Az olyan állam az ideális, amely nagyon erős a szabályok kikényszerítésének képességében, de visszafogott a tevékenységi hatókörét illetően - állítja a neves amerikai politológus.
Párhuzamosan a különbözőző típusú képernyők fejlődésével, egyre tökéletesednek a monitorok és tévékészülékek alternatívájaként használható projektorok is. Ezek külön előnye, hogy jóval kisebb a helyigényük és sokkal könnyebbek, mint a keretbe foglalt kijelzők.
Bár az eddig kiírt uniós pályázati forrásokat túljegyezték, kevés kis- és középvállalkozás felel csak meg a feltételrendszernek. A magas önrészt ősztől egy új program segíti majd előteremteni.
Száz éve indult Dél-Amerikába Lendl Adolf zoológus. Bár természettudományi gyűjtésre készült, a látott országok társadalmát is árgus szemekkel figyelte.
Alig két-három évszázada az utazgatás csupán az arisztokrácia és a tagjaik által támogatott művészek kiváltsága volt. Ám a XX. századtól a középosztály is nekiindult a világnak.
A wolframszálas izzókat ma számos megoldás helyettesítheti, és ezek egyike lehet az amerikai University of Illinois mérnökeinek új fejlesztése is: a világító alumíniumfólia, amely már most is kétszer olyan hatékony, mint a hagyományos égők.
Míg a múltban nyaranként jóval kevesebb villamos energiát fogyasztott az emberiség, mint télen, mára alaposan megváltozott a helyzet: a hűtés és légkondicionálás miatt paradox módon a forróságban is óriási az energiaigény.
Közel megduplázta a Kürt Zrt. árbevételét a 2004-ben kinevezett új vezérigazgató, Kmetty József, aki saját ötletei alapján alakította át a szervezetet.
Rakétákkal juttatják fel a világűrbe ma az űreszközöket, ami amellett, hogy nem mindig biztonságos módszer, meglehetősen drága is. Az óriási mennyiségű üzemanyag elégetése miatt jelenleg kilónként több mint 20 ezer dollárba kerül a fellövés. Ezért is dolgoznak világszerte alternatív kilövési módszereken; ezek egyike pedig az űrparittya lenne.
Kilenc évig úszott az árral szemben a Sanimix Kft. tulajdonosa, amíg cége saját márkás csaptelepei, zuhany- és masszázskabinjai révén e piaci szegmens egyik fontos szereplőjévé vált.
A hazai vállalatvezetők többsége szerint a kormány összetétele nem befolyásolja lényegesen az ország gazdasági helyzetét, egy esetleges előrehozott választás pedig kifejezetten ártana a gazdaságnak - derül ki egy lapunk megbízásából készült felmérésből.
Immár mindennapos a műanyagok és a különböző kompozitok alkalmazása az autóiparban: Európában egy átlagos személygépkocsiban 1990 és 2000 között 14 százalékról 18 százalékra nőtt az efféle anyagok felhasználása - a gumiabroncsot nem számítva.