Hetilap: Gazdaság

Az új román kormány első jelentősebb gazdasági reformcsomagja ár- és külgazdasági liberalizációt, valamint némi szociális kompenzációt tűzött ki célul. A tervek szerint a privatizáció új lendületet kaphat, és ösztönözni kívánják a külföldi beruházásokat is.
1997. 02. 19. 00:00
A közép- és kelet-európai térség országai között is élesedik a küzdelem a német befektetők kegyeiért. Magyarország jó eséllyel indul ebben a versenyben. A szimpátia legalábbis kölcsönös: a német gazdaság minden nehézsége ellenére a magyar gyártók továbbra is a német piacon számíthatnak a legmarkánsabb forgalombővülésre. Roman Herzog szövetségi elnök, aki a napokban Magyarországra látogat, négy észak- és kelet-magyarországi megye elöljáróival is t
1997. 02. 19. 00:00
A BorsodChem és a TVK papírjainak tőzsdei bevezetésével a befektetők figyelme a hazai vegyipar felé fordult, háttérbe szorítva a korábbi sztárokat: a gyógyszeripar óriásait. A Mol papírjaival együtt a Budapesti Értéktőzsde kapitalizációjában már mintegy negyvenszázalékos a hazai vegyipar részesedése, és az elemzők szerint az idén is alapvetően ennek az ágazatnak a képviselői határozzák meg a parkett hangulatát.
1997. 02. 19. 00:00
Bár a tavalyi árfolyamrobbanásból némiképp kimaradt a Prímagáz – csak 50 százaléknyi árfolyamnyereséggel tudta megörvendeztetni tulajdonosait 1996-ban -, az idei évkezdet miatt nem érheti szó a gáz-ház elejét: 6500 forint környékéről indulva a papírok árfolyama másfél hónap alatt 11 500 forintig szárnyalt a Budapesti Értéktőzsdén. Az ilyenkor szokásos korrekciót követően tízezer forint fölött látszik stabilizálódni [...]
1997. 02. 19. 00:00
– “Jó üzlet lenne” az EU bővítése a jelenlegi 15 tagállamnak – ezt állapítja meg egy londoni szakértőcsoport, a Gazdaságpolitikai Kutatóközpont (CEPR) elemzése. A tanulmány szerint a nettó teher az EU oldalán “nulla és 8 milliárd ecu között” lehet. A 8 milliárd ecu sem haladná meg a GDP 0,01 százalékát. Ennél sokkal többet jelentenének a [...]
1997. 02. 19. 00:00
Noha a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. saját értékelése szerint “átlagosan jó évről” adtak képet a társaság gyorsjelentésében közzétett számok, a tőzsde több mint 400 forintos áreséssel válaszolt a TVK-csoport múlt héten nyilvánosságra hozott 7,8 milliárd forintos adózás utáni eredményének hírére. A borús fogadtatás feltehetően nem is a 24 milliárd forintos jegyzett tőkére vetítve valóban jónak [...]
1997. 02. 19. 00:00
Az Európai Unió munkanélküliségi rátája 1996. decemberben 10,8 százalék volt; pontosan annyi, mint egy évvel korábban. A novemberi javulást követően tehát az év utolsó hónapjában ismét többen maradtak állás nélkül. Az Eurostat jelentése szerint Spanyolországban regisztrálták a legtöbb munkanélkülit: a mediterrán országban az aktív foglalkoztatottak 22,2 százalékának nem volt állása. A legjobb adattal – 3,5 [...]
1997. 02. 19. 00:00
– Alitalia: 800 millió dolláros veszteség. Az Alitalia olasz állami légitársaság várhatóan 1,3 billió líra (mintegy 800 millió dollár) veszteséggel zárja a tavalyi évet. Azeglio Ciampi olasz kincstárügyi miniszter a szomorú hírt kommentálva úgy fogalmazott, hogy a kormány szívesen látná a külföldi társaságok jelenlétét az Alitaliában. Az olasz kormány tavaly egy olyan szanálási tervet hagyott [...]
1997. 02. 19. 00:00
A vegyipari alapanyagok világpiaci árának esése jegyében telt az elmúlt esztendő, így a kazincbarcikai társaság a szigorú költséggazdálkodás ellenére sem tudta érdemben növelni az árbevételét, illetve a nyereségét. Tudni kell, hogy tavalyelőtt a műanyagalapanyag-gyártó cég a világpiaci áralakulásnak köszönhette kimagasló jövedelmezőségét, aminek a nominális értéken való megismétlése is sikerként értékelhető. A társaság árbevételének több mint [...]
1997. 02. 19. 00:00
Meglepő fordulatot vehet a még 1994-ben, MRP-s konstrukcióban privatizált és azóta folyamatosan tőkeerős befektetőkre vadászó Centrum Rt. sorsa. A mindmáig legnagyobb áruházi láncot működtető kiskereskedelmi cégben ugyanis egymilliárd forintos alaptőke-emeléssel az ősrégi konkurens Skála-Coop Rt. szeretne meghatározó részesedést szerezni.
1997. 02. 12. 00:00
– Oroszország 25 milliárd márka visszafizetésre esedékes adósságának 20 évre történő átütemezéséről írt alá megállapodást Bonnban a két ország pénzügyminisztere. Négy éven belül ez a negyedik és egyben a legnagyobb összegről szóló német-orosz adósságátütemezési szerződés. Nem hivatalos adatok szerint Oroszország adóssága kereken 125 milliárd dollárt tesz ki, ebből 15 milliárdot a Nemzetközi Valutaalap és a [...]
1997. 02. 12. 00:00
A nyomott, többszereplős tej(termék)piacon – éppen a szokásosnál is kegyetlenebb árverseny miatt – állandóan változik a cégek piaci részesedése. A koncentráció azonban máris nyomon követhető. A termékszerkezet is állandóan bővül, változik, ezért is nehéz meghatározni, összehasonlítani a cégek pillanatnyi erőviszonyát. Az árbevétel alapján legnagyobb Baranya-csoport (a Kapostej, a Győrtej és a Bácstej megszerzésével) becsülhetően 15-17 [...]
1997. 02. 12. 00:00
A tejtermelők keveslik a felvásárlási árakat és feldolgozóipari részesedésüket. A feldolgozók nem tudnak többet fizetni a termelőknek, s keveslik a magyarok tejfogyasztását. A fogyasztók pedig képtelenek megfizetni a tejtermékeket. Tejügyben az elégedetlenség általános. Eközben itthon is érvényesül a világtendencia: a nagy nemzetközi cégek eluralják a piacot, a magyar tulajdonú tejipari cégeknek várhatóan csak a morzsák jutnak.
1997. 02. 12. 00:00
Alondoni Financial Times 1996 végén heti rovatot nyitott “Felkészülés az EMU-ra” címmel. Ebben működésbe hozott egy úgynevezett “EMU-kalkulátort”, amely az egyes országoknak az euróhoz történő 1999-es csatlakozásával kapcsolatos piaci várakozásokat jelzi, százalékos valószínűséggel. Pontosabban: a kalkulátor annak a valószínűségét méri, hogy az országok csatlakoznak-e Németországhoz az egységes valuta terén, tehát Németország szintje mindig 100 százalék. [...]
1997. 02. 12. 00:00
Az utóbbi hónapokban nyugtalanság lett úrrá sok európai bankáron. Pánikról nincs szó, de az európai valutaunió (EMU) létrejöttét övező kezdeti önbizalom múlóban van: kiderült, hogy a felkészülés az euró bevezetésére bonyolultabb, mint első látásra gondolták.
1997. 02. 12. 00:00
Előreszaladt a parlament, amikor újra létrehozta a köztestületként működő gazdasági kamarákat. A tevékenységük lényegét jelentő gazdaságirányítási közfeladatokból ugyanis a kormányzat nem szívesen ad át bármit is számukra. A kamarák azonban létrejöttek, a tagdíjakat szedik, így jószerivel maguknak kell kitalálniuk saját munkájukat, ha igazolni akarják létjogosultságukat a tagjaik számára.
1997. 02. 12. 00:00
AZ EU JELENLEGI ÉS VÁRHATÓ GÁZKÍNÁLATA ÉS -KERESLETE 1994. 2000. 2010. 2020. Kereslet (millió tonna)* 254 311/320** 392/411** 432/496** Belső termelés (százalék) 61 56 41 25/32** Importfüggőség (százalék) 39 44 59 68/75**
1997. 02. 12. 00:00
Németország azt támogatja, hogy az Európai Valutaunió (EMU) az eredeti terveknek megfelelően 1999. január elsején lépjen életbe, s az abban kezdettől fogva részt vevők körét 1998 tavaszán fogják meghatározni - az 1997-es tényleges adatok alapján. A dátumok és a kritériumok egymástól elválaszthatatlanok - szögezte le Helmut Kohl német kancellár a La Repubblica című olasz lapban.
1997. 02. 12. 00:00
Új pénzügyi nagyhatalom születik a tengerentúlon a Morgan Stanley, valamint a Dean Witter & Discover fúziójával. Az előbbi, befektetési bankként, intézmények kiszolgálásával, míg az utóbbi elsősorban magánszemélyeknek nyújtott szolgáltatásokkal vívott ki magának rangot a Wall Streeten. Az egyesülést követően létrejövő társaságot a Merrill Lynch-hez lehet majd mérni, elemzők szerint több területen meg is előzheti az eddig legtekintélyesebb amerika
1997. 02. 12. 00:00
Kedvező fogadtatásra leltek a honatyák körében Bill Clinton költségvetési elképzelései. Az amerikai elnök a büdzsé öt éven belüli kiegyensúlyozására tett ígéretet. Az üzleti köröket azonban az államháztartási reformnál sokkal jobban foglalkoztatta a dollár jövője. A Hetek hétvégi berlini tanácskozásán úgy döntöttek, hogy egyelőre nem tesznek konkrét lépést az amerikai valuta szárnyalásának megakadályozására.
1997. 02. 12. 00:00
Olvasói sztorik