11. 12. 00:00
A Pick Rt. rendkívüli közgyűlésén a részvényesek beleegyeztek az alaptőke egyszeri, maximum 20 százalékos megemelésébe. Az igazgatóság így legfeljebb 530 millió forintos tőkeemelésről dönthet, ám Bihari Vilmos vezérigazgató szerint ezt nem fogják teljes mértékben kihasználni. A többletforrásra elsősorban a Ringa megvétele miatt van szüksége a Picknek, amely a győri társaság 1,3 milliárd forintos vételárának kifizetéséhez [...]
1997. 11. 12. 00:00
Kizárólagos utazásszervezési jogot kapott a Pegazus Rt. a Magyar Olimpiai Bizottságtól a 2000-ben Sydneyben megrendezendő nyári olimpiai játékokra. A jog birtokában az utazási iroda töltheti ki a MOB kétezer fős, a sporteseményekre érvényes belépőjegyekkel megspékelt utazási keretét. A Pegazus az utak árusítását – egy sajátos előtakarékossági konstrukcióval fűszerezve – néhány héten belül meg is kezdi. [...]
1997. 11. 12. 00:00
Új gyártórészleget hoznak létre 2,5 milliárd forintos beruházással a Miskolci Műanyagfeldolgozó Rt.-nél. Ennek első lépéseként megvásárolták a gyár szomszédságában lévő 10 hektáros területet, valamint a rajta található 8,5 ezer négyzetméteres csarnokot, amelyben egy új fröccsöntő-üzemet alakítanak ki. A beruházásokhoz szükséges pénzt a holland Flair cég és a holland kormány biztosítja. A Flair 1989-ben vásárolt tulajdonrészt [...]
1997. 11. 12. 00:00
Az adóhatóság hétfőn megkezdte a társadalombiztosítási járulék befizetésének ellenőrzését. Ez félezer nagy, valamint 2 ezer kis- és középvállalkozást érint. Az idei első tíz hónapban egyébként a hivatal a tavalyinál több adóhiányt tárt fel, de megnőtt a pereinek száma is.
1997. 11. 12. 00:00
Hitelállományának részbeni kiváltását és fejlesztési forrásokat remél a Fűzfői Papír Rt. a hétfőn indult részvénykibocsátásától. A 350 százalékos árfolyamon kínált papírokból legalább 400 milliónyi tőkéhez jut a cég.
1997. 11. 12. 00:00
A tőzsdén kívüli (OTC) piacon befektetők régi álma valósulhat meg, ha a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) jövő tavaszi éves közgyűlése a tőzsdei bevezetés mellett voksol. A tavaly nyártól a részvények több mint felét birtokló Bayerische Landesbank (BLB) vezetői a legutóbbi időkig elzárkóztak attól, hogy az OTC-n a névérték 500 százaléka feletti árfolyamon jegyzett MKB-törzsrészvényeket a [...]
1997. 11. 05. 00:00
Érvénytelennek bizonyult a buszgyártó cég 53,9 százalékos – az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kezében lévő – részvénycsomagjára kiírt privatizációs pályázat. Az érvénytelenség valódi okáról egyelőre nem tudni semmit. Csupán az biztos, hogy négy ajánlat érkezett az Ikarus többségi pakettjére. Lapunk meg nem erősített információi szerint egészen más befektetők nyújtottak be pályázatot, mint korábban. Az [...]
1997. 11. 05. 00:00
Forrás: Figyelő Cég Mennyiség (ezer dózis) Ár (forint) Szállítási határidő Omninvest Kft. 500 599 Azonnali SmithKline Beecham Kft. 300 585 3-4 héten belül Pasteur Merieux Connaught Kft. 250 427 XI. 1-ig 50 ezer dózis XI. 24-ig 200 ezer dózis Solvay Pharma Kft. 500 415 XI. 17.
1997. 11. 05. 00:00
Új gyáregységet avatott Pápán az Elekthermax Rt. A 4 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot 600 millió forintos beruházással hozták létre, és ezzel megduplázták a cég tűzhelygyártó kapacitását. Az 1993-ban tulajdonossá vált, és a vállalatban 98 százalékos részesedéssel rendelkező, holland érdekeltségű ATAG Holding négy év alatt megnégyszerezte a cég termelését. Ebben szerepet játszott az is, hogy a [...]
1997. 11. 05. 00:00
Döntött az Országos Televízió és Rádió Testület (ORTT) a kereskedelemirádió-frekvenciákra kiírt koncessziós pályázatról. A Danubius sávját amerikai, a másik frekvenciát pedig angol befektető vezette konzorcium nyerte el, együttesen 8,17 milliárdot fizetve a koncesszióért.
1997. 11. 05. 00:00
Magyarország előrerukkolt a Euromoney országkozkázati rangsorában: fél évvel ezelőtti 46. helyét követően ezúttal a 41. pozíciót szerezte meg. A térségből már csak Szlovénia és Csehország van előrébb, a 36., illetve 37. helyen. Lengyelország ez utóbbitól éppen 10 hellyel marad el, Szlovákiának pedig ezúttal az 54. helyezés jutott. A felmérésben megkérdezett 32 bankár az idei és [...]
1997. 11. 05. 00:00
A környezetszennyezés és az energiaipar területén hazánknak bizonyosan átmeneti felmentést kell majd kérnie az uniótól - derül ki a tárcaközi munkacsoportok beszámolóiból.
1997. 11. 05. 00:00
A legdrágább ajánlatot fogadta el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az általa októberben kiírt influenza-védőoltási pályázaton. Az érthetetlenül rövid határidőre meghirdetett tenderen a nagy raktárkészletei miatt az az azonnali szállítást vállaló, hazai gyártó nyert, amelynek létszükséglet ez a megrendelés.
1997. 11. 05. 00:00
Olvasói sztorik