Hetilap: Lapszámok
Válsághelyzetben a tétova kommunikáció akár üzleti veszteséget is okozhat, ám „békeidőben” sem mindegy, milyen a vállalat médiabeli megjelenése.
2006. 11. 23. 08:00
Egy futballklubnak évente mintegy harmincszor van arra alkalma, hogy közvetlenül és nagy tömegben elérje fogyasztóit.
2006. 11. 23. 08:00
Sokat írt már a sajtó az olaszliszkai tragédiáról. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint a magyar értelmiség és a sajtó nagy része elégtelenre vizsgázott, mert hagyta, hogy a történteket magyar-cigány konfliktusként állítsák be.
2006. 11. 23. 08:00
Ha győz a szocialista jelölt, Franciaországnak először lenne női államfője. Ehhez az kellene, hogy az egész baloldal összefogjon. Ez egy "másik első" lenne. Az ügy kétesélyes.
2006. 11. 23. 08:00
Hajlamosak vagyunk azt hinni, ránk figyel a világ, de ez nincs így - mondja az őszi zavargások elrettentő hatásáról a Magyar Turizmus ZRt. (MTRT) múlt héten menesztett vezérigazgatója.
2006. 11. 23. 08:00
Májusban Szetey Gábor néhány óra alatt igent mondott a kormányfő felkérésére, majd nagyon rövid idő alatt prezentálta a korszerű közigazgatásra vonatkozó elképzeléseit. A folytatás megfontoltabbnak ígérkezik.
2006. 11. 23. 08:00
Egyelőre keveseket hoz lázba Amerikában a Dow Jones rekorddöntése, de idővel megváltozhat a befektetői hangulat.
2006. 11. 23. 08:00
Egy cég arra vállalkozik, hogy felkutatja a világhálón vállalatok és magánszemélyek kompromittáló ügyeit, hogy aztán jó pénzért eltüntesse a szennyest.
2006. 11. 23. 08:00
Műszaki szakembert vált a szabályozói és tanácsadói múlttal rendelkező új vezérigazgató a Mavir Zrt. élén.
2006. 11. 23. 08:00
Mire érdemes és mire felesleges pénzt költeni karácsonykor
2006. 11. 23. 08:00
A liberalizációs törvény szinte minden szempontból előnyös a legnagyobb hazai patika-láncnak, a részben rejtett tulajdonosi hátterű PharmaNova Zrt.-nek.
2006. 11. 23. 08:00
Saját egészségéért hajlandó tudatos vásárlásra a magyar fogyasztó, a fenntartható fejlődés érdekében való önkorlátozás azonban idegen tőle.
2006. 11. 23. 08:00
Sosem látott méretű hr-beruházásra készül Magyarország legnagyobb szervezeténél a kormány személyügyért felelős államtitkára. Szetey Gábor az üzleti szférából, ráadásul Argentínából érkezett a feladatra.
2006. 11. 23. 08:00
Mire érdemes és mire felesleges pénzt költeni karácsonykor
2006. 11. 23. 08:00
jelen pillanatban a regionalizmus és az önkormányzatiság.
2006. 11. 23. 08:00
A jövő év elején minisztercserék várhatók. A köigazgatási államtitkári posztot újjáélesztik, mert elégtelen a tárcák közti egyeztetés és csúszik a regionalizáció.
2006. 11. 23. 08:00
Számos akadályt le kell még küzdeniük a fejlesztőknek a Nap belsejében is zajló reakción, a nukleáris fúzión, vagyis az atommagok egyesülésén alapuló erőművek működő technológiai megoldásához.
2006. 11. 23. 08:00
A Nokia bérgyártója, a Jabil Circuit Tiszaújvárosból Ukrajnába telepíti egyes mobiltelefonok készítését. A finn vállalat saját komáromi gyára ugyanakkor a harmadik legnagyobb céggé nőtt Magyarországon.
2006. 11. 23. 08:00
Mérföldkőként értékelték a hazai kortárs művészet szereplői, kereskedők és művészek egyaránt, hogy először került be élő magyar képzőművész munkája a világ egyik legjelentősebb aukciójára.
2006. 11. 23. 08:00
Az őszi zavargások előtt Magyarországot a politikai stabilitás szigetének tartották Brüsszelben. Ma már máshogy látják.
2006. 11. 16. 08:00