0zigliget, Badacsony, Szentgyörgyhegy, Nemesgulács, az összes megszelídült vulkán, a végtelennek tetsző Balatonnal: nem kétséges, hogy ez Isten tenyere. (Az egyik. Mert sok van neki.)
Ma már rutinbeavatkozásnak számít a bőr átültetése, így a test egyik részéről egy másik, hasonló bőrtípusú területet ért nagy kiterjedésű seb vagy égés hatékonyan gyógyítható.
a kancelláriának. Ha javíthatatlanul optimista reformszemüvegen keresztül szemléljük a dolgokat, összességében még mindig eggyel kevesebb, mint a tavalyi kormányváltás előtt volt.
Kiemelkedő példányszámot egyelőre csak a televízióból ismert személyiségek receptjei hoznak a hazai szakácskönyvpiacon, amely még korántsem tűnik telítettnek.
Lassul az információs társadalom fejlődése idehaza: a korábbi elképzelésekkel szemben az idén csak néhány kábeltévés társaság digitalizálja a hálózatát.
Hétfőn valamennyi pozíciójáról lemondott az OTP Banknál a vezetés oszlopának tartott alelnök, Spéder Zoltán. A távozásra az indítékként hivatalosan megjelölt magánéleti okok mellett szakmai természetű magyarázat is akad.
Bomba üzletnek ígérkezik a lóverseny-társaságok és a hozzájuk kapcsolódó sportfogadás koncessziójának megvásárlása, pedig az állam csak veszített rajta.
Jóllehet, a víz szerkezetét, valamint a különböző szélsőséges körülmények közepette - magas nyomáson és hőmérsékleten - mutatott viselkedését már jól ismerik a fizikusok, újabban arra is kíváncsiak, hogyan viselkedik ez a vegyület egy még extrémebb környezetben: ugyanilyen viszonyok mellett, ám a szén nanocsövek belsejében.
Száz éve a pap, a lelkész vagy a rabbi ajtaján kopogtathatott bárki, ha krízishelyzetben találta magát. Jóllehet, párkapcsolati és gyereknevelési gondjaihoz gyakran keres önsegítő könyvekben fogódzót a magyar olvasó, a durvább problémákkal nem szívesen szembesíti magát.
Nem szeretnek a magyarok lelki problémáikkal szakemberhez fordulni. Aki mégis megteszi, szívesebben választja az önfejlesztés „enyhébb”, csoportos formáit.
illetően lapzártánkig csak találgatások láttak napvilágot. A jelölés joga a kormányfőé, aki várhatóan a napokban nevezi meg a Járai Zsigmondot március 2-án váltó jelöltet.
Nagy bajok vannak a hazai oktatási rendszerrel, de téveszme, hogy túlképzés folyna, illetve, hogy a munkaerő-piaci igényeknek nem megfelelő szakmastruktúra állna a problémák hátterében - állítják közgazdász szerzőink.
A 2004-ben csatlakozott uniós tagállamok közül egyedül Magyarország nem nyitja meg automatikusan munkaerőpiacát a bulgáriai és romániai munkavállalók előtt.
Évente két hosszabb és két rövidebb időszakot jelölne ki az árleszállításoknak a Griff Gentlemen’s elnök-vezérigazgatója, aki szerint nemzeti sport lett a ruhaneműk akciózása.