Hetilap: Gazdaság

Reformokra ösztönözték Japánt a gazdaságilag legfejlettebb hét ország (G-7) pénzügyminiszter-helyettesei Tokióban tartott találkozójukon. A tanácskozás végén kiadott közös nyilatkozat szerint Japán, Ázsia és a világgazdaság számára létfontosságú, hogy Tokió rendbe tegye bankrendszerét és a belső fogyasztás által fenntartott gazdasági növekedést érjen el.
1998. 06. 24. 00:00
A várhatóan heteken belül hivatalba lépő új kormánykoalíció egyik legellentmondásosabb miniszterjelöltje Boros Imre. Kevesek pályafutását kísérte olyan megkülönböztetett figyelem az elmúlt évtizedben, mint a kisgazdák delegáltjáét. Jóformán minden egyes munkahelyén végzett tevékenysége újságcikkek garmadáját váltotta ki. Az is tény viszont, hogy a személyével szemben a pénzügyi körökből származó kedvezőtlen híreszteléseket egyetlen esetben sem si
1998. 06. 24. 00:00
A Világbank vizsgálatot indít az orosz számvevőszék elnökének nyilatkozatával kapcsolatban. Szokolov június elején világbanki vezetőkkel tárgyalt Washingtonban, s megbeszélései után úgy nyilatkozott, hogy “objektíve károsak” az IMF és a Világbank által nyújtott pénzek, illetve a hasonló nagyszabású kölcsönök. Ezek révén ugyanis Moszkva elodázhatja a reformokat, és mindez Oroszország gazdasági és politikai összeomlásához vezethet. A számvevőszéki [...]
1998. 06. 24. 00:00
– A hatások először azokban az országokban lesznek érzékelhetőek, amelyek várhatóan a második szakaszban fognak csatlakozni az EMU-hoz: Nagy-Britanniában, Svédországban, Dániában és Görögországban. Sok európai cég fogja például euróban való elszámolásra kérni brit szállítóját. Számosan máris fontolgatják a teljes átállást az új pénzre. – Az eurót várhatóan széles körben fogják használni Közép- és Kelet-Európában és [...]
1998. 06. 17. 00:00
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői megállapodtak az orosz kormánnyal az idei gazdaságpolitikai irányelvekről, így Moszkva várhatóan hamarosan hozzájuthat a 10,2 milliárd dolláros hitelkeret aktuális részletéhez. Ami viszont a napokban megtett konkrét orosz lépéseket illeti, azok inkább csak tűzoltó jellegűek.
1998. 06. 17. 00:00
Magyarország alig néhány hónapos tagságát rögtön 40 millió ecu-s hitelkerettel honorálja az Európa Tanács (ET) mellett működő Társadalomfejlesztési Alap. Az e héten jóváhagyott kölcsön a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) közvetítésével jut a folyósító kereskedelmi bankokhoz. A hitelt várhatóan továbbiak követik; a Pénzügyminisztérium (PM) máris két új program előkészítésén dolgozik.
1998. 06. 17. 00:00
Ha a kormány nem talál gyors megoldást a gabonatöbblet okozta bajokra, a termelők - akárcsak néhány évvel ezelőtt - a ringó búzatáblák helyett ismét az utakra vonulhatnak kombájnjaikkal. Az ótermésű készlettel együtt 2 millió tonna külföldön eladhatatlanul drága búza sorsáról kell azonnal dönteni. A költségvetésben nem szereplő állami beavatkozás ára azonban 18-20 milliárd, egyesek szerint 38-40 milliárd forint is lehet, ami csak pótköltségvetés
1998. 06. 17. 00:00
A jen régen nem tapasztalt mélységbe zuhant a dollárhoz képest; a piac a japán kormány határozott fellépést ígérő nyilatkozatai ellenére sem számít közeli fordulatra. A Hetek nem adták jelét annak, hogy szándékukban állna a beavatkozás a japán valuta érdekében.
1998. 06. 17. 00:00
Az Air France kegyetlen pontossággal időzített sztrájkja az aktuális hatáson túlmenően újra a nagy légitársaságok jövőjére és vállalati stratégiáira irányította a figyelmet. A cégek világszerte szövetségekbe tömörülnek, miközben a kartellhivatalok a versenyt féltik. Mit nyernek mindebből az ügyfelek?
1998. 06. 17. 00:00
Az Asea Brown Boveri (ABB ) megveheti a Láng Gépgyár Rt. részvényeinek többségét - a napokban így döntött a vagyonkezelő holding igazgatótanácsa. A privatizációs hősidőkben eladott és alaposan kimazsolázott energetikai részleg így - ha áttételesen is - újra egyesül a kazánokat, élelmiszer- és vegyipari gépeket előállító, tetszhalálából feléledt, és ma virágzó maradék állami vállalattal.
1998. 06. 17. 00:00
Minden eddiginél átfogóbb megállapodást írt alá a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITD Hungary) egy hasonló profilú brit technológiafejlesztési ügynökséggel. A 18 kis- és középméretű szigetországi cég képviseletében fellépő Nimtech elsősorban környezetgazdasági és vasúti beruházások után érdeklődik, amelyeket részben európai uniós (EU) forrásokból valósítana meg.
1998. 06. 17. 00:00
A közös európai valuta megjelenésének közeledtével egyre élénkebb a vita a dollár és az euró várható viszonyáról. A többség azonban - köztük például Washington és London - egy dologban egyetért: az új pénz nemzetközi befolyása végső soron az európai partnerek gazdasági erejének függvényeként alakul majd.
1998. 06. 17. 00:00
A gabonapiaci bőség világméretű. A régi nagy vevők egyre inkább önellátásra törekednek, Kína kevesebb gabonát vásárol, Oroszország pedig importőrből exportőrré vált. A Nemzetközi Gabona Tanács adatai alapján a világ tavalyi 1,5 milliárd tonnás gabonaterméséből 608 millió tonna volt a búza, 26 millió tonnával haladva meg a megelőző évit. A világ teljes gabonakészlete az idén július [...]
1998. 06. 17. 00:00
A hagyományosan jó jegybanki kapcsolata okán az elmúlt héten "árfolyamvédőként" hírbe hozott Közép-európai Nemzetközi Bank (CIB) meg kívánja szilárdítani helyét a honi nagybankok sorában. A nemcsak a bankközi piacon aktív, immár kereskedelmi bankként működő intézmény mérlegfőösszege május végén megközelítette az e tekintetben bűvösnek számító határt.
1998. 06. 17. 00:00
A befektetői toplistán elfoglalt helyéhez hasonló jelentőségű Nagy-Britannia szerepe a magyar külkereskedelemben is. A szigetország az exportot és az importot tekintve egyaránt a 8. helyet foglalja el. A magyar-brit külkereskedelmi forgalom a teljes magyar árucsere több mint 3 százalékát teszi ki, Nagy-Britannia forgalmában ugyanakkor csupán néhány ezreléket tesz ki hazánk részesedése. Tavaly a honi cégek [...]
1998. 06. 17. 00:00
A most készülődő, a részben vagy teljesen megvalósult, s a soha meg nem valósuló privát egészségügyi kezdeményezések közül néhány a többieknél nagyobb figyelmet keltett - a nagyságrendeket is figyelembe véve nem érdemtelenül. Ezen vállalkozások között akadnak ígéretes példák, s vannak, amelyek csak a körülöttük támadt botrányról híresültek el.
1998. 06. 10. 00:00
Az amerikai Moody's után lerontotta Oroszország hitelképességi besorolását a londoni Fitch IBCA is. A moszkvai pénzpiacon ugyanakkor a stabilizálódás jelei mutatkoztak. Az orosz kormány optimizmusának bizonyítékaként radikálisan leszállították az előző héten háromszorosára emelt irányadó kamatlábat.
1998. 06. 10. 00:00
Ma még nem tudni, hogy a jövő évszázad közlekedési iparaként emlegetett integrált logisztikai rendszer valóban csodaszerként hat-e a magyar vasúttársaságra. Annyi azonban már most valószínűsíthető, hogy a rendszer első eleme, a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) - némi költségvetési segítséggel - tíz év múlva megtérülő, nyereséges üzleti vállalkozássá válhat a befektetők számára. Egyben új piacot, más szolgáltatói profilt jelent a
1998. 06. 10. 00:00
Lélegzetvételhez juttathatja Indonézia magánvállalatait az adósságaik átütemezéséről Frankfurtban létrejött megállapodás, de azért így is jelentős terhek maradnak rajtuk - értékelik a maratoni tárgyalási forduló nyomán megkötött egyezséget a pénzügyi szakemberek. Az ázsiai tőzsdéken ennek megfelelően nem követte általános javulás az átütemezés bejelentését.
1998. 06. 10. 00:00
Semmilyen egészségügyi ellátórendszerekre vonatkozó specifikus előírása nincs az Európai Uniónak (EU), következésképpen Magyarországnak sem igen van mihez alkalmazkodnia. Mindemellett az unió négy “szabadságából”, vagyis az emberek, az áruk, a munkaerő és a tőke korlátok nélküli áramlásából következik néhány igazodási feladat. Ilyen például a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök eurokonform “bevizsgálása”. A forgalomba hozatal előtti minősítésnek [...]
1998. 06. 10. 00:00
– A vállalkozások adminisztratív környezetének fejlesztése, a szabályozás egyszerűsítése – A pénzügyi környezet javítása – Az információszolgáltatás korszerűsítése – A kutatási és képzési lehetőségekhez való hozzáférés segítése – Speciális vállalkozói célcsoportok, pályakezdők, kisebbségi népcsoportok kiemelt támogatása
1998. 06. 10. 00:00
Hatezernél is több sikeres műtéttel és húszezer kezeléssel a háta mögött nyolcadik éve működik a Focus Medical Egészségügyi Szolgáltató Kft., amely idehaza elsőként - és hosszú ideig egyetlenként - végzett lézeres látáskorrekciós beavatkozásokat. Herczku Iván ügyvezető igazgató nem tart a kilencvenes évek közepe óta feléledő konkurenciától, mert szerinte ez a klinika más, mint a többi.
1998. 06. 10. 00:00
Az Ars Medica Lézerklinika Kft.-t a körülmények kedvező alakulása nyomán, szinte véletlenségből alapította meg Dömötör Gábor. Amerikai látogatásán megtapasztalta, miként történik arrafelé az egészségügyi ellátás, itthon pedig lett egy üres lakása, amelyben berendezhette a rendelőt. Később azonban elhagyta a szerencse, ugyanis - sokakhoz hasonlóan - neki sem sikerült az Országos Egészségbiztosító Pénztárral (OEP) szerződést kötnie.
1998. 06. 10. 00:00
Paul Julius Reuter (eredeti nevén Israel Beer Josaphat) 1816-ban született a németországi Kassel városában. Tőzsdei árfolyamokat továbbító postagalamb-szolgálatát 1849-ben indította el Aachen és Brüsszel között. Két évvel később Londonba költözött, felvette az angol állampolgárságot, és távíró-ügynökséget hozott létre. Az 1871-ben báróvá előlépett alapító 1899-ben hunyt el Nizzában.
1998. 06. 10. 00:00
Olvasói sztorik