Hetilap: Lapszámok

Ezúttal is mérsékelt eredményekről számolt be az Inter-Európa Bank (IEB) a tőzsdei gyorsjelentésében. Az első negyedévben elért 678 millió forintnyi konszolidált adózás előtti nyereség lényegében megegyezik a bázisidőszakival. A csoport mérlegfőösszege 35 százalékkal, 129 milliárd forintra nőtt az elmúlt 12 hónapban, ami viszont a tevékenység bővülését tükrözi. Az azonos nagyságú kamatbevételek mellett a kamatkiadások 3 [...]
1998. 05. 20. 00:00
Újabb portfoliocserére készülődik az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). Noha az utóbbi szemszögéből még az eddigi egyetlen hasonló ügylet egyenértékűsége is erősen kétséges. Nem utolsósorban amiatt, mert az állami vagyonkezelő által átadott cégek némelyike - minden jel szerint - törvényt ugyan nem sértő módon, csak egy sajátos lehetőséget kihasználva került magánkezekbe. Eszerint míg az ÁPV Rt.-nek
1998. 05. 20. 00:00
A következő évtizedben a Dunaferr vállalatcsoportnál olyan jelentős kérdések vetődnek fel, mint a technológiaváltásra és a privatizációra való felkészülés, ezek megvalósítása, valamint az európai piacok megtartása az unióhoz való csatlakozás időszakában. A napokban megrendezett Dunaferr 2010 elnevezésű konferencián a tudományos és az ipari szféra neves szakemberei együtt térképezték fel az ezredfordulót követő időszak várható gazdasági és technol
1998. 05. 20. 00:00
KILOTONNA 1997. tény 1998. terv Acél 1369 1484 Melegen hengerelt készáru 1242 1280 Nyersvas 1140 1220 Koksz 932 950 Tömörítvény 862 900 Hidegen hengerelt készáru 375 376 Profil 171 166 Lőrinci durvalemez 132 140 Horganyzott lemez 61 80 Radiátor (ezer m2) 2402 4380
1998. 05. 20. 00:00
Különösebb meglepetések nélküli, már a közgyűlésen előre jelzett eredményekről számolt be a Prímagáz Rt. A társaság 5 milliárd forintos árbevétele 10 százalékos csökkenést takar, a 637 milliós üzleti eredmény mögött ugyanakkor – a költségek számottevő visszafogása nyomán – majdnem 16 százalékos bővülés húzódik meg. Az enyhe tél kettős hatással volt a palackosgáz-szolgáltató eredményeire. Egyrészről – [...]
1998. 05. 20. 00:00
Szám szerint ugyan az MFB-hez került részesedések döntő többsége kisebbségi tulajdoni hányadokat takart – amelyekkel az ÁPV Rt. már évek óta nem tudott mit kezdeni -, ám e 38 társaságból álló kör összértékében nem haladta meg az 5 milliárd forint körüli csereérték 30 százalékát. Hasonló részarányt képviseltek a tőzsdén kívüli piacon forgó, következésképpen likvidnek tekinthető [...]
1998. 05. 20. 00:00
Nem lesz könnyű dolguk az elemzőknek a Mol pénteken közzétett, a nemzetközi számviteli szabályok szerint 17,6 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt tartalmazó gyorsjelentésének értékelése során. A múlt év azonos időszakához viszonyított 38,2 százalékos javulás kisebb az egész évre vártnál. Figyelembe véve azonban a különböző kedvezőtlen körülményeket, továbbá a kiemelkedő bázisidőszakot, a mostani nyereség is igen [...]
1998. 05. 20. 00:00
A franchise a vállalati növekedés külső finanszírozású formáinak egyike, melynek középpontjában egy jól eladható ötlet áll. A leendő rendszergazda erre építi fel jogilag és gazdaságilag független vállalkozásokból álló hálózatát. Egy működőképes rendszer kiépítéséhez azonban időre, s mindenekelőtt nagy-nagy körültekintésre van szükség.
1998. 05. 13. 00:00
MEGUGRÓ ÁLLAMHÁZTARTÁSI HIÁNY. Az adóbevétel-kiesés azonnal jelentkezik, az általa kiváltott output- és adóbevétel-növekedéshez azonban idő kell. Így az adócsökkentést az államháztartási deficit drasztikus növekedése követheti az első évben, amelynek csak lassú csökkenésére lehet számítani. HOSSZÚ ÁTFUTÁS. Kulcskérdés, hogy az adócsökkentés hatására reálértékben mekkora output-növekedéssel lehet számolni. A radikális adócsökkentés hívei – feltehetően nem tudatosan – [...]
1998. 05. 13. 00:00
A Független Kisgazdapárt vidékfejlesztési csúcsminisztériumra vonatkozó ötletét a KTM, illetve a többi párt egyaránt ellenzi. Szilvásy György KTM-es államtitkár szerint a vidékfejlesztés része a területfejlesztésnek, ezért a tárcafúzió helyett a minisztériumok közti együttműködés folytatása lenne kívánatos. Gyimóthy Géza, a parlament Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke viszont lényegében újjáélesztené a hajdani, bővebb jogkörrel rendelkező Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztériumot. [...]
1998. 05. 13. 00:00
Csúcsminisztériumot létrehozni – mint többen szeretnék – könnyű, az eddiginél hatékonyabb működést azonban ez önmagában még nem garantálja. A gazdaságvezénylés különböző részeinek egymás mellé pakolása nem oldja meg automatikusan a koordinációs-tervezési feladatokat. Minél nagyobb tárcát kell igazgatni, annál kényesebb és összetettebb feladat a beosztottak célirányú mozgatása. POLITIKUS VAGY SZAKÉRTŐ? A magyar közigazgatási rendszer – elvileg [...]
1998. 05. 13. 00:00
Egyes pártok hatalomra kerülésük esetére jelentős adócsökkentést helyeznek kilátásba. Azt állítják, hogy ezáltal - a gazdasági növekedés felgyorsulása mellett - az államháztartás egyenlegének akár a javulása is várható. Ezek az ígéretek ugyan rokonszenvesen hangzanak, de nagyrészt csupán illúziót keltőek, s nem alapulnak mélyebb elemzésen. Abból ugyanis egyértelműen kiderülne: az államháztartási egyensúly felborulásának és az infláció megugrásána
1998. 05. 13. 00:00
Lesz-e gazdasági csúcsminisztérium, vagy marad a jelenlegi felállás a gazdaságirányításban? Tovább erősödik-e a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) jogköre? Változik-e az integráció vezénylése? Bár az első választási forduló eredményeinek ismeretében aligha lehet pontos választ adni ezekre a kérdésekre, annyi valószínűnek látszik: a makrogazdasági egyensúly őrzésére hivatott intézmények mellett a voksolás után megnő a stratégiai tervezés szerepe. Akár
1998. 05. 13. 00:00
A franchise honi szabályozása immár korszerűnek mondható, mivel januártól az efféle szerződéseket lényegében mentesítették a kartelltilalom alól. Ezzel az Európai Unió néhány tagállamát is megelőztük.
1998. 05. 13. 00:00
POZITÍV KERESLETI HATÁS. Adott reálértékű kiadások mellett az adócsökkentés kedvezően hat a keresletre, miután a háztartások és a vállalatok rendelkezésére álló jövedelem emelkedik. Ez teljesen érthető a személyi jövedelemadó esetében, de igaz akkor is, ha a forgalmi és fogyasztási adókat, vagy épp a tb-járulékokat vesszük szemügyre. KÍNÁLATÖSZTÖNZŐ HATÁS. Ez a momentum érthető, ha például az [...]
1998. 05. 13. 00:00
Magyarországon a kereskedelmi forgalom 4-5 százalékát adják a franchise hálózatok, míg Nyugat-Európában - országonként változóan - 15-25 százalékos, az Egyesült Államokban pedig 35 százalékos ez az arány. A fejlődésre tehát volna tér, s elvben a kormányzat is szorgalmazza a kis- és közepes cégek fejlesztését. Gyakorlatilag azonban - mondta el a Figyelőnek az éves közgyűlését éppen lapzártánkkor tartó Magyar Franchise Szövetség (MFSZ) főtitkára, K
1998. 05. 13. 00:00
ÉRTÉKEGYSÉG Forrás: A szerző számításai Az adóráta-csökkentés mértéke* (százalékpont) 5 10 15 20 A rendelkezésre álló jövedelem növekedése (adóbevétel-csökkenés) 5,00 10,00 15,00 20,00 Output-növekmény tökéletesen rugalmas alkalmazkodáskor 10,84 24,32 41,54 64,29 Az output-növekményből levezethető adóbevétel-növekedés 3,79 7,29 10,39 12,86 Az államháztartási egyenleg változása a kiinduló helyzethez képest -1,21 -2,71 -4,61 -7,14
1998. 05. 13. 00:00
Kölcsönös előnyök, nyereségesség, fejlődési lehetőségek - ezekkel a kifejezésekkel összegezhetők a franchise rendszerben működő vállalkozók tapasztalatai. A hálózathoz való csatlakozás adott esetben megtöbbszörözheti az árbevételt, míg a bukás valószínűségét erőteljesen csökkenti.
1998. 05. 13. 00:00
MILLIÓ DOLLÁR Montenuovo-gyűjtemény (Mária Lujza és I. Napóleon aranytárgyai, készletei, bútorai, arcképei) 25,0 Goya: Karnevál 25,0 A Neményi-féle rajzgyűjtemény 20,0 Courbet: Fehérharisnyás akt 15,0 A sah udvartartása (Perzsa állatalakos szőnyegtöredék a 16. századból) 12,0 Brüsszeli műhely: Koronázási kárpit 10,0 A Hatvany Józsefné-féle porcelángyűjtemény (körülbelül 1100 darab válogatott példány) 9,9 Manet: Méry Laurent 8,0 Corot: Mariette [...]
1998. 05. 06. 00:00
Kettős informatikai fejlesztés áll a nyugdíjbiztosító előtt: az új rendszer létrehozása mellett – vagy még inkább előtte – számítógépre kell vinnie saját, eddig papírhegyekként tárolt nyilvántartásait. Az újabb adatok már jórészt elektronikusan rögzített formában, mágneslemezen érkeznek a biztosítóhoz, s ha mégsem, akkor azonnal rögzítik azokat. Ám az elmúlt évtizedek alatt 80 millió papíralapú bizonylat halmozódott [...]
1998. 05. 06. 00:00
A bőség zavarával kecsegtet a magánpénztári ajánlatok garmadája. Jelen mellékletünkben – főként a már tevékenységi engedélyben részesült pénztárakat alapul véve – e kavalkádban igyekszünk eligazodni, s a pénztárak közti választás szempontjait ecsetelni. Szólunk a magánnyugdíj-pénztári működés egyik legfőbb biztosítékáról, a Pénztárak Garancia Alapjáról is. A rendszer informatikai hátterét, valamint az érintett felügyeletek felkészülését taglaló cikkünk [...]
1998. 05. 06. 00:00
RAGADOZÓ. Ezen érdekcsoportokat, magánérdekeket segítő politika azt jelenti, hogy az állam újraelosztja a jövedelmeket – esetünkben a farmerek irányába -, s ezekhez nem kapcsolódnak hatékonysági követelmények. Ide sorolhatjuk például az ár- és exporttámogatásokat, s a különböző kereskedelmi korlátozásokat. Célja az, hogy egy adott nagyságú gazdasági tortából lehetőség szerint minél nagyobb szeletet hasítson ki. KÖZÉRDEKŰ. Ezen [...]
1998. 05. 06. 00:00
A magánpénztárak létszámát illetően egyelőre ügynökhálózatuk révén a biztosító alapította társaságok tarolnak. Ezeket az ugyancsak nagy hálózatot rendelkezésre bocsátó banki pénztárak követik, amiben nyilván az alapítók nyújtotta kedvezmények is közrejátszanak – a bankok magánpénztáruk tagjainak ingyenes bankkártyával és egyéb szolgáltatásokkal kedveskednek. (Ajándéksorsolással egyébként más pénztárak is a nyomukba próbálnak eredni.) Az alapítók szolgáltatta tőkeháttéren, illetve [...]
1998. 05. 06. 00:00
Olvasói sztorik