Hetilap: Lapszámok

Nem, vagy csak alig érdeklődik a politika iránt a felnőtt magyar lakosság mintegy 60 százaléka, s ebben hátul kullogunk az európai országok között.
2006. 08. 10. 08:00
Románia uniós csatlakozásával határ menti verseny indul a repülőterek között, elsősorban a fapados cégekért, és rövid távon nem Magyarország áll nyerésre.
2006. 08. 10. 08:00
Magyarországon közel félszáz kullancsfaj él, és a vérszívó élősködők mintegy háromszáz különböző betegséget terjesztenek.
2006. 08. 10. 08:00
Ma még viszonylag kevés alulról szerveződő hazai kezdeményezés éri el a célját. Az ok részint a bürokrácia ellenállása, részint az, hogy az életkor előrehaladtával felerősödnek az önös érdekek.
2006. 08. 10. 08:00
Átlátszó anyaguknál fogva beengedjék a helyiségekbe a fényt - ez a ma használatos ablakok legfontosabb funkciója.
2006. 08. 10. 08:00
A most épülő három nagy közúti híd egyike sem készül el az eredeti határidőre. Az M0-ás északi hídja esetében már a szerződés aláírásakor tisztában voltak a kitűzött időpont tarthatatlanságával.
2006. 08. 10. 08:00
Egy mediterrán jellegű bort penderítünk a Borpultra ezen a héten. Mediterrán jelleg alatt olyan vöröset értünk, mely tüzes, mint a babám szeme, nem teng túl benne a tannin, kerek és lágy, jó ivású és könnyed.
2006. 08. 10. 08:00
Milliárdokat spórolhatna az amerikai hadsereg az ellátási feladatok kiszervezésén - ha a projekteket nem kísérné milliárdos korrupció.
2006. 08. 10. 08:00
Nőttön nő a kínálat azok számára, akik igazán hordozható számítógépre - nem pedig súlyos téglaként cipelhető notebookra - vágynak, viszont nem akarnak a PDA apró képernyőjén egy pici pálcával molyolni.
2006. 08. 10. 08:00
Itt voltam egysejtű egykoron - érzi és gondolja, valahányszor az imádott Adriával találkozik regényciklusom főszereplője, Topporczy Ádám, aki az öt kötet történelemmel terhes évtizedeiben megöregszik, és az utolsó könyv végén visszatér oda, ahonnét jött: magába fogadja az örök Adria.
2006. 08. 10. 08:00
Előálltak a bankok azon ajánlataikkal, amelyekkel elodázható a szeptember elsején megjelenő kamat-, illetve árfolyamnyereség-adó fizetése. Mivel a rövid futamidejű banki betétekből mindenképpen érdemes kiszállni, akár több millió ember is változtatásra kényszerülhet. A zászló a befektetési alapoknak áll, hiszen aki még ebben a hónapban e konstrukciót választja, sok évig mentesülhet a kamatadó fizetése alól. Érdemes sietni, ugyanis kérdéses, hogy
2006. 08. 10. 08:00
Több a hotel, kevesebb a sportturista, így ma már nem adhatók el abnormálisan magas áron a hotelszobák - állapította meg a Forma-1-es futamot követően az Accor-Pannonia szállodacsoport vezérigazgatója.
2006. 08. 10. 08:00
ABA BOTOND álmában csönget egy picit.60 ÉVES a forint, de egy pár évet nyugodtan letagadhatna.VÁLASZTÓPOLGÁROK kérdezik, hogy az Adriáról miként lehet bekapcsolódni a társadalmi vitába?ÖZV. K. IMRÉNÉ a Tüker-telepen az NDK brikett iránt érdeklődött.HIVATALOSAN megerősítették, hogy az egészségügyi reform nem az éretlensége miatt kapta a Zöld könyv nevet.SZAKÉRTŐK szerint a távhő-díjak emelkedésén csak az általános [...]
2006. 08. 10. 08:00
Sólyom László precedens nélküli nyilvános támadása a magyar külpolitika és diplomácia irányában (Nem szabad elkenni semmit - Figyelő, 2006/31. szám) folytatja Németh Zsoltnak két héttel korábban Az elveszett diplomácia nyomában címmel egy napilapban írt hasonló bírálatait.
2006. 08. 10. 08:00
A költségcsökkentő technológiai megoldásoknak köszönhetően a színes nyomtatás is egyre több irodában elérhető - és kifizetődő.
2006. 08. 10. 08:00
Magyarország gabonafeleslegének javát hamarosan külföldi beruházók fogják zöld üzemanyaggá alakítani, hogy Svédország levegőszennyezését enyhítsék.
2006. 08. 10. 08:00
Baromi gyengék, ráadásul feleslegesek is az idei Sziget-reklámok: az intézménynek már rég nincs szüksége névsorolvasásra meg kampánymondatokra , hacsak azok nem olyanok, mint a „Bigining a bjutiful frencsip”, vagy pláne a „Hogy hívják a te nevedet”.
2006. 08. 10. 08:00
Örülhetnek a befektetési alapkezelők: hamarosan a biztosító-társaságoknak is közzé kell tenniük a befektetésekhez kötött életbiztosítások pontos költség-, jutalék- és hozamszerkezetét.
2006. 08. 10. 08:00
Mit tehet az ember, ha este hazatérvén a lakótelepre, mindenütt az önkormányzat falragaszait találja, amelyen tudatják: másnap reggel 7-ig mindenki vigye el az autóját a parkolóból, mert munkások jönnek és kivágják a placc közepén álló óriás nyárfát?
2006. 08. 10. 08:00
Font tízezreket spórolnak azok a britek, akik beteg fogaikat Magyarországon kezeltetik. A fogturizmus már közvetítő cégeket is eltart.
2006. 08. 10. 08:00
Olvasói sztorik